BL: a PSG és a City ázsiai pénzből tör Európa trónjára

NAGY ZSOLT, SZELI MÁTYÁSNAGY ZSOLT, SZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2021.09.28. 07:56
null
A PSG-t erősítő Neymar a világ legdrágább játékosa, viszont a piaci értékeket tekintve a Manchester City kerete ér a legtöbbet – kedden ismét összecsap a két szuperklub (Fotó: Getty Images)
Sok közös vonást fedezhetünk fel a PSG és a Manchester City újkori történelmében, miközben a két klub azért másfajta elképzelések szerint épít drága szupercsapatot. A legfontosabb persze, hogy mindketten szeretnének Európa urai lenni, de ez a Bajnokok Ligájában még nem sikerült.

Kedden folytatódik a Bajnokok Ligája csoportköre, és a Paris Saint-Germain–Manchester City összecsapás ígérkezik az egyik legpikánsabb párharcnak. A két együttes az „újgazdag” klubok ar­chetípusa, rengeteg pénzt költöttek az elmúlt évtizedben, kiváló csapatokat építettek, sok trófeájuk és talán még több ellendrukkerük van, de az is közös bennük, hogy egyelőre hiába üldözik az európai kupasikereket.

MESSZIRŐL JÖTT EMBEREK

A Manchester Citynek 2008-ban jött el az új kezdet. A korábbi thai miniszterelnöknek, Thaksin Shinawatrának egy év után el kellett adnia a klubot, miután korrupciós vádak miatt vagyonát befagyasztották szülőhazájában, a csapat pedig csődközeli állapotba került. A Cityt végül az Abu Dhabi United Group (ADUG) vásárolta meg, amely egy emírségekbeli magántőke-befektetési alap. Az alap tulajdonosa Manszúr sejk, aki Abu-Dzabi uralkodócsaládjának tagja (édesapja volt az emír, most pedig féltestvére az) és az Emírségek egyik prominens politikusa.

Az angol klub jelenleg a City Football Group tulajdonában van, amelynek több kontinensen is vannak futballcsapatai. Ez az ernyőszervezet 2015-ig teljes egészében az ADUG leányvállalata volt, a cég most 78 százalékos tulajdonos, miután kínai és amerikai befektetők kisebbségi tulajdonrészt szereztek benne.

A szintén gyengélkedő Paris Saint-­Germain egy amerikai befektetési alap kezében volt, majd 2011-ben lépett színre a Qatar Sport Investments (QSI) nevű zárt körűen működő részvénytársaság. A QSI a Qatar Investment Authority kezében van, amely a katari állam saját befektetési alapja. Sok helyen hibásan Nasszer el-Kelaifit tüntetik fel tulajdonosként, de ő „csak” (sok más poszt mellett) a PSG és a QSI elnöke.

Az új befektetők szerepvállalásával mindkét együttes a kontinens meghatározó csapatai közé emelkedett, de egyrészt költekezésüket sokan a pénzügyi fair play szabályzat megcsúfolásának tartják (ennek megsértéséért korábban kaptak büntetést), másrészt néhány – a kritikusok szerint túlárazva támogató – klubszponzoruk is a tulajdonosok országához köthető, márpedig ezek jelentős bevételi forrást jelentenek nekik. No meg az is visszatérő téma, hogy a tulajdonosok országuk népszerűsítésére használják a csapataikat.

Nem véletlen tehát, hogy a PSG és a City klubmodelljének több hangos bírálója van, az egyik leghangosabb Javier Tebas, a spanyol liga elnöke.

„Az a probléma, hogy a PSG és a City államok kezében van, az egyik olajból, a másik földgázból származó pénzből él – mondta néhány éve a sportvezető. – Rendkívüli kárt okoznak az európai kluboknak, mert torzítják a piacot és a többieknek irreálisan magas összegeket kell fizetniük, hogy megtartsák legjobbjaikat. Ezt a két klubot nem érdeklik a bevételek, mivel az államtól kapják a pénzüket, viszont ezáltal olyan gazdasági helyzetbe kényszerítik a többieket, ami veszélyes.”
A két klub szurkolóinak többségét vélhetően mindez hidegen hagyja, ők azt szeretnék, hogy csapatuk minél sikeresebb legyen, trófeákból pedig mindkét együttesnek jutott bőven.

Legalábbis hazai fronton.

Dinnyés Márton (jobbra) médiamenedzserként a háttérből
segít a City hazai mérkőzésein (Fotó: Török Attila)
Dinnyés Márton (jobbra) médiamenedzserként a háttérből segít a City hazai mérkőzésein (Fotó: Török Attila)

PIACON VETT EGYEDURALOM

Az első lépést mindkét együttesnek a hazai hegemónia kialakítása jelentette. Ez a manchesterieknek nehezebben ment, hiszen Angliában sokkal erősebb riválisokkal kellett szembenézniük, mint a PSG-nek. A nagy költekezés pedig még nem feltétlenül jelent azonnali sikereket. A Citynek csak a tulajdonosváltás utáni harmadik idényében sikerült kiharcolnia a BL-indulást, és megszereznie az első trófeát, az FA-kupát.

Párizsban ezzel szemben hamarabb kezdődött a sikerkorszak, ez persze a kevésbé stabil versenytársaknak is köszönhető. A katari átvétel utáni első idényt második helyen zárta a csapat, az azóta lejátszott kilenc idényből hétszer az élen végzett, és volt négy olyan idénye, amikor az összes többi hazai trófeát (kupa, Ligakupa, Szuperkupa) is megszerezte.

A két együttes pedig közben több milliárd eurót költött erősítésekre. A Manchester City – főleg a Guardiola-érában – ha nem is olcsóbban, de mintha tudatosabban építkezne, a stílust és az erősítéseket tekintve is. Nyilván ebben a stabilabb struktúra is segíthet, a sportigazgató Txiki Begiristain például nemcsak játékosként volt Guardiola társa, hanem anno a Barcelonában is szorgalmazta edzői kinevezését. Köztük teljes az összhang, míg Párizsban nem egyszer lehetett arról hallani, hogy valamelyik edző nem jött ki a sport- vagy a szakmai igazgatóval. Tizenhárom idény alatt Guardiola a manchesteri csapat negyedik menedzsere, Párizsban tíz év alatt Mauricio Pochettino a hatodik vezetőedző a katari érát tekintve.

LAPSZEMLE
LE PARISIEN
Remekül kezdte az idényt a Paris Saint-Germain, a Lille ellen elveszített francia Szuperkupa-összecsapás óta lejátszott kilenc tétmeccsén egyszer sem kapott ki. Ettől függetlenül kiegyensúlyozatlan, néhol akadozó játéka miatt NEM TEKINTHETŐ FAVORITNAK a Manchester City ellen.
LE MONDE
A lap jegyzetírója szerint Gianluigi Donnarumma érkezésével EGY JÓ KAPUSTÓL „FOSZTOTTA MEG” A VILÁGOT a PSG, hiszen Keylor Navas is kiváló játékos és csak az egyikük játszhat. Az pedig nem előnyös, ha felváltva védenek, mert ezen a poszton egyértelmű hierarchiára van szükség.
MANCHESTER EVENING NEWS
A helyi lap szerint TÖBB FIATAL is szerepet kapott a Manchester City hétfői (részben nyílt) edzésén. Az első csapat tagjai közül azonban Ilkay Gündogan és Olekszandr Zincsenko is kihagyta a foglalkozást.

Az erősítéseket tekintve viszont a PSG valóban hatalmas szeletet kanyarított ki a piacból, de miközben remek játékosok, Zlatan Ibrahimovic, Neymar vagy Kylian Mbappé (akiket a világ bármelyik csapata tárt karokkal fogadna) esetében mintha az az üzenet is fontos lett volna, amit megszerzésük sugall: „Lássátok, Európa legnagyobbjai közé emelkedtünk!”

Ennek persze a legkézzelfoghatóbb bizonyítéka a Bajnokok Ligája trófeájának elhódítása lenne. Ez viszont az elköltött milliárdok ellenére még egyik klubnak sem sikerült. Az európai klubfutballt tekintve pedig a két klub nem mindig csak a pályán, hanem közvetetten azon kívül is szembekerült.

Többek között a Manchester City is tagja volt a szakadár Szuperligát gründoló társaságnak, igaz, vélhetően a Juventus­szal vagy az Internazionaléval szemben nem pénzügyi okokból, inkább csak nem akart kimaradni a „buliból” – no meg korábban több pengeváltása volt az UEFA-­val –, majd az elsők között hagyta ott a hamvába holt lázadást.

A PSG ezzel szemben nem vett részt a szervezkedésben, és ezzel nyert, ugyanis a Juve-elnök Andrea Agnelli otthagyta az európai klubok fő érdekérvényesítő szervezetét, az Európai Klubszövetséget (ECA), aminek így a PSG-elnök Nasszer el-Kelaifi lett az első embere. Ez pedig nem egy szimpla „gittegylet”, hanem befolyásos szervezet, amelynek vezetője helyet kap az UEFA fő döntéshozó szervében, a végrehajtó-bizottságban.

 

CITY-FÖLÉNY A PÁLYÁN

A két klub azért a pályán is találkozik, legutóbb az előző idény elődöntőjében, amelyet kettős győzelemmel a City nyert meg. Kedden újabb fejezet nyílik az eddig egyoldalú rivalizálásban (három City-győzelem, két döntetlen) és miközben az angolok „csak” Jack Grealishsel erősítettek, a PSG Gianluigi Donnarummát, Asraf Hakimit, Georginio Wijnaldumot, Sergio Ramost és Lionel Messit is Párizsba csábította. A Bruges otthonában játszott első BL-csoportmeccsen viszont hiába állt fel a félelmetesnek tűnő Messi, Mbappé, Neymar támadóhármas, a végeredmény csak szerény 1–1 lett. A kritikusok szerint az erősebb klubok ellen nem fér majd bele, ha a három támadó nem veszi ki rendesen a részét a letámadásból.

A sajtó pedig a játékosok közötti belviszályokról cikkezik. Amikor a PSG a hétvégi Montpellier elleni bajnoki mérkőzésén Julian Draxler Neymar passzából beállította a 2–0-s végeredményt, az egy perccel korábban lecserélt Mbappé arra panaszkodott a kispadon, hogy a brazil hasonló helyzetben neki nem adja le a labdát. Mauricio Pochettinónak tehát a City elleni összecsapás előtt legalább akkora energiát kell fordítania a csapategység megteremtésére, mint a taktikára. Az angoloknál ellenben minden rendben. Josep Guardiola csapata végre legyőzte a Chelsea-t, amelytől a májusi BL-döntőben vereséget szenvedett, szinte leiskolázva a londoni együttest. A párizsiakhoz hasonló, 4–3–3-as felállásban uralta a középpályát, korán elfojtotta ellenfele támadásait, és sok labdát szerzett. A manchesteriek egyetlen bánata, hogy a nyáron nem sikerült megállapodniuk a Tottenhammel Harry Kane átigazolásáról, így továbbra is világklasszis befejező csatár nélkül kénytelenek megvívni mérkőzéseiket, a posztot Ferran Torres, Kevin De Bruyne vagy Raheem Sterling is betöltheti. Pozitívumot jelent ugyanakkor a védelem stabilitása. A City a 2021–2022-es idényben lejátszott kilenc tétmérkőzéséből ötön nem kapott gólt, és erre az alapra a PSG ellen is építhet.

Lionel Messi (Fotó: AFP)
Lionel Messi (Fotó: AFP)

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT
21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: RB Leipzig (német)–FC Bruges (belga) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
B-CSOPORT
21.00:
Porto (portugál)–Liverpool (angol)
21.00: Milan (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
C-CSOPORT
18.45:
Ajax (holland)–Besiktas (török) (Tv: Sport2)
21.00: Borussia Dortmund (német)–Sporting CP (portugál)
D-CSOPORT
18.45:
Sahtar Doneck (ukrán)–Internazionale (olasz), Kijev (Tv: Sport1)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Sheriff Tiraspol (moldovai) (Tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik