Nemzetisport.hu nyomtatott 2007.09.18 10:46 Frissítve: 2012.04.27 02:41

A bevehetetlen stadion meghódításáról álmodozik a Liverpool

A Liverpool vezetőedzőjének, Rafa Beníteznek célja, hogy csapata a lehető leghamarabb kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájának A csoportjából. Az angol alakulat mellett még az FC Porto, az Olympique Marseille és a Besiktas alkotja a kvartettet. Kedden este az előző szezon döntőse Portugáliába látogat, míg a franciák a törököket fogadják.

Steven Gerrard az angol bajnoki után most Portugáliában vezetheti csapatát
Steven Gerrard az angol bajnoki után most Portugáliában vezetheti csapatát
"Tiszta, hogy a tökéletes helyzet az, ha amikor az utolsó mérkőzésünket játszuk, már kvalifikáltuk magunkat a következő körbe" - vázolta a Liverpool előtt álló feladat legoptimálisabb végkifejletét Rafa Benítez.

Az "vörösök" ebben a szezonban Portugáliában kezdik meg - reményeik szerint - hosszú Bajnokok Ligája-menetelésüket. A Poolra gyakorlatilag rögtön az első meccsén a lehető legnehezebb feladat vár, hisz a Porto vendégeként már sok angol csapat megégette magát. Sőt, ami az igazságot illeti, a kék-fehérek hazai pályán egszer sem szenvedtek vereséget angol riválistól.

Nem lehet tudni mi az oka a szigetországi alakulatok sikertelenségének, de az biztos, hogy a Premier League elitklubjai mind sorra elvéreztek a Sárkány stadionban (2003 előtt pedig a Dolmen Stadionban) - így nem csoda, hogy a Portónál mindenki boldog, hogy a sors ismét angol ellenfelet sodort a csapat útjába.

"Örülünk, hogy ismét angol ellenféllel találkozhatunk" - nyilatkozott kissé magabiztosan Jesualdo Ferreira, a portugál csapat vezetőedzője, aki azért hozzátette, hogy tiszteli az angol labdarúgást, és igazából ő sem tudja mi lehet a Porto titka hazai pályán.

Ami biztos: mindenképpen szenzációs küzdelemmel kezdődik a versenyfutás az A csoportban, ugyanis a 2004-es győztes Porto a 2005-ben csúcsra jutó Liverpoolt fogadja. A két vezetőedzőnek nem kell sokat törnie a fejét a kezdőcsapat összeállításakor, hisz az egyik oldalon mindössze Pedro Emanuel és Hélder Postiga, míg a másikon John Arne Riise és Mohamed Sissoko bajlódik sérüléssel, így ők kénytelenek lesznek kihagyni a 20 óra 45 perckor kezdődő derbit.



2022.10.04 19:36:09

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Alexander-Arnold pazar szabadrúgásgólt lőtt, Szalah büntetőből volt eredményes. Núnez mindent kihagyott.

2022.10.04 20:14:16

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Bár az Inter szinte az egész meccsen védekezett, egy jól eltalált lövéssel otthon tartotta a három pontot.

2022.09.14 20:30:34

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Gulácsi, Orbán és Szoboszlai is végigjátszotta a mérkőzést, amelyet Valverde és Asensio gólja döntött el.

2022.09.14 17:38:08

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A 80. percig úgy tűnt, a BVB megtréfálja a Cityt, aztán előbb jött az egyenlítés, majd Haaland csodagólja.

2022.09.13 15:44:36

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A németek sokkal jobban gazdálkodtak a lehetőségeikkel, és ismét megverték a Barcelonát.