Atlétika: szabályváltozások az utcai futók cipőinél

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.31. 22:18
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) jelentős szabályváltozásokat vezetett be egyes versenycipőkre vonatkozóan.

A szervezet pénteki bejelentése szerint az utcai futóversenyeken használt cipők talpa nem lehet vastagabb négy centiméternél, illetve abba nem szabad egynél több merevítőt beágyazni.

Hozzátették: április 30-tól csak olyan cipőben lehet majd versenyezni, amely négy hónappal korábban már piacra került, így abban az időszakban a nyilvánosság és a riválisok számára is elérhető volt.

A WA szerint a technológiai újítások veszélyt jelenthetnek a sportra, ezért egy szakértői munkacsoportot hoz létre, amelynek az lesz a feladata, hogy ebben a témában véleményt formáljon a fejlesztésekkel és kutatásokkal kapcsolatosan, illetve tesztelje a megjelent új cipőket.

A szabályokat a Nike legújabb Vaporfly cipője miatt vezették be – egyes típusai nem is felelnek meg a mostani szabályoknak –, amelyben október közepén Eliud Kipchoge kenyai futó 1 óra 59 perc és 40 másodperc alatt teljesítette a maratoni távot Bécsben. Az olimpiai és világbajnok futó a világon elsőként futotta le két óra alatt a klasszikus távot. Hasonló cipőben a nőknél egy nappal később a kenyai Brigid Kosgei döntötte meg a világrekordot, amikor 2 óra 14 perc 4 másodperc alatt teljesítette a chicagói maratont.

Az energia-visszanyerés tekintetében ezek a Nike-cipők – amelyeknek vastag, habosított talprészébe hármas szénlemez-merevítést építettek – négy százalékkal javítják a hatékonyságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik