Atlétika: a németek rendkívüli IAAF-ülést akarnak

Vágólapra másolva!
2016.01.15. 15:55
A Német Atlétikai Szövetség szerint rendkívüli ülést kell összehívni a nemzetközi szövetségnél (IAAF) a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtöki jelentése miatt, mely szerint összeesküvés és korrupció jellemezte az IAAF legfelső vezetését.  

„Az IAAF vezetésével kapcsolatos korrupciós vádak nagyon lesújtóak, és súlyosan aláássák a szövetség szavahihetőségét, így szükség van egy rendkívüli ülésre” – mondta Clemens Prokop, a német sportági szövetség elnöke.

A WADA független szakbizottsága az utóbbi időszak botrányos ügyei miatt vizsgálta az IAAF-et, s csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint a szövetség korábbi elnöke, Lamine Diack felelős a szervezetben kialakult összeesküvés és korrupció létrejöttéért. A testületet vezető Dick Pound a dokumentum ismertetésekor elmondta, úgy tűnik, hogy Diack az IAAF-en belül létrehozott egy „törvénytelen, nem hivatalos irányítási rendszert.”

Kifejtette, hogy a gyanú szerint a korábbi sportvezető tudatában volt a zsarolásoknak és a csalásoknak.

„A korrupció be volt ágyazva a szervezetbe. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy elhessegetni azzal, hogy ez csupán az õ egyéni akciója volt" – mondta csütörtökön Pound, aki hozzátette, egyre inkább világossá válik a vizsgálat előrehaladtával, hogy az IAAF több tagja tisztában volt a kialakult helyzettel. Ugyanakkor személy szerint Sebastian Coe jelenlegi IAAF elnököt – aki korábban hét évig volt alelnöke a szövetségnek, s a tanácsnak is a tagja volt – nem vádolta.

Coe a WADA jelentésére reagálva elismerte, hogy a szövetség vezető testületének, a tanácsnak, így személy szerint neki is, annak tagjaként, s IAAF-alelnökként tudnia kellett volna a korrupcióról, ám nem tudott. A brit sportvezető viszont megígérte, hogy olyan reformokat vezetnek be az IAAF-nél, amelyek által a jövőben nem fordulhat elő, hogy a tanács ne tudjon a napi ügymenetről.

Az IAAF-et tavaly augusztusig irányító Diack ellen jelenleg is nyomoznak a francia hatóságok korrupció és pénzmosás gyanúja miatt. A vádak szerint a 82 éves szenegáli sportvezető megvesztegette Gabrielle Dolle-t, az IAAF korábbi doppingellenes igazgatóját, hogy késleltetve számoljon be az orosz sportolók doppingvétségeiről.

A Le Monde című francia napilap pedig úgy tudja, hogy Diack másfél millió eurót (471.4 millió forint) kért az Orosz Atlétikai Szövetségtől 2012-ben. Diack és több más IAAF-funkcionárius – köztük a fia – a gyanú szerint egymillió eurót (312 millió forint) fogadott el az oroszoktól azért, hogy atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra.

A botrány nyomán az IAAF november 13-án felfüggesztette orosz tagszövetségét, ami azt jelenti, hogy versenyzőik jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, s ha a döntés nem változik, a nyári riói olimpián sem lehetnek ott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik