BL: 110 év alatt csak egy kupadöntő – a Pool–Spurs párharc fő számai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.09. 14:07
null
A Liverpool a kilencedik fináléjára készülhet (Fotó: AFP)
A Tottenham szerda esti sikerével kialakult a 2019-es Bajnokok Ligája döntő párosítása. A Liverpool és a Spurs első egymás elleni európai kupadöntőjére készülhet. A két csapat 110 éves múltra visszatekintő párharcában Angliában is csak egyszer döntőzött, abból a Liverpool jött ki jobban. Érdekességek, számok, statisztikák a BEK/BL-história hetedik házidöntője és 13. angliai sikere előtt.


0
Jürgen Klopp a negyedik, Mauricio Pochettino az ötödik szezonját tölti csapata kispadján, ám egyikük sem nyert még trófeát aktuális klubjával.

1 – A Tottenham és a Liverpool még sosem találkozott egymással európai kupasorozat döntőjében, így a madridi lesz az első „randevújuk” ezen a szinten. Döntőzni is csak egyszer döntőztek egymással, az 1981–1982-es Ligakupa kiírásában; csaknem 100 ezer néző előtt a Pool 3–1-re nyerte meg a Wembleyben rendezett finálét.

2 – Jürgen Klopp lett a második német edző, aki egymás után két idényben is BL-döntőig jutott csapatával. Előtte Jupp Heynckes vitte véghez a bravúrt 2012-ben és 2013-ban. Utóbbi döntőjét meg is nyerte a Bayern Münchennel.

2 – Két meccsen, az UEFA-kupa 1972–1973-as elődöntőjének két mérkőzésén találkoztak „Európában” a felek, akkor 2–2-es összesítés után, idegenben szerzett több góllal a Liverpool jutott a döntőbe.

3 – Az 1972-es UEFA-kupa-döntő (Tottenham–Wolverhampton) és a 2008-as Bajnokok Ligája-döntő (Manchester United–Chelsea) után ez lesz a harmadik angol házidöntő európai kupasorozat fináléjában.

Lucas Moura történelmi triplája (Fotó: AFP)
Lucas Moura történelmi triplája (Fotó: AFP)

4 – A Spurs angol csapattal szemben megvívott eddigi nyolc európai kupamérkőzéséből négyet tudott megnyerni; egyszer játszott döntetlent, háromszor kikapott. A Liverpool rutinosabb ilyen szempontból (is): 7 győzelem, 8 döntetlen és 5 vereség a mérlege 20 mérkőzésen.

5 – Lucas Moura az ötödik brazil játékos, aki triplázott a BL-ben, honfitársai közül csak négy aranylabdásnak, Ronaldónak, Rivaldónak, Ronaldinhónak és Kakának sikerült a bravúr szerda estig. Szintén az ötödik olyan játékos lett a Tottenham támadója, aki BL-elődöntőben három gólt szerzett: Alessandro Del Piero, Ivica Olic, Robert Lewandowski és Cristiano Ronaldo előzte meg.

7 – Ez lesz a hetedik házidöntő a legrangosabb európai kupasorozatban. Az eddigi hat közül kettő ért véget a rendes játékidőben, egyszer a hosszabbításban, háromszor tizenegyesekkel dőlt el a győztes kiléte. A legutóbb, amikor két angol csapat játszott, a Manchester United tizenegyespárbajban győzte le a Chelsea-t (2008, Moszkva).

8 – A Tottenham a nyolcadik angol csapat, amely BEK/BL-döntőt játszhat, az Arsenal, az Aston Villa, a Chelsea, a Leeds United, a Liverpool, a Manchester United és a Nottingham Forest járt már korábban is fináléban.

A legutóbbi angol házidöntőt a Manchester United nyerte meg (Fotó: AFP)
A legutóbbi angol házidöntőt a Manchester United nyerte meg (Fotó: AFP)
9 – A Liverpool a kilencedik BEK/BL-döntőjére készülhet, csak három csapat jutott ennél is többször fináléba: a Real Madrid tizenhatszor, a Milan tizenegyszer, a Bayern München tízszer. A Juventus szintén kilenc döntőnél jár.

13 – Azzal, hogy mind a két csapat a Premier League-ből érkezik, eldőlt, hogy meglesz Anglia 13. BEK/BL-sikere.

17 – A Liverpool kilenc, a Tottenham nyolc ponttal jutott tovább a csoportjából. Ilyen kevés pontot még soha nem gyűjtött a két későbbi finalista, amióta a jelenlegi lebonyolítás 2003-ban életbe lépett. Az eddigi negatív rekordot a 2010-es finálé tartotta, az Bayern München (10) és az Internazionale (9) összesen 19 pontot gyűjtött a csoportkörben.

19 – A Tottenham a 19. csapat, amely a Bajnokok Ligája-érában (1992–) bejut a sorozat fináléjába.

20 – Húsz éve, 1999 óta nem történt meg, hogy egy csapat 2–0-s hátrányból fordítson BL-elődöntőben. Akkor a Manchester United a Juventus ellen állt fel idegenben és harcolta ki a továbbjutást. A finálét akkor meg is nyerték Alex Ferguson tanítványai.

Lucas Moura az idény 22. olyan gólját szerezte, amely a ráadásban esett (Fotó: AFP)
Lucas Moura az idény 22. olyan gólját szerezte, amely a ráadásban esett (Fotó: AFP)

22 – Lucas Moura harmadik találata volt a 22. hosszabbításban (ám még a rendes játékidőben) született gól a BL 2018–2019-es kiírásában.

35 – A Tottenham legutóbb 35 évvel ezelőtt, 1984-ben szerepelt európai kupasorozat fináléjában, akkor az UEFA-kupában tizenegyesekkel legyőzte az Anderlechtet.

42 – A két csapat összesen ennyi gólt szerzett a fináléig vezető úton (Liverpool 22, Tottenham 20). A Manchester City tíz mérkőzésen 30, az FC Barcelona tizenkettőn 26 góllal búcsúzott…

50 – A Liverpool színeiben eddig 50 különböző játékos szerzett gólt a Bajnokok Ligájában. A jubiláns az FC Barcelona ellen duplázó Divock Origi volt.

172 – A két együttes 172-szer találkozott eddig egymással tétmérkőzésen. Az örökmérleg a Liverpoolnak kedvez: 82 győzelem mellett 42 döntetlen és 48 Tottenham-siker született.

Hiába próbálkozott Messi a legtöbb gólszerzési kísérlettel, 2013 óta először sem ő, sem C. Ronaldo nem lesz ott a döntőben (Fotó: AFP)
Hiába próbálkozott Messi a legtöbb gólszerzési kísérlettel, 2013 óta először sem ő, sem C. Ronaldo nem lesz ott a döntőben (Fotó: AFP)

173 – Az UEFA statisztikái szerint a Liverpool összesen ennyiszer próbálkozott gólszerzéssel a BL-idényben, ezzel a vonatkozó lista ötödik helyen áll. A Tottenham a harmadik, 183 kísérlettel.

204 – Ennyi másodperc telt el Lucas Moura első és második találata között az Ajax elleni visszavágón.

364 – 124 mérkőzésen 364 gól született a BL jelenlegi idényében. Ez átlagosan 2.94 gólt jelent meccsenként.

1909 – A Tottenham és a Liverpool legelőször 1909. november 13-án találkozott, akkor az angol élvonalban a Spurs ünnepelhetett, odahaza 1:0-ra nyert.

2013 – A Bayern München és a Dortmund hat évvel ezelőtti, londoni összecsapása óta ez lesz az első olyan finálé, amelyben sem Cristiano Ronaldo, sem Lionel Messi nem érdekelt.

16 613 Ennyi jegy jut a szurkolótáboroknak a madridi fináléra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik