Atlétikai Eb: Kővágó a diszkosz döntőjében, Szabó 11. magasban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 20:21
Szabó Barbara a 11. helyen végzett a női magasugrás fináléjában, míg Kővágó Zoltán könnyedén bejutott a diszkoszvetés döntőjébe az amszterdami szabadtéri atlétikai Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, amelyen korábban Márton Anita ezüstérmet nyert súlylökésben.

Szabó Barbara az Eb előtt 187 centiméterig jutott idén, ezt ugyanakkor már a selejtezőben két centivel túlszárnyalta, ennek köszönhetően jutott fináléba. A legjobbak versengésében nem kezdett jól, a 184 centis magasságon kétszer is rontott, harmadikra azonban sikerült átjutnia a léc felett. Ezt követően 189-en az első kísérlete nem sikerült, másodikra viszont már jól ugrott. Később a 193 már kifogott rajta, így – idei legjobb eredményét megismételve – a 11. helyen fejezte be a viadalt.Szabó Barbara az Eb előtt 187 centiméterig jutott idén, ezt ugyanakkor már a selejtezőben két centivel túlszárnyalta, ennek köszönhetően jutott fináléba. A legjobbak versengésében nem kezdett jól, a 184 centis magasságon kétszer is rontott, harmadikra azonban sikerült átjutnia a léc felett. Ezt követően 189-en az első kísérlete nem sikerült, másodikra viszont már jól ugrott. Később a 193 már kifogott rajta, így – idei legjobb eredményét megismételve – a 11. helyen fejezte be a viadalt.

Kővágó Zoltán, a 2004-es athéni olimpia ezüstérmese karrierje során sokszor szenvedett meg nagy világversenyen a selejtezővel, ezúttal viszont nagyon magabiztosan vívta ki helyét a szombati 12-es döntőben. Az idén eddig kissé hullámzóan teljesítő klasszis rögtön első kísérletébe szépen beletalált, a diszkosz 65.21 méterig szállt, több mint egy méterrel túlszárnyalva a selejtezőszintet, így Kővágó – a selejtező harmadik legjobb dobójaként – be is fejezte az előcsatározásokat.

A szám másik két magyarjának nem sikerült a továbbjutás, Huszák János 60.58 méterrel a 23., Szikszai Róbert pedig 58.01 méterrel a 26. lett.

A délután többi magyarja közül a vágtázó Sipos János elődöntős futamában 10.47 másodperccel nyolcadik lett 100 méteren, s befejezte szereplését, csakúgy mint férfi 1500 méteren Kazi Tamás (3:44.64) és Kovács Benjámin (3:45.16), akik előfutamaikban a tizedik, illetve kilencedik helyen értek célba.

A női 800 méter szerdai előfutamából elődöntőbe jutó Kéri Bianka csütörtökön is jól futott, egy nappal korábbi, 2:04.90 perces idejénél közel másfél másodperccel jobb volt (2:03.47), ám ez az eredmény is csak futama hetedik helyéhez volt elég, döntőbe jutni nem volt esélye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik