Atlétika: Richards-Ross és Taylor is jó formában érkezik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.18. 14:29
A női 400 méter olimpiai bajnoka, az amerikai Sanya Richards-Ross, valamint a hármasugrásban aranyérmes Christian Taylor is úgy érkezik a hétfői Gyulai István-emlékversenyre, hogy pénteken győzött a Gyémánt Liga-sorozat stockholmi állomásán.

„Egy ilyen viadalon visszatérni az olimpia után nehéz, fizikailag és mentálisan is kimerült az ember, de most elég jól mentek a dolgok” – mondta a 27 esztendős, négyszeres olimpiai bajnok futónő.

A férfi hármasugrás londoni legjobbja, az amerikai Christian Taylor is győzni tudott Stockholmban. "Könnyű volt jól teljesítenem ezen a versenyen, az olimpia miatt még csúcsformában vagyok” – mondta a 22 éves Taylor.

A hat éve elhunyt Gyulai István egykori sportriporterről, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) volt főtitkáráról elnevezett budapesti rendezvényen számos olimpiai dobogós sportoló vesz részt, továbbá a versenyek mellett hivatalosan köszöntik a londoni ötkarikás játékokon legsikeresebben szereplő magyar sportolókat is a Puskás Ferenc Stadionban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik