Nemzetisport.hu nyomtatott 2009.04.09 06:28 Frissítve: 2011.12.27 02:42

Atlétika: Gyulai Miklós az egyetlen elnökjelölt a szövetségnél

Gyulai Miklós az egyetlen jelölt a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöki posztjára, így április 25-én a jelenleg alelnökként tevékenykedő korábbi rövidtávfutó kerülhet a szervezet élére.

A tavaly februári rendkívüli közgyűlésen a távozó Rábold Gusztáv helyett Schulek Ágostont választották elnöknek, aki akkor jelezte, egy év múlva az alelnök Illés Antal veheti át tőle az irányítást.
„Illés Antalnak más elképzelései voltak a hogyan továbbról és annak megvalósításáról, mint az elnökségnek – nyilatkozott az MTI-nek a 39 éves Gyulai Miklós. – A vezetőség által kitalált és elfogadott stratégiához a napi tevékenységet irányító elnökre van szükség, és nem csak olyanra, aki társadalmi munkában látja el feladatát. Engem már a tavalyi közgyűlés előtt felkértek a posztra, ezért most vállaltam, ha tetszik, odadobtam magam. De hangsúlyozom, itt nem egyszemélyi irányításról van szó, hanem az elnökség által elfogadott elképzeléseket kell továbbvinni.”

A rövidtávfutóként nyári, majd bobosként téli olimpián is szereplő Gyulai Miklós hozzátette, úgy véli, az előző évben kézzelfoghatóan elindult valami a szövetségben.

„A legfontosabbnak egy eladható versenyrendszer felépítését tartom, amelyhez könnyebb lesz megnyerni a támogatókat.”

Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség 2006-ban elhunyt főtitkárának idősebb fia tavaly februárban lett alelnök, testvére, Márton főtitkárként tevékenykedik a MASZ-ban. Schulek Ágostont a tervek szerint tiszteletbeli elnöknek választaná meg az április 25-én sorra kerülő közgyűlés.
2023.01.09 13:01:22

Atlétika nemzetisport.hu

Augusztus 19. és 27. között rendezik meg a 19. szabadtéri vb-t a magyar fővárosban.

2023.01.04 13:34:32

Atlétika nemzetisport.hu

A francia Mahiedine Mekhissi-Benabbad 37 évesen hagy fel az akadályfutással.

2022.12.30 15:24:35

Atlétika nemzetisport.hu

Münchenben Eb-ezüstöt nyert, fedett pályán és szabadtéren is megdöntötte az országos csúcsot.

2022.12.18 22:07:43

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Budapest következő nyara tele van nem csak sportrendezvény-ígéretekkel, ahogy az illik is egy világváros esetében. A bokrétának egyértelműen az atlétikai vb ígérkezik. 2023-ban a sportág első világbajnokságának negyvenedik évfordulója lesz, így az elmúlt évtizedek hőseinek felvonulását is valószínűsíti.

2022.12.14 17:26:36

Atlétika nemzetisport.hu

Pap Márk: Az elkövetkezendő tíz évben szeretnék történelmet írni, szeretném, hogy emlékezzenek rám!