Roberto Mancini elégedetlen
A Bajnokok Ligája harmadik fordulójában első győzelmét könyvelhette el az olasz Internazionale. A csapat kispadján Roberto Mancini hovatovább minden mérkőzést remegve várhat, bár Massimo Moratti klubelnök ígéretét bírja: júniusig folytathatja. A milánói sztárgárda trénere tisztában van azzal: kizárólag a bajnoki cím, vagy a BL-győzelem tarthatja az Inter kispadján.

A BL-ben Lisszabonban 1-0-ra kikaptak kezdésként a helyi Sportingtól, majd hazai pályán a Bayern München múlta felül őket 2-0-ra. Szerdán a Szpartak Moszkva elleni BL-találkozón az argentin Cruz kilenc perc alatt duplázott, és bár a vendégek szépítettek, az előny kitartott a lefújásig.
„Nagyon jó felfogásban és motiváltan kezdtük a mérkőzést – értékelt Roberto Mancini -, ennek köszönhetően gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert. Ezt követően azonban számomra érhetetlen okból visszaesett a játékunk.
Azt hittük, 2-0 után véget is ért a mérkőzés, pedig nem szabad, hogy egy csapat ezt megengedje magának. Volt néhány lehetőségünk, de hiányzott játékosaimból a tűz és a lelkesedés, ami pedig a kezdésnél még megvolt. A Szpartak góljánál nagyot hibáztunk.
Az NSO ajánlja:
„A kezdés előtt felhívtam játékosaim figyelmét az első néhány perc várhatóan nagy Inter-rohamaira – mondta Vlagyimir Fedotov -, hiszen valószínűsíthető volt, hogy az olaszok a BL-vereségek után bizonyítani akarnak majd. Igazam lett, de sajnos nem tudtunk átvészelni ezt az időszakot kapott gól, gólok nélkül.
Az Inter 30 percig nagyon veszélyesen futballozott. A második félidőben szépíteni tudtunk, de mivel a Szpartak az elmúlt öt évben nem játszott hasonló szintű mérkőzéseket, erőnkből már nem futotta az egyenlítésre. Több ilyen szintű mérkőzésre és rutinra van szükség, hogy egy ilyen mérkőzésen eredményt érjünk el, olyan klasszis-csapatok ellen, mint az Inter vagy a Bayern.”