BL: Bosz maga is elgyönyörködött Ronaldo futballjában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.06. 23:25
null
A Borussia Dortmund szakvezetőjét lenyűgözte Cristiano Ronaldo játéka (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjában a már korábban továbbjutó Real Madrid nagy csatában legyőzte odahaza a Borussia Dortmundot, míg a németek az Európa-ligában folytatják. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Jó csapatunk van, de még fejlődnünk kell – rázta meg a mérkőzés után a közhelyfát a Dortmund mestere, Peter Bosz. – Nagyon rosszul kezdtük ezt a meccset, ám azután már a saját futballunkat játszottuk, egészen más szinten, mint előtte. Ha visszatérnek a sérültjeink, szép idény vár ránk a téli szünet után! A BL-ben akartunk maradni, de az Európa-liga jutott nekünk, és most ennek megnyeréséért kell minden megtennünk. Nehéz esélyesekről beszélni a BL-ben, a Real azonban mindenképpen közéjük tartozik. Cristiano Ronaldo? Minden futballfan élvezi az olyan csillagok játékát, mint ő, elszántsága és góléhsége nagyszerű. Nagyon agresszív, csak gyönyörködni lehet a teljesítményében. A Dortmundnak meg kell mutatnia, hogy képes játszani a BL szintjén, és szerintem ezt megtettük ma, mindkét félidőben, és ugyebár ott volt a végén az a Kagava Sindzsi-helyzet. Azt hiszem, ez az mérkőzés jót tesz majd az önbizalmunknak, ám ez majd kiderül a hétvégi bajnokin.”

„Katasztrofálisan kezdtünk, de aztán helyzeteket alakítottunk ki. Ez végül is kevésnek bizonyult, viszont az, hogy két ponttal az El-ben vagyunk, ajándék. Jövőre majd másik arcunkat mutatjuk!” – így a Dortmund volt realos középpályása, Nuri Sahin.

„Nagy csapás, hogy sérülés miatt elveszítettük Raphaël Varane-t – mérgelődött a Real-mester Zinédine Zidane. – Holnap fogják alaposabban megvizsgálni őt, azt mondja, nem komoly az ügy, de majd meglátjuk. A hétvégén nem játszik, az máris biztos, megoldást kell keresnünk a sérülésekből fakadó gondokra... Jól kezdtük a mérkőzést, kétszer is gólt lőttünk az első húsz percben, ám aztán Varane megsérült, és ez megváltoztatta a meccs képét. Módosítottuk a játékrendszerünket és a felállásunkat. Az utolsó fél óra nagyszerű volt, taktikát váltottunk, és jól sültek el a dolgaink. Dani Ceballos és Marcos Llorente sokat segített a csapatnak. Háromszor is betaláltunk az ellenfélnek, ez mindig becsülendő. Nagyon elégedett vagyok Ceballosszal, jól szállt be, ez soha nem egyszerű ezen a szinten. Az oldalán Llorente segített egyensúlyba hozni az együttest, mindig azt kérem a játékosaimtól, álljanak készen arra, hogy bizonyítsanak, és ők ezt megtették most. Jól jön majd a csapatnak a téli szünet, hétfőn meglátjuk, ki vár ránk a BL-ben, mindenképpen kemény ellenfelet kapunk. Nincs olyan gárda, amelyet szeretnék majd ellenfélként látni.”

Zidane később hozzátette, nem gondol arra, hogy sorozatban harmadszor is megnyerhetik a BL-t, szerinte az a legfontosabb, hogy a legjobb tizenhat közé jutottak, nincs idő még arra sem, hogy túl sokat gondoljanak a Dortmund legyőzésére.

„A hazai bajnokságra kell koncentrálnunk, aztán jön a klubvilágbajnokság, majd csak azután folytatódik a BL.”

„Győzelemmel akartuk zárni a csoportkört, ez sikerült is. Gólt lőttem, ezzel segítettem a csapatom. Szép gól volt, és a rekordom is nagyon fontos, elsőként voltam eredményes az összes csoportmérkőzésen. Elégedett vagyok. Imádom a BL-t, szeretek itt játszani és gólt lőni, ahogyan azt láthatták is. A legfontosabb, hogy továbbjutottunk, mert ismét meg akarjuk nyerni a sorozatot. Remélem, ez sikerül, egymás után harmadszor már” – így a találkozó hőse, Cristiano Ronaldo.

„Nem egyszerű egy ilyen jó csapat ellen futballozni, a lényeg, hogy jól fejeztük be a BL-idényt erre az évre. Nehéz csoportban voltunk, a Dortmunddal és a Spursszel... Londonban kikaptunk ugyan, de továbbmentünk, ez a lényeg” – nyilatkozta Casemiro a mérkőzést követően.

A meccs összefoglalója



BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ
H-CSOPORT
Real Madrid (spanyol)–Borussia Dortmund (német) 3–2 (Mayoral 8., C. Ronaldo 12., L. Vázquez 81., ill. Aubameyang 43., 48.)
Tottenham Hotspur (angol)–APOEL (ciprusi) 3–0 (F. Llorente 20., Szon Hung Min 37., N’Koudou 80.)

A MÉRKŐZÉSEKRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 6 5 1 15–4 +11 16
2. Real Madrid 6 4 1 1 17–7 +10 13
3. Dortmund 6 2 4 7–13 –6 2
4. APOEL 6 2 4 2–17 –15 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik