Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.11.04 22:44 Frissítve: 2012.04.19 02:42

Megvan a két továbbjutó: a Barcelona és a Sporting került a 16 közé

A negyedik forduló után szinte minden lényeges kérdés eldőlt a Bajnokok Ligája C-csoportjában: a Barcelona és a Sporting CP jutott tovább az elitliga legjobb 16 csapata közé. A katalánok a Basellel játszottak döntetlent hazai pályán, és már nem száz százalékosak, a lisszaboni csapat pedig a Sahtar Donecket győzte le.

Ezúttal nem láthattunk gólparádét a Barcelonától, de a katalán gárda így is továbbjutott a csoportból
Fotó: Reuters
Ezúttal nem láthattunk gólparádét a Barcelonától, de a katalán gárda így is továbbjutott a csoportból

BARCELONA–BASEL
A Bajnokok Ligája negyedik fordulójában a Barcelona fogadta a Basel együttesét, és a svájciak bizony nem sok jóra számíthattak a katalán gárda vendégeként.

Először is a Barcelona továbbjutása már csak matematikailag forgott veszélyben a találkozó előtt, míg a Baselnek az eddig eredmények alapján az UEFA-kupát érő harmadik hely megszerzése is komoly problémát jelenthet. Másodszor a két csapat két héttel ezelőtti találkozóján a gránátvörös-kékek Bázelben oktatták ellenfelüket, így az előzmények ismeretében az is megsüvegelendő lett volna a svájciaktól, ha megússzák kiadós verés nélkül a spanyol kirándulást.

Az első félidőben a várakozásokkal ellentétben nem született katalán gól, pedig lehetőségek szép számmal akadtak a hazaiak játékosai előtt. Ez már önmagában meglepetés, hiszen a Barcelona lehengerlően futballozott az elmúlt időszakban, utóbbi tíz fellépésen átlagban 3,5 góllal terhelte meg az éppen aktuális ellenfél hálóját.

A gólcsend valószínűleg nem nyerte el Guardiola mester tetszését sem, aki a hatvanadik percben Xavit és Lionel Messit is pályára küldte, és a változtatásnak meg is lett az eredménye. Az argentin játékosnak egész pontosan kettő percre volt szüksége ahhoz, hogy megbolondítsa a védőket, és a vendégek kapujának jobb oldalába lőjön.

A találkozó hajrájában összejött az egyenlítés a svájciaknak, a csereként beállt Derdiyok volt eredményes. Ez azonban már nem változtatott a lényegen, a Barcelona négy forduló után biztosította helyét a legjobb 16 között.

SPORTING–SAHTAR DONECK
A Sporting játékosainak fel volt adva a lecke a találkozó előtt: le kell győzni a Sahtar Doneck együttesét. Ha ezt a feladatot teljesítik a hazaiak, akkor már csak abban kell bízniuk, hogy a Barcelona nem kap ki a Baseltől, és egyből továbbjutónak mondhatják magukat. Márpedig a BL-csoportkör túlélése még sohasem sikerült a lisszaboni csapatnak…

Nos lehet, hogy a tét nagysága bénította meg a Sporting csatárainak lábát, de valószínűbb hogy a vendégek védekezése volt jól szervezett: egészen a 73. percig nem esett gól. Ekkor azonban a csereként beálló Derlei megszelídített egy jobbról érkező beadást a 16-oson belül, és az ukránok kapujának jobb oldalába lőtt.

Mivel a hátralévő időben már nem esett újabb találat (és a másik találkozón a Barcelona megtette azt a szívességet a portugáloknak, hogy nem kapott ki a Baseltől) a lisszaboni csapat készülhet a tavaszi folytatásra.

Az UEFA-kupát érő harmadik helyért nagy harcot vív majd egymással a Sahtar Doneck és a Basel, jelenleg az ukrán gárda van lépéselőnyben.

BAJNOKOK LIGÁJA

C-CSOPORT
BARCELONA–BASEL 1–1 (0–0)
Helyszín: Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Alexandru Dan Tudor (román)
Asszisztensek: Cristian Constantin Nica és Aurel Onita (románok)

A KEZDŐCSAPATOK
BARCELONA BASEL
1 Víctor Valdés 1 Costanzo
5 Puyol 32 Zanni
4 Márquez 28 Ferati
3 Piqué 21 Marque
16 Sylvinho 20 Safari
29 Victor Sánchez 8 Huggel
28 Busquets 30 Carlitos
8 Iniesta 22 Ergics
11 Krkic 14 Stocker
14 Henry 9 Perovics
21 Hleb 10 Streller
Vezetőedző: Vezetőedző:
Josep Guardiola Christian Gross

Gólszerző: Messi (62.) illetve Derdiyok (82.)
Csere: Victor Sánchez helyett Xavi (60.), Krkic helyett Messi (60.), Iniesta helyett Eto'o (67.) illetve Perovics helyett Eduardo (59.), Streller helyett Derdiyok (69.), Stocker helyett Gelabert (83.)
Sárga lap: Costanzo (89.)

BAJNOKOK LIGÁJA

C-CSOPORT
SPORTING–SAHTAR DONECK 1–0 (0–0)

Helyszín: José Alvalade Stadion, Lisszabon
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Alain Hamer (luxemburgi)
Asszisztensek: Francis Crelo és Christian Holtgen (luxemburgi)

A KEZDŐCSAPATOK
SPORTING SAHTAR
1 Rui Patrício 30 Pjatov
78 Abel 33 Srna
12 Marco Caneira 5 Kucher
4 Anderson Polga 27 Csihrinszkij
18 Grimi 26 Rat
26 Rochemback 8 Jádson
24 Miguel Veloso 3 Hübschman
7 Izmajlov 7 Fernandinho
28 Joao Moutinho 22 Willian
31 Liédson 25 Brandao
23 Hélder Postiga 99 Moreno
Vezetőedző: Vezetőedző:
Paulo Bento Mircea Lucescu

Gólszerző: Derlei (73.)
Csere: Hélder Postiga helyett Derlei (69.), Izmajlov helyett Pereirinha (90+3.) illetve Jádson helyett Luiz Adriano (75.), Hübschmann helyett Lewandowski (81.)
Sárga lap: Joao Moutinho (22.), Hélder Postiga (42.) illetve Hübschman(24.), Csihrinszkij (54.), Jádson (64.), Brandao (78.), Kucher (90+2.)

A CSOPORT ÁLLÁSA

C-CSOPORT
1. Barcelona 4 3 1 0 11–3 +8 10
2. Sporting 4 3 0 1 5–3 +2 9
3. Sahtar Doneck 4 1 0 3 3–5 –2 3
4. FC Basel 4 0 1 3 2–10 –8 1
2021.09.15 21:27:14

Bajnokok Ligája KRASZNAI BENCE

Hiába birtokolták többet a labdát a franciák, a belgák veszélyesebben játszottak náluk.

2021.09.15 20:24:32

Bajnokok Ligája B. Á., H. Á.

Az angol csapat remek mérkőzésen múlta felül olasz ellenfelét • Az Atlético és a Porto nem bírt egymással.

2021.09.15 20:35:19

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Kihagyták ziccereiket az olaszok, Camavinga zseniális gólpasszt adott – a csoport élén azonban a Sheriff áll!

2021.09.15 12:31:19

Bajnokok Ligája BOROS MIKLÓS

„Az elnök bejött az öltözőbe, közénk dobott egy kézigránátot. Azt mondta: ha nem nyertek, a meccs után igazi lesz a gránát.”

2021.09.14 19:06:33

Bajnokok Ligája BACSKAI JÁNOS

Rosszul kezdődött a katalánok Messi utáni korszaka a BL-ben, a német csapat szerencsés gólokkal, de megérdemelten nyert.