BL: A Real Madridnak az élen kell végeznie – Butragueno

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 20:13
Emilio Butragueno, a Real Madrid nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója szerint az együttes kaphatott volna ennél nehezebb csoportbeosztást is a Bajnokok Ligájában, igaz, könnyebbet is. A cél viszont egyértelmű, első helyen kell végezni.

Mint ismert, a királyi gárda a Paris Saint-Germainnel, a Sahtar Doneckkel és a Malmővel került egy négyesbe.Mint ismert, a királyi gárda a Paris Saint-Germainnel, a Sahtar Doneckkel és a Malmővel került egy négyesbe.

„Minden sorsolás után elmondható, hogy lehetett volna jobb is, vagy éppen rosszabb – kezdte Emilio Butragueno. – A PSG jelentősen fejlődött az elmúlt években, jó játékosokat szerződtetett, és alaposan megerősödött. Jó kezdőcsapata van, és jó együttese. Nehéz lesz. A Sahtar rendszeresen szerepel a Bajnokok Ligájában, nagyon tehetséges gárda. Figyelembe kell ezt vennünk, amikor idegenbe megyünk. A Malmö kiejtette a rendkívül ütőképes Celticet.”

„Csoportelsőként kell végezünk, mert tudjuk, hogy a kieséses szakasz nagyon veszélyes. Megnézzük a sorsolást, és alaposan felkészülünk. A Bajnokok Ligájában nemcsak egy rossz napot büntetnek meg, hanem már egy rossz negyedórát is” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik