Félmaratoni ob: Szemerei Levente és Szabó Nóra a győztes

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.05.08. 11:43
null
Szemerei Levente nyert a férfiaknál (Fotó: Magyar Atlétika – Hungarian Athletics Facebook-oldal)
Szemerei Levente és Szabó Nóra győzött a félmaratoni országos bajnokságon, melyet a Puskás Aréna körül rendeztek vasárnap – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

 

A hazai sportági szövetség beszámolója szerint nagy csatát hozott a férfiak versenye. Öt atléta, Szemerei, Farkas Dárius, Tóth Tamás, Jenkei Péter és Lomb Ádám hamar meglépett a többiektől, és nagyon sokáig együtt is haladt a körpályán, melyet 14-szer kellett teljesíteni. Négy körrel a vége előtt Szemerei, Farkas és Jenkei leszakította magáról másik két riválisát, majd Szemerei újabb ritmusváltással Jenkeit is lehagyta, így az utolsó két körben Farkassal csatázhatott az aranyéremért. Végül 15 másodperc különbséggel győzött, egy héttel azután, hogy 10 000 méteren is a legjobbnak bizonyult – olvasható az MTI által kiadott hírben.

A címvédő Csere Gáspár nemrég még koronavírussal bajlódott, így ezúttal nem tudott rajthoz állni.

A tavalyi női bajnok, Kácser Zita viszont ott volt a mezőnyben és harmadikként ért célba. A győztes Szabó Nórának a riói olimpikon Józsa Gábor diktálta a tempót, akinek a segítségével 1:12:54 órás idővel teljesítette a 21.0975 kilométeres távot. A második helyen Erdélyi Zsófia végzett.

A versenyen 95 futó állt rajthoz – írta az MTI.

MARATONI OB
Férfiak

1. Szemerei Levente (Szekszárdi Sportközpont) 1:07:09 óra
2. Farkas Dárius (BEAC) 1:07:24
3. Jenkei Péter (Vasas) 1:07.40

Nők
1. Szabó Nóra (Margitszigeti AC) 1:12:54 óra
2. Erdélyi Zsófia (Csömöri Sport Kft.) 1:15:03
3. Kácser Zita (DVTK) 1:19:05

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik