Atlétika: négy év börtönt és félmillió eurós bírságot kértek az IAAF volt elnökére

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2020.06.19. 16:42
null
Lamine Diackra négyéves börtönbüntetést kértek (Fotó: AFP)
Másfél hét után, csütörtökön Párizsban lezárult Lamine Diack pere, aki 1999 és 2015 vezette a lemondása után két évvel nevet változtató Nemzetközi Atlétikai Szövetséget (akkor még IAAF volt, ma már WA), és akit fiával, Papa Massata Diackkal együtt korrupcióval, pénzmosással, üzleti titok megsértésével és azzal vádoltak, hogy kenőpénzt fogadtak el orosz atlétáktól pozitív doppingtesztek eltussolásáért. A per azzal zárult, hogy a 87 éves szenegáli sportvezetőre az ügyészség négy év börtönbüntetést és félmillió euró büntetés kiszabását kérte.

A 2015 óta házi őrizetben lévő Diack ügyvédei méltányos eljárást kértek a bíráktól, szerintük ugyanis könnyen lehet, hogy idős, beteg ügyfelük már nem éli túl a börtönéveket. Ugyan erkölcsi szempontból valóban kifogásolható, amit tett, de szerintük nem bűnöző, és nem kellene bűnbakot csinálni belőle.

„Ne hozzanak olyan döntést, amely megakadályozza, hogy Lamine Diack a hazájában, méltósággal, a szerettei körében haljon meg. Már eddig is súlyosan megbüntették” – mondta egyik védője, William Bourdon.

Másik ügyvédje, Simon Ndiaye szerint Diack egyik legnagyobb hibája az volt, hogy fiát alkalmazta a szövetség marketingtanácsadójaként, aki ezzel visszaélt, de az egykori elnök vallomása szerint az ő tudta nélkül, így különbséget kell tenni apa és fia között. Már csak azért is, mert szerintük nincs kézzelfogható bizonyíték ügyfelük bűnösségére.

Az ítéletet szeptember 16-án hirdetik ki.

Az egykori elnök fiára, Papa Massata Diackra öt év büntetést és félmillió euró befizetését kérték, amit nem lesz könnyű érvényesíteni, mert Szenegálban tartózkodik, amely továbbra sem adja ki, ő pedig megtagadta a párizsi perben való részvételt, és várhatóan nem is fogja feladni magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik