BL: a görögök szerint csupán szerencsével nyert ellenük az Arsenal

Vágólapra másolva!
2011.09.28. 23:43
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának rangadóján az Olympique Marseille háromgólos győzelmet aratott a Borussia Dortmund felett. Az Arsenal szintén megszerezte a három pontot az Olympiakosz Pireusz ellen, még, ha jóval szorosabb mérkőzésen is.

A fiatal Alex Oxlade-Chamberlain szerezte az Arsenal 200. BL-találatát, ő maga pedig a klub legfiatalabb gólszerzője lett a sorozatban.Alex Oxlade-Chamberlain szerezte az Arsenal 200. BL-találatát, ő maga pedig a klub legfiatalabb gólszerzője lett a sorozatban.

„Hatalmas élmény, tapasztalat volt ez a találkozó számomra – nyilatkozta a lefújás után a 18 éves játékos. – Nagy lépés ez, de mindig is erre vágytam, hogy így futballozzak. Sokat dolgoztam ezért, és mindig is ezen a szinten akarok játszani. Sokat fejlődtem tavaly óta, de szoknom kell még a BL légkörét. Édesapám kint volt a mérkőzésen, és biztos vagyok benne, hogy elégedett velem. Remélem, kiharcoltam magamnak a csapattagságot a hétvégi, Tottenham elleni bajnokira. Keményen kell továbbra is dolgoznom, aztán majd meglátjuk, mire lesz ez elég."

„Az első 20-25 percben igazán jól futballoztunk, aztán elveszítettük a fonalat, és visszahoztuk a játékba az ellenfelet – elemzett Pat Rice, aki az eltiltott Arsene Wengert helyettesítette az Arsenal kispadján. – A második félidőben keményen harcoltunk és jobban védekeztünk, mint az első játékrészben. Megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, a középpályán viszont néha nagyon fölénk nőtt az ellenfél."

Az Arsenal kapusa, Wojciech Szczesny több alkalommal is nagyot védett: „Ez bizony nagyon szoros volt. A második félidőben igencsak megizzadt a védelmünk, hogy megőrizzük az egygólos előnyt. Kiválóan teljesítettünk hátul, sajnos a középpályán túlságosan is sokszor veszítettük el a labdát."

Ernesto Valverde, az Olympiakosz edzője hasonlóképpen vélekedett: „Túl korán kaptunk két gólt, elő kellett jönnünk a sündisznóállásból. Gyorsan szépítettünk viszont, és egyenlíthettünk is volna, de nem volt szerencsénk. Játékosaim nem estek kétségbe a rossz kezdés miatt, végig mentek előre ma este. Támadólag léptünk fel 0–2 után, ezért elégedett vagyok teljesítményünkkel, remélem, szurkolóink is így gondolkodnak. Sajnos a tény ettől még az, hogy elveszítettük ezt a találkozót. Nem ezt érdemeltük."

„Az Arsenalnak szerencséje volt, első két helyzetéből gól lett. A második előtt mi pedig egy hatalmas ziccert hagytunk ki. Nem dobtuk be a törölközőt. Mindent beleadtunk, hogy egyenlítsünk, felálltunk a padlóról, de sajnos ez nem jött össze az egalizálás. Hajtottunk egészen az utolsó sípszóig, nem lehet ránk panasz" – értékelt a találkozó után Vasszilisz Toroszidisz, a görögök csapatkapitánya.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik