BL: az UEFA elnöke most már megtartaná az egymeccses kiesési rendszert

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.23. 16:00
null
Hagyománnyá válhat a nyolcas döntő a BL-ben?
Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin arról beszélt az idei labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő helyszínén, Lisszabonban, hogy szívesen megtartaná a koronavírus-járvány miatt kényszerűségből bevezetett egymeccses kiesési rendszert a sorozatban – egy hete még egészen más véleményen volt.

A Bajnokok Ligája döntője előtt Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke is megszólalt, akit arról is megkérdeztek, hogy mi a véleménye a kényszerűségből megszervezett lisszaboni nyolcas döntőről. „Azt kell mondanom, hogy ez az egymeccses lebonyolítás sokkal érdekesebb számomra, mint az oda-visszavágós párharcok. Annyi negatív történés után végre valami pozitív dolog sült ki ebből a pandémiából, úgy tűnik, hogy ez a rendszer működőképes. Ki kell dolgoznunk egy olyan megoldást, amellyel a mostani, kényszerúthoz hasonló izgalmakat érhetünk el, csak nézők előtt” – fogalmazott vasárnap reggel Ceferin.

Az elnök szavai már csak azért is meglepőek, mert bő egy hete még egészen mást mondott ugyanerre a kérdésre a Bayern München–Barcelona BL-negyeddöntő előtt. Érdekes a torna, de nem gondolom, hogy a jövőben is létjogosultsága lenne. A versenynaptárban egész egyszerűen nincs neki hely, nem tudom, májusban hol lehetne ehhez hasonló egy- vagy kéthetes eseményt lebonyolítani” – fejtegette az AFP-nek Ceferin a múlt héten.

Úgy tűnik, az azóta lement mérkőzések más belátásra bírták az elnököt, aki ezúttal is beszélt a sűrű versenynaptárról, ám már jóval derűlátóbban. „Jelenleg elég nehézkes helyet találni egy ilyen nyolcas döntőnek a versenykiírások naptárjában, azonban nem lehetetlen feladat. Tudjuk, hogy az emberek izgalmas meccsekre vágynak, és egy meccsen bárki legyőzhet bárkit a Bajnokok Ligájában, de még az Európa-ligában is. Ez olyan dolog, amin el kell kezdenünk dolgozni a jövőben. Azt hiszem, szeptember-október körül már komolyan visszatérhetünk erre.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik