Vivicittá: csaknem 30 ezer nevezőt várnak, rajt és cél újra a Margitszigeten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 15:00
27-30 ezer nevezőt várnak a szombaton és vasárnap sorra kerülő 33. Telekom Vivicittá városvédő futásra, melynek rajtja és befutója újra a hagyományos helyszínen, a Margitszigeten lesz.

Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kétnapos szabadidősport eseményen összesen 10 távon állhatnak rajthoz a futók.Kocsis Árpád versenyigazgató, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetője a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kétnapos szabadidősport eseményen összesen 10 távon állhatnak rajthoz a futók.

„Az esemény remek propagandája az egészséges életmódnak, fontos eleme a sportoló nemzet gondolatának. Minden korosztálynak van távunk, a legnépszerűbb a félmaraton, amelyre 8500-an neveztek” – mondta Kocsis Árpád, aki hozzátette, hogy Magyarországról több mint 1100 településről érkezett nevezés, külföldről 84 országból jönnek futók, ami rekordnak számít.

A versenyigazgató kitért arra is, hogy a szervezők csatlakoztak a Családok Éve rendezvénysorozathoz, tájékoztatása alapján több mint ezer család vesz részt a városvédő futáson. Érdekességként megemlítette, hogy a vasárnapi félmaratoni mezőnye áthalad az Alagúton is, amely különleges, egyedi élményt nyújt majd a futóknak.

A vasárnap 13 órakor rajtoló 10 kilométeres Vivicittá mellett megrendezik az 7 kilométeres Midicittát, a 2.4 kilométeres Minicittát, de versenyeznek háromtagú váltók, lesz gyaloglás és 940 méteres családi futás is.

Szabó Béla Attila, a Telekom márka és lakossági kommunikációs igazgatója arról számolt be, hogy a távközlési cég az idei Vivicittá versenyen is szervez jótékonysági futást és adománygyűjtést az autizmussal élőkért. A kétnapos verseny első napján, szombaton, a 2.4 km-es Minicittá távon áll rajthoz az a futócsapat, amelynek tagja többek között Lisztes Krisztián, 49-szeres válogatott labdarúgó, Bedák Pál és Kótai Mihály ökölvívók, valamint Lőrincz Krisztina parasportoló.

A budapesti versenyt követően az idén még négy vidéki helyszínen is megrendezik a városvédő futást. Győrben április 22-én, Miskolcon május 6-án, Pécsen május 12-én, Szegeden május 13-án állhatnak rajthoz a futás szerelmesei.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik