A Wembley nem édes otthona az angoloknak; rossz passzban a Real védelme

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.03. 12:35
null
Keylor Navas és a Real Madrid mostanában nem ússza meg kapott gól nélkül (Fotó: Reuters)
Íme, a Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának legérdekesebb statisztikái, legemlékezetesebb jelenetei!

 

A TIGRIS VISSZATÉRT. Radamel Falcao szerdán két gólt szerzett a Monaco színeiben a CSZKA Moszkva ellen 3–0-ra megnyert találkozón. A kolumbiai csatár – becenevén a Tigris – ezt megelőzően legutóbb 2010. február 17-én, 2450 nappal ezelőtt volt eredményes a BL-ben – akkor még a Porto futballistájaként.

ÖTEN TOVÁBBJUTOTTAK
A negyedik fordulóban öt kelt el a BL-nyolcaddöntő tizenhat kiadó helyéből. Az Arsenal, a PSG, az Atlético Madrid, a Bayern München és a Borussia Dortmund megnyugodhat, tavasszal is lesz legalább két BL-találkozója.

A WEMBLEYBEN NEM MEGY AZ ANGOLOKNAK. Az angol csapatok kilencszer léptek pályára a londoni Wembleyben BL-mérkőzésen, s egyszer sem úszták meg kapott gól nélkül. Az Arsenalnak is negatív volt a mérlege a BL-ben, amikor a Wembleyben játszott, s most a Tottenhamnek is az lesz, hisz a Monacótól is kikapott, és 0–0–2-vel áll az angol nemzeti stadionban. A Wembley méretei – a játéktér is nagyobb – akár szerepet is játszhatnak abban, hogy szenvednek a házigazdák, pedig az edzőpályát is „átszabják” a BL-meccsek előtt erre a méretre. A Tottenham a legutóbbi négy, wembleybeli mérkőzését egyaránt elveszítette.

A PL UTÁN A BL-T IS MEGHÓDÍTJA A LEICESTER? A Premier League idei aranyérmese a Bajnokok Ligája történetének első csapata, amely az első négy csoportmérkőzésén nem kapott gólt. Egy BL-újonctól egész jó…

A NAP PASSZA. Cristiano Ronaldo oda sem nézett – pedig nem ártott volna…


ERRE A SZÉRIÁRA NEM LEHET BÜSZKE A REAL MADRID. Amióta Zinédine Zidane a Real Madrid vezetőedzője, a csapat először kapott három gólt tétmeccsen. A „királyi gárda” 27 tétmérkőzés óta veretlen, ám szeptember 18. óta minden találkozóján beszedett legalább egy gólt – ez tízmeccses sorozatot jelent. Jól jönne Sergio Ramos visszatérése…

BALE A LEGGYORSABB MADRIDISTA. Gareth Bale 57. másodpercben esett gólja a leggyorsabb, amelyet a Real valaha szerzett a BL-ben. A blancók 2002 óta először veszítettek pontot olyan BL-mérkőzésen, amelyen kétgólos előnyben voltak.

A NAP VARÁZSLÓJA. A juvés Stefano Sturaro úgy eltüntette a labdát, hogy még ő maga sem találta. Persze a neten rögtön feltűnt egy módosított verzió az esetről.

JUBILEUM. Gianluigi Buffon, a Juventus veterán kapusa harmadik olasz játékosként érte el a százmeccses álomhatárt a Bajnokok Ligájában. A másik két olasz: Andrea Pirlo, illetve Paolo Maldini. Buffon az eddigi 100 mérkőzéséből 42-szer gólt sem kapott az elitligában, átlaga pedig 1 alatt van.

ELSŐ. Először nyert a Bayer Leverkusen európai kupamérkőzést Angliában, az eddigi mérlege (2 döntetlen, 7 vereség) elég lehangoló volt. A Bayerben debütált Kai Havertz 17 évesen, 4 hónaposan és 22 naposan, ő a leverkuseni BL-történelem legfiatalabb játékosa.

A NAP LEGELEGÁNSABB NÉZŐJE. Nem más, mint a dortmundi Pierre-Emerick Aubameyang, akinek keretből való kimaradását a klub hivatalosan nem indokolta, Thomas Tuchel vezetőedző pedig belső okokra hivatkozott. Nem mellesleg a gaboni csatár kísértetiesen hasonlított a híres Bigyó felügyelőre:


EZ MÉG HITZFELDNEK ÉS KLOPPNAK SEM JÖTT ÖSSZE. Thomas Tuchel a Borussia Dortmund első trénere, aki veretlen tudott maradni a BVB-vel az első négy BL-mérkőzésén.

A NAP REMÉNYSUGARA.
A Sevilla szerdán karnyújtásnyira volt attól, hogy bebiztosítsa ta ovábbjutását, s 2010 óta először a BL egyenes kieséses szakaszában szerepelhessen, ám mivel a Juventus–Lyon összecsapás döntetlen lett, erre egyelőre még várnia kell – vélhetően nem sokat. Így viszont tovább él a remény, hogy a Sevilla csoportharmadikként az El-ben folytatja és sorozatban negyedszer is megnyeri a sorozatot – persze erre csak matematikai esély mutatkozik, s vélhetően a BL-tavasz csábítóbb, mint még egy El-trófea…

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
E-CSOPORT
Monaco–CSZKA Moszkva 3–0
(Germain 13., Falcao 29., 41.)
Tottenham–Leverkusen 0–1 (Kampl 65.)

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Monaco 4 2 2 7–3 +4 8
2. Bayer Leverkusen 4 1 3 4–3 +1 6
3. Tottenham 4 1 1 2 2–3 –1 4
4. CSZKA Moszkva 4 2 2 3–7 –4 2

F-CSOPORT
Legia Warszawa–Real Madrid 3–3
(Odjidja-Ofoe 40., M. Radovics 58., Moulin 83., ill Bale 1., Benzema 35., Kovacic 85.)

Dortmund–Sporting CP 1–0 (A. Ramos 12.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 4 3 1 11–3 +8 10
2. Real Madrid 4 2 2 12–7 +5 8
3. Sporting CP
4 1 3 4–5 –1 3
4. Legia Warszawa 4 1 3 4–16 –12 1

G-CSOPORT
FC Köbenhavn–Leicester City 0–0
FC Porto–FC Bruges 1–0 (André Silva 37.)

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Leicester City 4 3 1 5–0 +5 10
2. FC Porto 4 2 1 1 4–3 +1 7
3. FC Köbenhavn 4 1 2 1 5–2 +3 5
4. FC Bruges 4 4 1–10 –9 0

H-CSOPORT
Juventus–Lyon 1–1
(Higuaín 13. – 11-esből, ill. Tolisso 85.)
Sevilla–Dinamo Zagreb 4–0
(Vietto 31., Escudero 66., Nzonzi 80., Ben Yedder 87.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Sevilla 4 3 1 6–0 +6 10
2. Juventus 4 2 2 6–1 +5 8
3. Lyon 4 1 1 2 4–3 +1 4
4. Dinamo Zagreb 4 4 0–12 –12 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik