Atlétika: a WADA a kenyai edzőtáborok ellenőrzését várja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.19. 11:26
null
2015-től új doppingkódex lépne életbe (Fotó: Action Images)
John Fahey, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetője nyíltan bírálta a kenyai sportvezetőket, amiért nem járnak utána, hogy tényleg olyan egyszerű-e doppingszerekhez jutni az afrikai ország edzőtáboraiban, mint ahogy az egyes információk szerint gyanítható.

A WADA elnöke Montrealban beszélt arról, hogy olyan értesüléseik vannak, melyek szerint a külföldiek körében is népszerű kenyai magaslati edzőtáborokban számos sportoló él tiltott szerekkel.

A doppingkészítmények jelenlétéről egy ellenőrzésen fennakadt kenyai futó beszélt. Fahey személyesen is ellátogatott Kenyába, ahol a helyi sportági atlétikai szövetségtől, illetve olimpiai bizottságtól is kérte, hogy vizsgálják ki az ügyet, ám eddig hiába.

„Nem történik semmi, egy helyben topogunk" – rögzítette bosszúsan a WADA irányítója, hozzátéve, hogy a szervezet jelenleg nem tehet semmit, ám 2015-től, az új doppingkódex bevezetésétől a helyzet majd változik, mivel a WADA-nak lesz jogosultsága arra, hogy az edzőtáborokat is saját hatáskörben ellenőrizze.

A WADA azt tervezi, hogy azokért a doppingvétségekért, amelyekért jelenleg kétéves eltiltás jár, a büntetési tételt felemeli négy évre. A döntés decemberben születhet meg, és ha elfogadják, 2015-től lépne érvénybe az új doppingkódex erre vonatkozó passzusa. Fahey, a WADA elnöke közleményében kiemelte: a sportvilágban és kormányzati szinten is erős a törekvés a szigorításra.

Jelenleg az anabolikus szteroidok, a növekedési hormonok és a fedőszerek használatáért, illetve a tiltott szerekkel való kereskedésért jár kétéves szankció első esetben, a második lebukás vagy vétség pedig örökös eltiltást von maga után.

A WADA nem tervezi kimondottan olimpiai eltiltásra vonatkozó előírás megalkotását. Korábban a briteknél volt érvényben az a szankció, hogy doppingolók már egyáltalán nem indulhattak ötkarikás játékokon, ám a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) iránymutatása szerint ez dupla büntetésnek minősül, így a Brit Olimpiai Bizottság májusban megszüntette a szabályt.

Fahey ezzel kapcsolatban megjegyezte: ha decemberben elfogadják a négyéves eltiltást, akkor a vétkes sportoló eleve egy olimpiát biztosan kihagy.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik