Nemzetisport.hu 2011.09.30 19:42 Frissítve: 2015.02.03 01:21

Újra megvizsgálhatják a fehérorosz kalapácsvetők mintáját

Richard Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökségi tagja bízik benne, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ítéletével még nem zárult le a Pars Krisztián-ügy, szerinte ugyanis mindenki tudja, hogy a pekingi olimpián a két fehérorosz kalapácsvető, a második Vagyim Gyevjatovszkij és a harmadik Ivan Tyihon is doppingolt.

 

Újra megvizsgálhatják a fehérorosz kalapácsvetők mintáját (Fotó: Action Images, archív)

 

A NOB-tag kanadai sportvezető ezt a pénteken zárult budapesti nemzetközi sportjogi konferencia után az MTI-nek adott exkluzív interjúban mondta el.

„Személy szerint nagyon utálom, amikor versenyzők csalnak és mégsem nyerik el méltó büntetésüket. Én nagyon bízom benne, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak a két fehérorosz kalapácsvetőt felmentő ítélete még nem jelenti az ügy végét. Valójában ugyanis mindenki tudja, hogy a két versenyző doppingolt" – fogalmazott.

A CAS, mint legfelsőbb szintű bíróság döntése ellen nem lehet fellebbezni. Hogy akkor milyen módon lehet még folytatni az ügyet, Pound a következőt válaszolta:

„Nem én vagyok az, aki ebben dönthet, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak megvan a jogosultsága arra, hogy egy újabb ellenőrzést végezzen. A Pekingben levett minta ugyanis továbbra is rendelkezésre áll."

A nemzetközi Sportdöntőbíróság az ítéletében arra hivatkozott, hogy a pekingi laboratórium műhibát követett el a minta kezelése során.

„A mintavétel és annak folyamata jogszerűen, megfelelően történt, csak az analizálási eljárás, a bevizsgálás folyamata nem volt meggyőző a CAS számára. Mint mondtam, a NOB-nak megvan a jogosultsága ahhoz, hogy a rendelkezésére álló mintát újra analizálja. Ez nem a korábbi bevizsgálás megismétlése, hanem egy újabb ellenőrzés lenne a Pekingben levett mintán. Ez ellen a fehéroroszok sem léphetnek fel" – mondta a kanadai sportdiplomata, aki az MTI kérdésére válaszolva hozzáfűzte: az újabb ellenőrzést a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének kérésére a NOB rendelhetné el.

A pekingi olimpia után, 2008 decemberében a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) doppingvétség miatt megfosztotta ezüstérmétől a fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkijt és a bronzéremtől honfitársát, Ivan Tyihont, így Pars a második helyre lépett előre. Tavaly júniusban azonban a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a fehérorosz versenyzők fellebbezésének, mivel a doppingminták elemzése során szabálytalanság történt, így visszakapták érmeiket. A NOB ezután jelezte, hogy újabb vizsgálatot szeretne - azóta viszont nincs fejlemény az ügyben.

Az MTI Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó, egyben ügyvéd ötletéről is kérdezte Richard Poundot. Csapó szerint a doppingkérdést egyszerűen meg lehet oldani, ha a versenyek rajtja előtt egy-két órával minden versenyzőnél doppingvizsgálatot tartanának, s csak azok indulhatnának el, akik nem akadnának fel az ellenőrzésen.

„Ez nem lenne megoldás, hiszen a vizsgálat nem mutatná ki azt, ha egy sportoló mondjuk öt-hat hónappal a verseny előtt szteroidot szedett, mert ez addigra már kiürülne a szervezetéből, viszont mégis erősebb, nagyobb lenne, mint a vetélytársai." – reagált a WADA elnökségi tagja.

Egyes vélemények szerint engedélyezni kellene a doppingszerek használatát, s külön versenyt kellene rendezni a doppingoló és a tiszta versenyzők számára.

„Ezt sem tartom jó ötletnek – mondta Pound. – Azok a versenyzők ugyanis, akik doppingolnak, előbb-utóbb úgyis megjelennének azokon a versenyeken, amelyeket a tiszták számára rendeznek. Akik csalnak, azok már olyanok, hogy mindig csalnak. Gondoljanak bele, egyszerűbb lenne nyerniük abban a mezőnyben, ahol a többiek nem doppingolnak, mert ott gyengébb eredménnyel is elsők lehetnének. Másfelől a fiatalokkal szemben is van egy olyan felelősségünk, hogy ne mutassunk nekik rossz példát azzal, hogy engedélyezzük a doppingszerek használatát."

2022.11.29 16:31:11

Atlétika nemzetisport.hu

Az év női atlétája a Hazafutás című műsor vendége volt.

2022.11.04 14:33:48

Atlétika nemzetisport.hu

A súlylökőnek 2023 lehet eredményes pályafutásának utolsó éve.

2022.10.30 07:26:15

Atlétika nemzetisport.hu

A verhetetlen bajnok, a jégen elesve szenvedett halálos balesetet.

2022.10.29 22:08:08

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Mondanom sem kell, nagyon várom az atlétikai vb-t, egy kőhajításnyira az otthonomtól, de a pénteki bokrétaünnepen nem is elsősorban a szuper-, hanem a hétköznapi hősök körül jártak a gondolataim. Akik közé, némi önámítással, esetleg magamat is sorolhatom.

2022.10.24 10:55:55

Atlétika nemzetisport.hu

A 23 éves klasszissal évek óta a világ egyik legjobb edzője foglalkozik, a pályán nincs ellenfele.