BL: „Értük és magunkért” – Forsberg a maródi lipcseieknek ajánlotta a sikert

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.25. 08:33
null
Forsberg öröme (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk az RB Leipzig átgázolt ellenfelén a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában: a magyar légiósait különböző okokból – pozitív koronavírusteszt, megfázásos tünetek, sérülés – nélkülöző német gárda 5–0-ra kiütötte a hazai pályán futballozó FC Brugest. A Leipzignek ezzel megmaradt az esélye arra, hogy tavasszal az Európa-ligában szerepeljen. A mérkőzést követően a lipcseiek érthető okokból úsztak a boldogságban, igaz, a nehézségekről sem feledkeztek meg.

 

A Leipzig 17 perc után két góllal vezetett, a szünetben pedig már négytalálatos előnyben volt a meccsen – nem véletlen, hogy a német csapat játékosai is az első félidőben történtekre helyezték a fókuszt.

„Megnyertük a párharcainkat, megtettünk mindent és ez remek teljesítménnyel párosult. Az első félidőre nehéz szavakat találni. Megvalósítottunk mindent, amit szerettünk volna. Ez nem jelenti azt, hogy könnyű meccs lett volna nekünk: rengeteg a sérültünk, a betegünk. De azt mondtuk magunknak, hogy értük is játszunk. 5–0 nyertünk értük és magunkért!” – nyilatkozta a lefújást követően a vendégek tízese, Emil Forsberg.

„Az elmúlt napok elég viharosan alakultak, különösen a Hoffenheimtől elszenvedett vereség óta. De azt mondogattuk magunknak, hogy az ilyen nehéz helyzetek rövid időn belül megfordulhatnak. Az első félidő szenzációs volt. Ez a meccs óriási megkönnyebbülés így” – vette át a szót a Leipzig csapatkapitánya, Kevin Kampl.

„Több mint megérdemelt ez a győzelem. Nagyon akartunk nyerni, sok erőt adhat az, hogy összejött. Mondanom sem kell, milyen boldog vagyok, hogy gólt is szereztem. Szép gól volt, és egyébként is, a Bajnokok Ligájában betalálni mindig különleges élmény” – örömködött az UEFA oldala által idézett André Silva.

A másodedző Gulácsi helyettesét dicséri

Achim Beierlorzer másodedző többek között a koronavírusos Gulácsi Péter helyettesét dicsérte.

„Fantasztikus mentalitással játszottunk, ez a határozottság nagyon meggyőző volt” – jelentette ki a szintén koronavírusos Jesse Marsch vezetőedzőt pótló Beierlorzer. „Idénybeli első BL-győzelmünkkel a saját kezünkben van a sorsunk, hogy Európában teleljünk át” – utalt arra, hogy ha az utolsó körben legalább annyi pontot szereznek a Manchester City ellen, mint a belgák a Paris Saint-Germain vendégeként, akkor az Európa-ligában folytathatják szereplésüket.
A másodedző ezután rátért a Gulácsit helyettesítő Josep Martinez teljesítményére:
„Nagy karrier előtt áll, mivel a kiélezett helyzetekben is hibátlanul védett” – mondta Beierlorzer, hozzátéve, vasárnap a Bayer Leverkusen elleni bajnokin is a 23 éves spanyol áll majd a kapuban, annál is inkább, mivel Gulácsi akkor még karanténban lesz. (MTI)

„A kezdő tizenegy és a taktika is az én döntésem volt, így az én felelősségem, sajnálatos, hogy nem működött az elképzelés” – mentette fel a sajtótájékoztatón a játékosait Phillipe Clement, az FC Bruges vezetőedzője.

„Semmi sem működött abból, amit elterveztünk. Nem becsültük le a lipcseieket és nem csak a döntetlenre akartunk játszani, szép győzelmet akartunk ünnepelni a szurkolóinkkal. Ott volt a kezünkben az Európa-ligás folytatás biztossá tétele és eldobtuk ezt az esélyt. Ma a Leipzig volt a jobb csapat” – értékelt Hans Vanaken, a belgák csapatkapitánya az uefa.com kérdésére.

A képlet innentől viszonylag egyszerű az A-csoportban: a Manchester City első, a PSG második helyen jut tovább. Az El-indulást érő harmadik hely szempontjából az egymás elleni eredménnyel lépéselőnybe került a Leipzig, az FC Bruges csak akkor érhet oda, ha az utolsó fordulóban több pontot tud szerezni, mint német riválisa.

A belgák a PSG otthonába látogatnak, a lipcseiek a Cityt fogadják majd.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
5. FORDULÓ
A-CSOPORT

FC Bruges (belga)–RB Leipzig (német) 0–5 (0–4)
Bruges,
Jan-Breydel-Stadion, 27 000 néző. Vezette: Massa (olasz)
FC Bruges:
Mignolet – Van Der Brempt (Mechele, 60.), J. Hendry, Nsoki (Ricca, a szünetben), C. Mata – Balanta, Vanaken, N. Lang, De Ketelaere (Wesley, 82.), Sowah (Izquierdo, 82.) – Dost (Rits, a szünetben). Vezetőedző: Philippe Clement
Lipcse: Josep Martínez – Mukiele, Klostermann (Henrichs, 62.), Gvardiol (Bonnah, 80.), Angelino – Laimer, Kampl (Moriba, 62.), Nkunku, Forsberg – Brobbey (Novoa, 66.), André Silva. Vezetőedző: Achim Beierlorzer (Jesse Marsch betegsége miatt)
Gólszerző: Nkunku (12., 90+3.), Forsberg (17. – 11-esből, 45+1.), André Silva (26.)

A csoport másik mérkőzésén
Manchester City (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 2–1 (Sterling 63., Gabriel Jesus 76., ill. Mbappé 50.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 5 4 1 17– 8 +9 12
2. Paris SG 5 2 2 1 9– 7 +2 8
3. RB Leipzig 5 1 1 3 13–13 0 4
4. FC Bruges5113 5–16–11 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik