BL: Benfica helyett PSG, a Realnál felháborodtak – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.13. 18:48
null
Florentino Pérez a sajtóhírek szerint egyáltalán nem örült az ismétlésnek... Pedig akkor még nem is tudhatta, hogy a PSG-t sodorja a Real Madrid útjába az új sorsolás (Fotó: AFP)
A goal.com beszámolója szerint a Real Madridnál kifejezetten bosszúsak a megismételt Bajnokok Ligája-sorsolás miatt. A lap azt írja, a klubelnök, Florentino Pérez a megismételt sorsolás előtt mindent elkövetett annak érdekében, hogy nyomást gyakoroljon az Európai Labdarúgó-szövetség döntéshozóira, csupán a hibától – azaz a Villarreal mellé sorsolt korábbi csoporttárs Manchester United kihúzásától – ismételjék meg a folyamatot. A Real valóban nem járt jól az újrázással, míg az első körben a Benficát kapta, addig a másodikban – talán a legerősebb csoportmásodikot – a PSG-t.

 

Amint arról beszámoltunk, kapitális hibák miatt meg kellett ismételni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétfői sorsolását. Az UEFA vezetősége azután döntött így, hogy – a hivatalos kommunikáció szerint – szoftverhiba miatt rossz golyóbisok kerültek a különböző kelyhekbe. Csakhogy az első párharcnál még nem derült ki ez, ekkor húzták egymás mellé a Benficát és a Real Madridot. Ez pedig most újabb bonyodalmat jelent...

Amikor kiderült, hogy megismétlik a sorsolást, Florentino Pérez világossá tette, a folyamatot a hibától, azaz a második párosítástól kell folytatni. Ez azt jelentette volna, hogy a spanyol–portugál párosítás érintetlen marad. Az UEFA-nál viszont – mivel nem lehetett tudni, hogy más gömbökkel nem volt-e hiba – arra jutottak, az a legtisztább, ha a teljes folyamatot megismétlik.

Az új körrel aztán valóban rosszabbul járt a Real Madrid – legalábbis ami az előzetes esélyeket illeti. A Benfica helyett ugyanis a Paris Saint-Germain került elő a tavaszi ellenfelük nevét tartalmazó golyóbisból.

A goal.com azt írja, a Real Madrid vezetősége „botrányként” titulálta a történteket. A lap emlékeztet, a „királyiak” és az UEFA eleve feszült viszonyára – épp Florentino Pérez volt az élharcosa a jelek szerint megbukott Szuperliga ötletnek. Utóbbi alapján két idényen belül egy jelentős részben zárt, az európai topligák legjobb csapatait meghívásos alapon versenyeztető, a BL számára komoly riválist jelentő focisorozat jött volna létre. A napvilágot látott szerződés akkora közfelháborodást váltott ki – ráadásul az európai szövetség és a nemzeti tagszövetségek is szankciókat helyeztek kilátásba –, hogy az alapítótagok közül szinte mindenki kihátrált az ötlet mögül.

A BAJNOKOK LIGÁJA NYOLCADDÖNTŐJÉNEK – ÉRVÉNYES – SORSOLÁSA
RB Salzburg (osztrák)–Bayern München (német)
Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol)
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
Chelsea (angol)–Lille (francia)
Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
Internazionale (olasz)–Liverpool (angol)
PSG (francia)–Real Madrid (spanyol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik