Budapest maratoni: Nagy Tamás és Juhász-Staicu győzött

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.11. 16:51
null
Gyönyörű őszi időben, de a futók számára talán már túl erős napsütésben zajlott le az idei verseny (Fotó: Mirkó István)
A férfiak maratoni versenyét Nagy Tamás János, a nőkét – címét megvédve – Juhász-Staicu Simona nyerte meg szombaton a 29. SPAR Budapest maratoni fesztiválon, amelyen a szervező Budapest Sportiroda (BSI) közlése szerint részvételi rekordot regisztráltak.

 


„Nem számítottam győzelemre, ennek ellenére kezdettől megpróbáltam tapadni a favoritra, Kovács Tamásra. Huszonhárom kilométerig tudtam vele tartani a tempót, ekkor azonban leszakadtam, és el is könyveltem magamban a második helyet. Végül ötszáz méterrel a vége előtt tudtam utolérni, és mindent beleadtam, hogy demoralizáljam” – értékelte teljesítményét a férfi győztes.

Juhász-Staicu Simona negyedszerre nyerte meg a versenyt – amely a férfiaknál és a nőknél egyben magyar bajnokság volt –, ezzel a mostani sikerrel vonul vissza a maratoni futástól. Elmondása szerint néhány nappal a rajt előtt átírta a felkészülési terveit, mert hangszálgyulladást kapott, képtelen volt edzeni, de végül így is magabiztosan győzött.

„Nőkkel nem is nagyon találkoztam a verseny alatt, szerencsére a fiúk közül mindig volt valaki, aki segített egy-két kilométeren keresztül. A táv felénél nem kaptam levegőt, nagyon megviselt az a szakasz, csak nehezen jutottam túl rajta. A meleg a lassabb iram miatt nem viselt meg, de így is elfáradtam a végére” – mondta.

Gyönyörű őszi időben, de a futók számára talán már túl erős napsütésben zajlott le a verseny, a rajt idején 29, célba érkezéskor 31 fok volt. A startot Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Hosszú Katinka világ- és Európa-bajnok úszónő lőtte el. Összesen 23 450-en indultak a futófesztivál hét különböző távján, és sohasem látott számban – több mint háromezren – érkeztek külföldiek is, 71 ország képviseletében.

SPAR BUDAPEST MARATONI
férfiak

1. Nagy Tamás János (Kaposvári Építők AC) 2:27:14 ó
2. Kovács Tamás (VEDAC) 2:27:24
3. Deli Gergely (ELTA ADSK) 2:32:02
nők
1. Juhász-Staicu Simona (DVSE) 2:51:08 ó
2. Laluska Zsuzsa (ELTE ADSK) 3:05:09
3. Ladányi Tímea (MAC) 3:07:01

További győztesek
SPAR Budapest maratoni handbike
férfiak

1. Roland Ruepp (olasz) 2:18:54 ó

Coca-Cola testébresztő, 30 km
férfiak

1. Szekeres András (Budapest) 1:54:05 ó
nők
1. Kárász Krisztina (Dunakeszi) 2:16:30

Flora maratoni staféta
férfiak

1. Nyulak (Kovács Tamás, Koszár Zsolt, Fonyó Sándor, Kis Áron) 2:27:22 ó
nők
1. Debreceni Kilométerek SE (Varga Krisztina, Ménes Anita, Aradi Bernadett, Gulyás Vera) 2:52:58 ó

Riska minimaratoni
férfiak

1. Abel Kibet Rop (kenyai) 21:22 p
nők
1. Kaiser Zita (Benedek Team SE) 25:22 p

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik