Videó: ezért adták meg a Middlesbrough kezezős gólját az MU ellen

Vágólapra másolva!
2022.02.05. 10:50
null
Megadták (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a másodosztályú Middlesbrough az 1–1-es rendes játékidő (és a gól nélküli hosszabbítás) után tizenegyespárbajban legyőzte a Manchester Unitedet az Old Traffordon az angol labdarúgó FA-kupa negyedik fordulójában, így bejutott a legjobb 16 közé. A vendégek egyenlítő gólja azonban még nagyon sokáig beszédtéma lesz.

 

Az MU úgy kezdte a mérkőzést, ahogy egy első osztályú sztárcsapatnak kezdenie kell egy alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben. Jól játszott, dominált, ziccereket dolgozott ki, és úgy tűnt, az is beleférhet a Ralf Rangninck alatt legjobban most teljesítő gárdának, hogy Cristiano Ronaldo tizenegyest rontott, hiszen a 25. percben Jadon Sancho megpattanó labdájával előnybe került.

A második félidőben sem tűnt úgy, hogy veszélyben lehet a „vörös ördögök” győzelme és továbbjutása, de helyzetek kimaradtak, majd Dean Henderson bravúrja után a vendégek némileg felbátorodtak. A 64. percben aztán a Manchester United utánpótláscsapatától 12 évesen elküldött Duncan Watmore passzából az MU-drukker Matt Crooks egyenlített. Egyetlen szépséghibája a gólnak, hogy nem kis kezezés előzte meg. Íme!



A játékvezető azonban nem fújt szabálytalanságot, mi több, a VAR-szobában is helybenhagyták a gólt, amit a United-legendák nem is hagytak szó nélkül.

„Ez kezezés. Kiraboltak minket” – írta Twitter-oldalán Peter Schmeichel.


„Mi értelme a VAR-nak?” – jegyezte meg Rio Ferdinand, aki két másik tweetre is reagált. Az elsőben az áll, hogy ha ezt egy védő csinálta volna, akkor büntetőt ítéltek volna, míg a másodiknál vicces oldalról közelítették meg a szituációt.


„Szóval, ha megfogom a labdát és odadobom egy társamnak, aki ezután gólt lő, a VAR nem fogja kezezésnek ítélni és helybenhagyja a gólt?”



A Givemesport a Premier League honlapjára hivatkozva az alábbiakat írta a gólról:

„Abban az esetben, ha egy támadó játékos véletlenszerű kezezése után közvetlenül szerez gólt egy csapattársa, akkor a gólt nem adják meg. De ez a szabály a mostani idényben már nem él. Mindazonáltal, továbbra is szabálytalanságnak számít, ha egy játékos közvetlenül a véletlenszerű kezezése után ő maga szerzi a gólt.”

Mivel Watmore kezezése nem volt szándékos, a labda a lábáról pattant a csuklójára, és nem ő szerezte a gólt, hanem „csak” gólpasszt adott, ezért a futball szabályalkotó testületének (IFAB) mostani idényre vonatkozó szabálymódosítása értelmében a VAR nem annullálta a találatot. Az más kérdés, hogy jelen esetben (meg általánosságban) jó-e ez a szabály, hiszen a vendégek játékosa az oldalra kitett kezével szelídítette meg a labdát egy rossz átvétel után, és ez vezetett a gólhoz. Ha ő lövi be a labdát, elveszik, de ha lepasszolja a ziccerbe érkező társnak, akkor már nem? Sok kérdést vet fel a szabály.

1–1 után is a Manchester United dominált, de újabb gólt már nem tudott szerezni, a tizenegyespárbajban pedig elvérzett. A Rangnick-éra legjobb teljesítményét nyújtó hazaiak most nagyon csalódottak lehetnek, pedig a játékukra sok panasz nem lehet, egyedül a helyzetkihasználással gyűlt meg a bajuk.

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Manchester United–Middlesbrough (II.) 1–1
(Sancho 25., ill. Crooks 64.) – 11-esekkel 7–8

SZOMBAT
13.30: Chelsea–Plymouth Argyle (III.) (Tv: Spíler1)
13.30: Kidderminster Harriers (VI.)–West Ham United
16.00: Crystal Palace–Hartlepool United (IV.)
16.00: Everton–Brentford
16.00: Huddersfield Town (II.)–Barnsley (II.)
16.00: Manchester City–Fulham (II.)
16.00: Peterborough United (II.)–Queens Park Rangers (II.)
16.00: Southampton–Coventry (II.)
16.00: Stoke City (II.)–Wigan Athletic (III.)
16.00: Wolverhampton–Norwich City
18.30: Cambridge United (III.)–Luton Town (II.)
21.00: Tottenham Hotspur–Brighton (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
13.00: Liverpool–Cardiff City (II.) (Tv: Spíler1)
17.00: Nottingham Forest (II.)–Leicester City
19.30: AFCBournemouth (II.)–Boreham Wood (V.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik