BL: a brazilok és a Chelsea viszi a prímet, BATE-rekord - gólelemzés

Vágólapra másolva!
2014.12.11. 10:53
null
A Chelsea játékosai örülhettek a legtöbbször a csoportkör során (Fotó: Action Images)
Véget ért a labdarúgó Bajnokok Ligája 2014–2015-ös idényének csoportköre, így ideje áttekinteni, mi is történt az elitsorozatban szeptember közepe óta. Gólelemzésünk következik.

 

 

A LEGEREDMÉNYESEBBEK
1. Chelsea 17
2. Real 16

Bayern 16

Porto 16
5. Sahtar 15

Barcelona 15

Arsenal 15
8. Dortmund 14

Atlético 14
10. Sporting CP
12

Kezdjük is mindjárt azzal, hogy összesen 279 alkalommal született gól a 96 mérkőzés során, ez pedig egy kellemes 2.9-es átlagot ad ki.

A csoportkör legeredményesebbjeként a BATE Boriszovot egymaga kivégző – nyolcat vágott a fehéroroszoknak – Luiz Adriano zárt, kilenc találatával éppen hogy megelőzve az alaposan belelendülő Lionel Messit (8). Mögöttük nagyobb a szakadék, a harmadik helyhez már öt találat is elég volt, igaz, erre hatan is képesek voltak hat forduló alatt (Sergio Agüero, Karim Benzema, Edinson Cavani, Cristiano Ronaldo, Mario Mandzukic és Jackson Martínez).

Ami a nemzeteket illeti, a négy fordulót követően toronymagasan vezető brazilok előnye a végére alaposan megcsappant ugyan, de 26 találatukkal így is a dél-amerikaiak vitték a prímet. A már említett Luiz Adriano mellett csapattársa, a szintén a Sahtar Donecket erősítő Alex Teixeira és barcás Neymar tudott többször is betalálni, mindketten hárommal állnak.

A második helyre nagyot hajrázva a spanyolok jöttek be, akik összesen 24 gólért felelnek, ami annak fényében különösen hatalmas szó, hogy a Koke, Dani Abalo, Cesc Fabregas trió volt egyedül képes közülük egynél több találatot jegyezni – egészen pontosan kettőt...

Az argentinoknál ezzel szemben hárman is eljutottak legalább háromig – Messi nyolcasa és Agüero öt találata mellett Carlos Téveznek (3) is sikerült ez –, végül 22-vel a képzeletbeli dobogó harmadik helyére kapaszkodtak fel. Az első hármas tehát 72 gólt szerzett, ez a teljes termés valamivel több mint egynegyede (25.81 százalék).

A LEGTÖBBSZÖR KAPITULÁLÓK
1. BATE 24
2. Galatasaray 19
3. Malmö 15
4. Ludogorec 14

Roma 14

Schalke 14
7. Olympiakosz 13

CSZKA Moszkva 13

Maribor 13
10. APOEL 12

Sporting CP
12

Az erősen kezdő franciák viszont beragadtak, az utolsó két körben csak két gólig jutottak (16), így a németek (18) is megelőzték végül őket. Rajtuk kívül még a CR (5), Nani (4) duó vezette portugálok (15), az angolok (12), az olaszok (11) és a hollandok (11) jutottak legalább két számjegyű találatig.

Az első orosz gólra az ötödik fordulóig kellett várni, akkor a CSZKA Moszka védője, Vaszilij Berezuckij a 93. percben vette be a Roma kapuját, de ez még így is hamarabb esett, mint ukrán találat, hiszenn olyan – Tarasz Sztepanenko (Sahtar) révén – csak az utolsó körben született. A csoportkörben összesen 44 nemzet játékosai találtak be.


A csapatok rangsorában a Sahtar az utolsó két fordulóban csupán egyszer volt eredményes, így visszaesett az ötödik helyre, míg a legtöbbször – talán kisebb meglepetésre – a Chelsea talált be, 17-szer. A második helyen a Real Madrid, Bayern München, Porto trió holtversenyben végzett 16-tal, és összesen kilenc együttes jutott legalább 14, tizenkettő pedig legalább 10 találatig.

A másik véglet a BATE Boriszov „felségterülete” lett, a fehéroroszok 24 kapott góllal új negatív rekordot állítottak fel, de a Galatasaray sem lehet büszke a 19 beszedett találatára. A dobogón még a Malmö szerepel 15-tel, és a Roma, Schalke duó 14-e sem válik a gárdák dicséretére. Összesen 13 csapat kapott legalább 10 gólt.

A BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTKÖRÉNEK GÓLSZERZŐI – ORSZÁGOK SZERINT
1. Brazília 26
2. Spanyolország 24
3. Argentína 22
4. Németország 18
5. Franciaország 16
6. Portugália 15
7. Anglia 12
8. Olaszország 11
Hollandia 11
10. Kolumbia 9

Elefántcsontpart 9
12. Uruguay 8
13. Svédország 6

Horvátország 6

Belgium 6

Algéria 6
17. Törökország 5

Svájc 5
19. Wales 4

Szerbia 4

Görögország 4

Dánia 4
23. Nigéria 3

Lengyelország 3

Kamerun 3

Gabon 3

Dél-Korea 3

Chile 3
29. Szlovénia 2

Paragauy 2

Mexikó 2

Kongói DK 2

Fehéroroszország 2

Bulgária 2
35. Venezuela 1

Ukrajna 1

Tunézia 1

Oroszország 1

Macedónia 1

Kongó 1

Izrael 1

Honduras 1

Csehország 1

Albánia 1

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik