Atlétika: 41 „nyúl” segítené két óra alá Kipchogét Bécsben

Vágólapra másolva!
2019.10.07. 14:03
null
Sokan segítik majd Kipchogét (középen) (Fotó: AFP)
Negyvenegy iramfutó segíti majd a hétvégére tervezett, bécsi rekordkísérlet során Eliud Kipchogét, a maratoni táv világcsúcstartóját, akinek célja, hogy „laboratóriumi" körülmények között két óra alá kerüljön a klasszikus, 42.195 kilométeres távon.

A kenyai hosszútávfutó segítői sem akárkik, összesen 55 olimpiai és világbajnoki érem tulajdonosai – közölte hétfőn az eseményt rendező brit Ineos vállalat. Ha Kipchogének sikerül a tavalyi, Berlinben elért világrekordjánál (2:01:39 óra) gyorsabban futni, akkor sem születik új világcsúcs, mivel ezúttal az iramfutók rendszeresen cserélődni fognak, ez pedig nem egyezik a nemzetközi szövetség szabályaival.

A bécsi Práterben kialakított pálya tökéletes állapotban várja az afrikai atlétát és segítőit. Egy kör 9.6 kilométer lesz, a kanyarokat pedig kissé bedöntötték, hogy a 34 éves kenyai ezzel is spórolhasson egy kis energiát – a számítások szerint ez a kis segítség körülbelül 13 másodpercet jelent a végelszámolásnál.

Kipchoge kedden érkezik Bécsbe. A házigazdák azt remélik, hogy szombaton vagy vasárnap megfelelőek lesznek az időjárási körülmények. Várhatóan szerdán döntenek arról, hogy melyik napon rendezik a futást, a rajt pontos időpontját azonban – amely reggel 5 és 9 óra között lesz – csak a rekordkísérlet előestéjén jelölik ki. Az Ineos szakértői szerint 7 és 11 fok közötti hőmérséklet és csekély légmozgás lenne az ideális.

Kipchoge a 2017-es Nike Breaking2 projektben a monzai Formula–1-es versenypályán próbálta áttörni a kétórás álomhatárt, akkor 2:00:25 óra alatt teljesítette a 42.195 kilométeres távot.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik