BL: „A League Two-t is megjártam, most 8 között vagyok, döbbenetes!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.15. 00:06
null
Ndidi és Schmeichel öröme a lefújás után (Fotó: AFP)
Első angol csapatként a Leicester City jutott be a Bajnokok Ligája 2016–2017-es kiírásának negyeddöntőjébe – a BL-újonc PL-címvédő a Sevilla elleni 2–0-s hazai sikerrel biztosította helyét a legjobb nyolc között. Biztosan a Leicester lesz a legkisebb csapat a negyeddöntőben – ráadásul a Citynek otthon a kiesés elleni harccal is foglalkoznia kell –, de a teljesen valószínűtlen angol bajnoki cím után most BL-lázban éghet a város. Hol áll meg a menetelés?

A Leicester City és a Sevilla közül futballtudásban alighanem a spanyol csapat a jobb. A továbbjutást viszont nem erre adják: a Leicester visszatért ahhoz a hozzáálláshoz és játékhoz, amely angol bajnoki címig repítette, elképesztően sok futással és munkával, no meg némi szerencsével kiejtette a Sevillát, mely 14 sikeres oda-visszavágós rendszerű párharc és 3 döntő után búcsúzott kieséses szakaszban egy kupától. Nem mindennapi sorozat végére tett pontot a Leicester!

„Elképesztő, igazából még nem is tudom elhinni! Újoncok vagyunk a Bajnokok Ligájában, mi sem vártuk, hogy ilyen messzire eljutunk. Ez a klubtörténet egyik legnagyszerűbb estéje, nem tudom, képesek leszünk-e megismételni ezt a sikert. Ismét véghezvittük a lehetetlent, és sok kétkedőnek bizonyítottunk. Továbbra is a bajnokságra kell koncentrálnunk, de kiélvezzük ezt a pillanatot” – nyilatkozta a BT Sportnak Wes Morgan, a Leicester csapatkapitánya, aki józanul világított rá, hogy a Citynek a legfontosabb feladata biztosítani a Premier League-es tagságot.

„Teljesen más arcát mutatja a Leicester, mint amit eddig az egész szezonban. Azok a szurkolók, akik úgy vélték, szégyenletes tett volt Ranieri kirúgása, most alighanem visszavesznek egy kicsit. Valami ugyanis biztosan rosszul működött” – vélekedett Danny Mills, aki a BBC Radio 5 munkáját segítette szakkommentátorként.

Az UEFA hivatalos honlapján a Leicester szereplését követő Simon Hart szerint az angol címvédő újra elő tudta húzni azt a futballt, amely az előző idénybeli csodához segítette.

„Mindent megmutattak, ami jó ebben a csapatban: az elképesztő intenzitást, a sikeréhséget, az egységet. Fáradhatatlanul űzték a Sevillát, és amikor nagyon kellett, akkor halálpontosak voltak a kapu előtt – nem beszélve arról, hogy Schmeichel kulcsfontosságú védéseket mutatott be. Ezzel szerezték meg az európai porondon a legnagyobb győzelmüket” – írta.

Kollégája, a Sevillával foglalkozó Graham Hunter szerint a Leicester stílusa rettenetesen nem ízlett a Sevillának, mely hagyta, hogy belerángassák egy olyan meccsbe, amelyben az angol csapat játéka érvényesülhetett.

„Tudtuk, hogy rengeteget lesz a Sevillánál a labda. Az első félidőben jól is játszottak, de tudtuk, hogyan kell védekeznünk egy ilyen, labdabirtoklást tekintve domináns csapat ellen, és csak pár helyzetet tudtak kialakítani. Hihetetlen eredmény ez a klub számára, büszke vagyok mindenkire! Kidolgoztuk a taktikát, és tökéletesen végre tudtuk hajtani. Nagy szerepe volt az önbizalmunknak is – most úgy tudtunk játszani, mint az előző idényben, és ennek a gyümölcsét élvezzük most. Fantasztikus este volt. Sokan nagyon messziről indultunk, hogy eljussunk idáig, én a League Two-t [az angol negyedosztály – a szerk.] is megjártam, és döbbenetes, hogy most a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutást ünneplem!” – így a párharc mindkét mérkőzésén tizenegyest hárító Kasper Schmeichel.

„Óriási! A játékosaim roppant büszkék lehetnek magukra. Az első sípszótól az utolsóig óriási volt, amit nyújtottunk – a hozzáállásunk szenzációs, igaz, néha a szerencse is mellénk állt. Ezek a játékosok élvezik, ha már a csatársortól indítva letámadhatnak, és jobb is a csapatjáték, amikor ezt teszik. Azzal a céllal léptünk pályára, hogy az első tizenöt percben a lehető legkényelmetlenebbé tegyük a Sevilla számára az életet. Amikor szükségünk volt rá, Kasper sorsdöntő védéseket mutatott be. Megérdemelten vagyunk a nyolc között, és meglátásom szerint Európa egyik legjobb csapatát ejtettük ki” – értékelt a Leicester City menedzsere, Craig Shakespeare.

A Sevillánál amondók voltak, csak magukat okolhatják azért, hogy a tizenhat között búcsút intettek a BL-nek.

„Mi vesztettük el ezt a párharcot, csak magunkat okolhatjuk. A sevillai 2–0 után azt hittük, még nagyobb fórt szerezhetünk, de kaptunk egy gólt, és ez sokat számított. Most harcoltunk, de betaláltak egy szabadrúgás után, 2–0-t követően pedig volt lehetőségünk, hogy hosszabbításra mentsük a meccset, de kihagytuk a tizenegyest” – nyilatkozta Vicente Iborra.

A Marca „A Sevilla magát ejtette ki” címmel ír a mérkőzésről, Samir Nasri kiállításáról pedig úgy vélekedik a volt játékvezető Juan Andújar Oliver, hogy a francia játékos felült Jamie Vardy provokációjának, és jogos (második) sárga lapot kapott. A spanyol lap felteszi a kérdést: vajon miért Steven N'Zonzi állt kulcsfontosságú pillanatban a tizenegyeshez? A középpályás profi pályafutása alatt még sosem szerzett gólt büntetőből a transfermarkt.de összesítése alapján, így tényleg különös, hogy ő futott neki a labdának – és hagyta ki nagyon csúnyán a tizenegyest.

„Az első kapott gól azzal járt, hogy sokkal zártabban védekezhetett a Leicester. Óriási erőket mozgósítottunk, fizikailag rendkívül kimerítő volt ez a mérkőzés. Tíz emberrel is be tudtuk szorítani a Leicestert, a második félidőben végig fölényben voltunk, helyzeteket is ki tudtunk alakítani. Kis dolgok döntöttek. Az első mérkőzésen nagyobb előnyt kellett volna kiharcolnunk, és nagyon fájdalmas, hogy két tizenegyest is kihagytunk” – vont rövid mérleget a Sevilla mestere, Jorge Sampaoli, aki a Nasrinak adott piros lapot nem minősítette („Nagyon távol voltam az esettől”), saját elküldését a kispadról pedig tévedésnek tartotta.

A Leicester City a Real Madrid, a Barcelona, a Bayern München, a Borussia Dortmund és a Juventus mellett várja a pénteki sorsolást (ketten még csatlakoznak szerdán) – az angol futballtörténelem egyik legnagyobb sztorija tovább íródik.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
LEICESTER CITY (angol)–SEVILLA (spanyol) 2–0 (1–0)
Leicester
, King Power Stadion. V: Orsato (olasz)
Leicester: K. Schmeichel – Simpson, Morgan, Huth, Fuchs – Mahrez (Amartey, 90.), Drinkwater, Ndidi, Albrighton – Okazaki (Szlimani, 64.), Vardy. Menedzser: Craig Shakespeare.
Sevilla: Rico – Mercado (Mariano Ferreira, a szünetben), Pareja, Rami – Sarabia (Jovetics, a szünetben), Iborra, N'Zonzi, Escudero – Vitolo, Nasri – Ben Yedder (Correa, 68.). Vezetőedző: Jorge Sampaoli.
Gólszerző: Morgan (27.), Albrighton (54.)
Kiállítva: Nasri (74.)
Továbbjutott: a Leicester City, 3–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik