BL: „A Monaco nehezebb lesz, mint a Dortmund volt”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.13. 21:15
Massimiliano Allegri vezetőedző attól tart, hogy csapatára, a Juventusra nagyobb erőpróba vár a Monaco ellen, mint egy BL-körrel korábban a Dortmunddal szemben.

„A csoportkört is beleszámítva csupán négy gólt kaptak és hetet szereztek, és talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy az övék a francia bajnokság legjobb védelme – méltatta a kedd esti Bajnokok Ligája-negyeddöntőben felsorakozó ellenfelet, a Monacót Massimiliano Allegri, a Juventus szakvezetője a hétfői sajtótájékoztatón. – Csak huszonkétszer került a labda a kapujukba, ez nem lehet a véletlen műve. Szervezett csapatot alkotnak, van egy kiváló, agyafúrt edzőjük, szóval vélhetően két nagyon jó produkcióra és sok-sok türelemre lesz szükségünk a továbbjutáshoz. Nagy valószínűség szerint az első kilencven perc nem lesz elég a párharc eldöntéséhez, ahogyan a Dortmund ellen sem volt az.”Massimiliano Allegri, a Juventus szakvezetője a hétfői sajtótájékoztatón. – Csak huszonkétszer került a labda a kapujukba, ez nem lehet a véletlen műve. Szervezett csapatot alkotnak, van egy kiváló, agyafúrt edzőjük, szóval vélhetően két nagyon jó produkcióra és sok-sok türelemre lesz szükségünk a továbbjutáshoz. Nagy valószínűség szerint az első kilencven perc nem lesz elég a párharc eldöntéséhez, ahogyan a Dortmund ellen sem volt az.”

A Juve a német csapaton kettős győzelemmel jutott túl, de a torinói első felvonás (2–1) után még nyílt volt a párharc – aztán jött az idegenbeli 3–0. Allegri szerint kulcskérdés, hogy ezúttal ne kapjanak gólt hazai pályán.

„Ha úgy tetszik, hát tartsanak minket favoritnak, de véleményem szerint egy Bajnokok Ligája-negyeddöntőben csak nagyon kevéssel lehet esélyesebb az egyik csapat, mint a másik – folytatta az olasz edző. – Megint a Dortmund elleni lendület és pontos, összeszedett játék kell, máskülönben aligha jutunk be az elődöntőbe. Valami azt súgja, hogy a most következő két mérkőzés még nehezebb lesz. A hibázás luxusát nem nagyon engedhetjük meg magunknak.”

A sérülésből lábadozó Andrea Pirlo és Andrea Barzagli „jó állapotban" van, Allegri kedd délelőtt dönti el, beveti-e őket. Carlos Tévez és Gianluigi Buffon is gyógykezelésre szorult az elmúlt napokban, de az ő pályára lépésüknek nincs akadálya.

„Megérdemelten jutottunk be a negyeddöntőbe, de ha a tapasztalatot és a játéktudást nézzük, akkor csak a Juventust tekinthetjük a párharc favoritjának – vette át a szót Leonardo Jardim, a Monaco portugál vezetőedzője. – Igyekszünk a saját játékunkat játszani, persze egy pillanatig sem feledve, milyen kiváló csapat az ellenfél, amelyben korántsem Carlos Tévez az egyetlen veszélyforrás. Nagyon erős a Juve kerete, az övé Olaszország legjobb védelme, és ha azt vesszük, hogy nálunk minden játékos elsődleges feladatai közé tartozik a labdaszerzés, akkor azt kell mondjam, mi is olaszos focit játszunk. A ránk jellemző csapategységnek ezúttal különösen nagy lesz a jelentősége.”

ÁPRILIS 14., KEDD

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
20.45:
Atlético Madrid–Real Madrid (tv: Sport1)
20.45: Juventus–Monaco (tv: DIGI Sport1)

ÁPRILIS 15., SZERDA

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
20.45:
PSG–Barcelona (tv: DIGI Sport1)
20.45: Porto–Bayern München (tv: DIGI Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik