BL: az MU-verő Basaksehir védője legutóbb a Debrecen ellen volt győztes csapat tagja

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2020.11.05. 08:54
null
Martin Skrtel (balra) az MU legyőzése előtt legutóbb a Debrecen ellen volt nyertes csapat tagja a BL-ben (Fotó: AFP)
Több mint 11 év után nyert ismét Bajnokok Ligája-mérkőzést Martin Skrtel, az Istanbul Basaksehir szlovák válogatott labdarúgója.

 

A török bajnok Isztambulban 2–1-re legyőzte a Manchester Unitedet.

A 35 éves Skrtel végigjátszotta a szerdai összecsapást. A szlovák futballista ezt megelőzően legutóbb 2009. szeptember 16-án lépett pályára győztes csapatban a BL-ben. Akkor a Liverpool – amelyben Skrtel 2008 és 2016 között szerepelt – hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Debreceni VSC-t.

A Liverpool, amely 2009 szeptemberében 1–0-ra legyőzte a DVSC-t – Skrtel az álló sorban balról a harmadik (Fotó: AFP)
A Liverpool, amely 2009 szeptemberében 1–0-ra legyőzte a DVSC-t – Skrtel az álló sorban balról a harmadik (Fotó: AFP)


Skrtel 11 évet és 49 napot várt az újabb diadalra az elitligában. Az Opta statisztikája szerint ez a második leghosszabb periódus: Denny Landzaat ugyanis 1996 után legközelebb 2010-ben, majdnem tizenöt évvel később örülhetett győztes BL-meccsnek. Landzaat 1996 tavaszán két percet játszott az Ajaxban a Borussia Dortmund ellen 1–0-ra megnyert negyeddöntő-visszavágón, majd 2010 novemberében végig a pályán volt, amikor a Twente 2–0-ra győzött a Werder Bremen otthonában.

null

11y 49d - Martin Skrtel ended on the winning side in a Champions League game for the first time since September 2009 (Liverpool vs Debreceni), the second biggest gap between wins in the competition for a player after Denny Landzaat (14y 227d between 1996 and 2010). Overdue. pic.twitter.com/6u5ZN8cS9u



BAJNOKOK LIGÁJA
3. FORDULÓ,
H-CSOPORT
ISTANBULBASAKSEHIR (török)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–1 (2–1)
Isztambul,
Fatih Terim Stadion. Vezette: Davide Massa (olasz)
BASAKSEHIR: Günok – Rafael, Skrtel, Epureanu, Bolingoli-Mbombo – Alekszics, Özcan (Topal, 87.), Kahveci (Ponck, 90.) – Visca, Demba Ba (Gulbrandsen, 80.), Türüc.Vezetőedző: Okan Buruk
MANCHESTER UNITED: D. Henderson – Wan-Bissaka (Fosu-Mensah, 76.), Tuanzebe (McTominay, a szünetben), Maguire, Shaw – Van de Beek (Pogba, 61.), Matics – Mata (Cavani, 61.), Bruno Fernandes, Rashford (Greenwood, 76.) – Martial. Menedzser:Ole Gunnar Solskjaer
Gólszerző: Demba Ba (13.), Visca (40.), ill. Martial (43.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
RB Leipzig (német)–PSG (francia)2–1 (Nkunku 42., Forsberg 57. – 11-esből, ill. Di María 6.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 3 2 1 8–3 +5 6
2. RB Leipzig 3 2 1 4–6 –2 6
3. Paris SG 3 1 2 4–4 0 3
4. Basaksehir 3 1 2 2–5 –3 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik