Atlétikai vb 2023: bemutatták a hazai verseny hivatalos logóját!

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 08:50
null
Íme, a budapesti atlétikai világbajnokság logója
Pontosan 365 nap múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, az atlétikai világbajnokság. Ebből az alkalomból a szervezők rövidfilmben mutatták be a verseny logóját, amely nem más, mint Budapest látképének emblematikus részlete a Gellért-hegy tetején, a pálmaágat magasba tartó Szabadság-szobor. A 14 méter magas karizmatikus nőalak a város szinte minden pontjáról jól látható, minden ide látogató találkozik vele. Nem véletlen tehát, hogy az évek során Budapest egyik fő jelképévé vált – áll a szervezőbizottság közleményében.

Karizmatikus nőalak, magasra tartott kezében pálmaág, a győzelem és a hősiesség jelképe, az ókori atléták jutalma. Jól jellemzi azokat a szuperhősöket, akik az atlétikapályán érnek el emberfeletti eredményeket.

Magyarország régóta híres vendégszeretetéről, mostanra viszont legalább olyan ismert világversenyek helyszíneként. Atlétikában hazánkban minden korosztályos és felnőttvilágversenyt megrendeztek már, kivéve a most soron következő szabadtéri világbajnokságot. Azt a versenyt, amely a világ harmadik legnagyobb sportrendezvénye és több mint egymilliárdan követik a híreit.

Budapest új látványossága az épülő új Nemzeti Atlétikai Központ, amelynek éppen mostanra bontakozott ki végleges formája: a sportok királynőjének koronája. Ez a minden igényt kielégítő komplexum lesz a magyar atlétika régóta vágyott otthona és egyúttal a régió atlétikai központja, ezzel máris megteremtve a világbajnokság egyik fontos hagyatékát. Különlegessége, hogy nemcsak a versenysport, hanem a város lakosságának is fontos létesítménye lesz, hiszen végső állapotában a stadion felső szintjén elhelyezett futókörön, dunai panorámával a háttérben lehet majd sportolni, kikapcsolódni.

„Egy évvel a startpisztoly eldördülése előtt büszkén mondhatom, hogy a szervezés kitűnően halad és alig várjuk azt a megtiszteltetést, hogy vendégül láthassuk a világ atlétikáját, a több mint kétszáz résztvevő ország versenyzőit, a több százezer szurkolót, valamint megmutathassuk hazánkat és ezt a csodálatos sportágat minden érdeklődőnek világszerte” – mondta Deutsch Péter, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója.

„Örömmel vette át a váltóbotot a magyar szervezőbizottság Oregontól, mert az idei világbajnokság és a tokiói olimpia után ismét bebizonyosodott, hogy sikerkorszakát éli és még feljebb tart az atlétika. Ez rendkívül fontos, hiszen az atlétika, amely az olimpia legnépszerűbb sportága, minden mozgásforma alapja, az egyetemes sport jelképe, óriási hatással van a felnövő generációkra” – tette hozzá Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.

Már most hatalmas várakozás övezi a magyarországi atlétikai világbajnokságot, amelyre a jegyek értékesítése már 2022. negyedik negyedévben megkezdődik. Különféle típusú ajánlatokkal – kedvezményekkel, akár egy mozijegy árának megfelelő jegyárral – készül a szervezőbizottság, hogy minden igényt kielégítsen a választék, mindenki, aki szeretne, ott lehessen és az atléták is telt házas stadionban versenyezhessenek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik