BL: a Celtic menedzsere megérezte a rideg valóságot

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 23:14
Fél lábbal továbbjutott a Juventus a skót Celtic ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, hiszen az olaszok Skóciában három góllal tudtak nyerni. A hazaiak mestere, Neil Lennon is elismeri: gyakorlatilag kiestek.

„Az eredmény hízelgő a Juventus javára – mérgelődött a lefújás után a skótok menedzsere, Neil Lennon. – Hetven percig mi voltunk a jobbak, de egészen hanyag módon gólokat adtunk az ellenfélnek. Efe Ambrose bevetésével kockázatot vállaltunk, hibázott az első gólnál, majd egyenlíthetett volna, de ziccert rontott. A második és a harmadik kapott gólnál kikapcsolt az egész csapat. De szeretném megkérdezni a játékvezetőt, hogy Spanyolországban és Olaszországban másfajta futballt játszanak-e, mert ha a játékosaim befutottak a kapu elé, máris szabadrúgást ítélt ellenünk. Játszottunk tizenkét éve a Juventus ellen, akkor Chris Sutton így harcolt ki nekünk egy büntetőt. Innen egyébként már csodára van szükségünk, ez a BL rideg valósága.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik