Atlétika: kihagyja a fedett pályás idényt a franciák olimpiai bajnok rúdugrója

Vágólapra másolva!
2023.01.06. 13:31
null
Renaud Lavillenie a fedett pályás idényt kihagyja, hogy a budapesti vb-re már teljesen felépüljön combsérüléséből (Fotó: Getty Images)
Sérülés miatt kihagyja a fedett pályás atlétikai szezont Renaud Lavillenie, a franciák olimpiai bajnok rúdugrója.

A 36 éves sportoló a közösségi oldalán jelentette be, hogy a következő időszakban nehezen gyógyuló combsérülését szeretné tökéletesen rendbe hozni, hogy az augusztusi, budapesti szabadtéri világbajnokságon és a jövő évi, párizsi olimpián százszázalékos állapotban tudjon versenyezni.

„Orvosokkal és edzőimmel folytatott megbeszéléseink végén úgy döntöttem, hogy nem próbálok meg versenyezni télen – írta a londoni olimpia bajnok. – A combhajlító izmomnak szüksége van még időre, hogy tökéletesen működjön. Nehéz döntés volt, mert nagyon szeretek versenyezni, de 2023-ben a fő cél továbbra is a budapesti világbajnokság, és nyáron a legjobbamat szeretném nyújtani."

A fedett pályán háromszoros vb-győztes ugró a tavalyi szabadtéri világbajnokságon ötödik helyen zárt, majd az Európa-bajnokságon a hetedik helyen végzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik