Van Persie-Song, belső hang és brutális realizmus

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2012.08.20. 16:43
null
Figyusz, Theo, mi lelépünk Alexszel, de azért nincs harag, ugye? (Fotó: Action Images)
Az olimpiai izgalmak után is nagy a nyüzsgés a nemzetközi átigazolási piacon, még ha rekordok nem is dőlnek meg mostanában. Vagy mégis? Szokásos sorozatunk hetente foglalja össze az átigazolási piacokon történteket, ezúttal az angliai futballeseményekkel foglalkozunk.

 

„Csodát tesz végül Wenger? Még egyben az Arsenal... Ha Wenger magához láncolja mindkét menőjét, előre kiérdemli az év menedzsere díját is" – írtuk a múlt héten, parádésnak éppen nem mondható előrelátással. Végül mindkét csábított beadta a derekát, pontosabban a két futballista már korábban beadta a derekát, csak a londoni vezetők alkudoztak árukról.

Nos, az ellenérték, amellyel ezek szerint mindenki rendelkezik, Robin van Persie esetében 30.7 millió euró, a futógépből passzmesterré előlépő Alex Song esetében 19 millió euró.

„A szurkolóknak el kell fogadniuk, hogy Van Persie eladása a futball brutális realitása" – így Wenger, utalva arra, hogy egy év múlva ingyen távozott volna a holland.

„A bennem élő kisfiú azt sikította a fejemben: Manchester United!" – vallotta be Van Persie, és ehhez mi már csak azt tehetnénk hozzá, hogy a benne élő nagyon is nagy férfi meg azt rikoltozta egész nyáron: „Havi egymillió kétszázezer euróó, tisztán tutti per nettóó, plusz bónuszoooook, különben alá nem írooook!"...

Megtudjuk azt is, milyen lesz a londoni Christmas, Song nélkül, hiszen a Barcelona hajlandó volt kifizetni érte a kért 19 milliót. Ne feledjük, ez újabb szívtájéki csapás Wengernek, hiszen a kamerunit maga a francia mester bányászta ki a Bastia csapatából 2005-ben, amikor a kis középpályás még 18 éves sem volt. Wenger szemei előtt lett férfi, neki is köszönhetően remek futballista, de már jó egy hónapja mi is beszámoltunk arról, hogy megegyezett a katalánokkal.

„Tettük a dolgunkat, pozitív irányba tereltük a karrierjét. Újabb remek játékos hagyott el minket, ám pótoljuk őt, sok középpályásunk van" – így az egyre rezignáltabb Wenger, aki lassan már olyan lesz, mint a viccbéli ember, akiről leharap ezt-azt egy krokodil, de nem veszíti el a humorérzékét, sőt.

Nagy kérdés, ki(ke)t vesz a bevételből az Arsenal, vagy már előre elköltötték ezt a summát a nyáron. Lecsúszhatnak az „ágyúsok" a realos Nuri Sahinról is, akit a Liverpool vihet el az orruk elől. Apropó: a Liverpool az elmúlt héten vett már egy szélsőt is, a Heerenveentől érkezett a nemzetközileg még merőben ismeretlen Uszama Aszaidi, hogy pótolja a most nyáron távozó Maxi Rodríguezt.

Szintén Hollandiából erősített az MU: Sir Alex Ferguson ötmillió eurót fizetett a hírek szerint a 23 éves, válogatott kerettag balhátvédért, Alexander Büttnerért a Vitesse-nek. Érte a nyáron a Werder Bremen és a Hannover versenyzett – meglepődhetett a futballista, amikor vasárnap nagy hirtelen Manchesterbe kellett utaznia.

A másik liverpooli élcsapat, az Everton sem unatkozott, hiszen a Jack Rodwellért kapott pénz jó feléből megvette az Olympiakosztól a belga támadó mindenest, Kevin Mirallast, aki ismerős lehet a St.-Étienne és a Lille együtteseiből. Az előbbitől szerezték meg a görögök tavaly 2.5 millióért, most pedig 6.7-ért adták tovább – az áremelkedés elsődleges oka a támadó friss aranycipője.

Elhelyezkedett a 29 esztendős portugál jobbhátvéd, José Bosingwa is, akit a Chelsea engedett el az idény végén, de megszerethette Londont a légiós, mert a Queens Parkhoz írt alá, három évre. Hasonló cipőben járt a veterán francia támadó, Louis Saha, akiről a Tottenham lemondott, mire ő a Sunderlandhez igazolt. Nemsokára új csapattársa lehet a Manchester City szélsője, Adam Johnson személyében, akiért 14 millió eurót sem sajnálnának a „fekete macskák". A játékossal már meg is született az egyezség, a két klub között még nem.

A Norwich City is egy ismerős arccal, a spanyol bal oldali mindenessel, Javier Garridóval erősített: a korábbi citystát most a Lazio adta kölcsön egy évre. A Newcastle United sem kispályázott, a szélsőhátvédként és szűrőként is bevethető, érdekes nevű holland Vurnon Anitáért 8.5 milliót fizetett.

Zárjuk kisbecsű sorainkat egy régi ismerősünkkel, Michael Owennel: a ManU által elbocsájtott egykori aranylabdás a Stoke Cityvel egyezkedik.

PREMIER LEAGUE, JÖTTEK–MENTEK
Vastaggal az elmúlt héten történt és a még nem közölt átigazolások.
Rövidítések:
k.: kölcsönbe, i.: ingyen, kv.: kölcsönből vissza, kt.: közös tulajdon, jmf.: játékjoga másik fele is, vv.: visszavonult
ARSENAL
Érkezett: Szamir Bihmutin (Arsenal U18), Héctor Bellerín (Arsenal U18), Phillip Roberts (Arsenal U18), Jordan Wynter (Arsenal U18), Reice Charles-Cook (Arsenal U18), Kristoffer Olsson (Arsenal U18), Olivier Giroud (Montpellier, 12.000.000 euró), Lukas Podolski (1.FC Köln, 12.000.000), Pedro Botelho (Levante, kölcsönből vissza), Wellington Silva (Alcoyano, kv.), Carlos Vela (Real Sociedad, kv.), Andrej Arsavin (Zenit, kv.), Nicklas Bendtner (Sunderland, kv.), Henri Lansbury (West Ham, kv.), Vito Mannone (Hull, kv.), Santi Cazorla (Málaga, 19.000.000)
Távozott: Manuel Almunia (Watford, i.), Rhys Murphy (Telstari, i.), Gavin Hoyte (Dagenham, i.), Joel Campbell (Betis, k., i.), Jeffrey Monakana (Preston, i.), Tom Cruise (Torquay, i.), Oguzhan Özyakup (Besiktas, 500.000), Josszi Benajun (Chelsea, kv.), Denílson (Sao Paulo, k.), Carlos Vela (Real Sociedad, 3.800.000), Pedro Botelho (Atlético Paranaense, k., i.), Benik Afobe (Bolton, k., i.), Mijaicsi Rjo (Wigan, k., i.), Wellington Silva (Ponferradina, k., i.), Alex Song (Barcelona, 19.000.000), Robin van Persie (Manchester United, 30.700.000), Kyle Bartley (Swansea, 1.300.000)
ASTON VILLA
Érkezett: Brett Holman (AZ, i.), Karim el-Ahmadi (Feyenoord, 2.800.000), Matthew Lowton (Sheffield United, 3.750.000), Jean Makoun (Olympiakosz, kv.), Ron Vlaar (Feyenoord, 3.800.000)
Távozott: Emile Heskey (szl.), Carlos Cuéllar (Sunderland, i.), Connor Taylor (Walsall, i.), Jermaine Jenas (Tottenham, kv.), James Collins (West Ham, 3.200.000)
CHELSEA
Érkezett: Marko Marin (Werder Bremen, 9.800.000), Tomas Kalas (Vitesse, kv.), Matej Delac (Budejovice, kv.), Gaël Kakuta (Dijon, kv.), Ulises Dávila (Vitesse, kv.), Patrick van Aanholt (Vitesse, kv.), Kevin de Bruyne (Genk, kv.), Eden Hazard (Lille, 40.000.000), Josszi Benajun (Arsenal, kv.), Josh McEachran (Swansea, kv.), Oscar (Internacional, 32.000.000), Thorgan Hazard (Lens, 1.000.000)
Távozott: José Bosingwa (QPR, i.), Salomon Kalou (Lille, i.), Didier Drogba (Sanghaj Senhua, i.), Jacob Mellis (Barnsley, i.), Thibaut Courtois (Atlético Madrid, k.), Ulises Dávila (Sabadell, k.), Kevin de Bruyne (Werder Bremen, k., 1.000.000), Romelu Lukaku (West Bromwich, k., i.), Matej Delac (Guimaraes, k., i.), Rhys Taylor (Southend, i.), Sam Walker (Bristol Rovers, k., i.), Conor Clifford (Portsmouth, k.)
EVERTON
Érkezett: Joseph Yobo (Fenerbahce, kv.), Aristote Nsiala (Accrington, kv.), Steven Naismith (Rangers, i.), Steven Pienaar (Tottenham, 5.750.000), Kevin Mirallas (Olympiakosz, 7.639.000)
Távozott: Denis Stracqualursi (Tigre, kv.), Marcus Hahnemann (szl.), Aristote Nsiala (Accrington, i.), Adam Forshaw (Brentford, i.), James Wallace (Tranmere), James McFadden (szl.), Royston Drenthe (Real Madrid, kv.), Steven Pienaar (Tottenham, kv.), Joao Silva (Levszki Szófia, 350.000), Femi Orenuga (szl.), Tim Cahill (New York Red Bulls, 1.250.000), Joseph Yobo (Fenerbahce, 2.500.000), Jack Rodwell (Manchester City, 15.000.000), Ross Barkley (Olympiakosz, k.)
FULHAM
Érkezett: Mladen Petric (Hamburg, i.), Sascha Riether (Köln, k.), George Williams (Milton Keynes), Danny Hoesen (F. Sittard, kv.), Hugo Rodallega (Wigan, i.)
Távozott: Andy Johnson (QPR, i.), Danny Murphy (Blackburn, i.), Pavel Pogrebnyak (Reading, i.), Orlando Sá (AEL Limassol, i.), Björn Helge Riise (Lilleström, i.), Marcel Gecov (Gent, 780.000), Dickson Etuhu (Blackburn, 1.900.000)
LIVERPOOL
Érkezett: Alberto Aquilani (Milan, kv.), Dani Pacheco (Atlético Madrid, kv.), Joe Cole (Lille, kv.), David Amoo (Bury, kv.), Danny Wilson (Blackpool, kv.), Fabio Borini (Roma, 13.300.000), Joe Allen (Swansea, 19.000.000), Uszama Aszaidi (Heerenveen, 4.000.000)
Távozott: Lewis Hatch (Accrington, i.), David Amoo (Preston, i.), Stephen Darby (Bradford, i.), Dirk Kuyt (Fenerbahce, 1.000.000), Fabio Aurelio (Gremio, i.), Maxi Rodríguez (Newell's, i.), Alberto Aquilani (Fiorentina, 2.000.000), Craig Bellamy (Cardiff City, i.)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Wayne Bridge (Sunderland, kv.), Roque Santa Cruz (Real Betis, kv.), Vladimír Weiss (Espanyol, kv.), John Guidetti (Feyenoord, kv.), Emmanuel Adebayor (Tottenham, kv.), Greg Cunningham (Nottingham, kv.), Michael Johnson (Leicester, kv.), Jack Rodwell (Everton, 15.000.000)
Távozott: David Pizarro (Roma, kv.), Stuart Taylor (szl.), Owen Hargreaves (szl.), Ahmed Benali (Brescia, i.), Greg Cunningham (Bristol City), Wayne Bridge (Brighton, kölcsönbe, ingyen), Joan Ángel Román (Barcelona, 1.000.000), Vladimir Weiss (Pescara, 1.500.000), Andrea Mancini (Valladolid, k.)
MANCHESTER UNITED
Érkezett: Bébé (Besiktas, kv.), Kagava Sindzsi (Borussia Dortmund, 15.000.000), Nick Powell (Crewe Alexandra, 5.000.000), Federico Macheda (QPR, kv.), Robin van Persie (Arsenal, 30.700.000), Alexander Büttner (Vitesse, 5.000.000)

Távozott: Michael Owen (szl.), Ritchie de Laet (Leicester, 1.250.000), Matthew James (Leicester, 1.250.000), Tomasz Kuszczak (Brighton, i.), Oliver Norwood (Huddersfield, 550.000), Fábio (QPR, k.), Paul Pogba (Juventus, i.), Pak Dzsi Szung (QPR, 3.100.000), Reece Brown (Coventry, k., i.), John Cofie (Sheffield United, k.), Ben Amos (Hull City, k., i.), Sean McGinty (Oxford, k., i.)

NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Xisco (Deportivo, kv.), Romain Amalfitano (Reims, i.), Gaël Bigirimana (Coventry, 1.250.000), Alan Smith (Milton Keynes, kv.), Curtis Good (Melbourne Heart, 515.000), Vurnon Anita (Ajax, 8.500.000), Mehdi Abeid (Newcastle II)
Távozott: Peter Lövenkrands (Birmingham, i.), Kádár Tamás (Roda, i.), Alan Smith (Milton Keynes, i.), Danny Guthrie (Reading, i.), Leon Best (Blackburn Rovers, 3.800.000), Jeff Henderson (Sligo Rovers, i.), Fraser Forster (Celtic, 2.500.000), Samuel Adjei (szl.)
NORWICH CITY
Érkezett: Steven Whittaker (Rangers, i.), Jacob Butterfield (Barnsley, i.), Michael Turner (Sunderland, 1.900.000), Javier Garrido (Lazio, k.), Robert Snodgrass (Leeds, 3.200.000)
Távozott: Adam Drury (Leeds, i.), Zak Whitbread (Leicester, i.), Aaron Wilbraham (Crystal, i.), Josh Dawkin (Braintree Town, i.), Andrew Crofts (Brighton, i.), Daniel Ayala (Nottingham, k., i.)
QUEENS PARK RANGERS
Érkezett: Samba Diakité (Nancy, 4.000.000), Ryan Nelsen (Tottenham, i.), Rowan Vine (Gillingham, kv.), Andy Johnson (Fulham, i.), Robert Green (West Ham, i.), Fábio (Manchester United, k.), Patrick Agyemang (Stevenage, kv.), Pak Dzsi Szung (Manchester United, 3.100.000), David Hoilett (Blackburn, i.), José Bosingwa (Chelsea, i.)
Távozott: Bruno Perone (Tombense, kv.), Taye Taiwo (Milan, kv.), Fitz Hall (Watford, i.), Danny Gabbidon (szl.), Danny Shittu (Millwall, i.), Lee Cook (szl.), Rowan Vine (St. Johnstone, i.), Peter Ramage (Crystal Palace, i.), Gary Borrowdale (szl.), Joe Oastler (Torquay, i.), Patrick Agyemang (szl.), Paddy Kenny (Leeds United, 500.000), Elvijs Putnins (szl.), Buzsáky Ákos (szl.), Heidar Helguson (Cardiff City, i.), Rowan Vine (St. Johnstone. i.)
READING
Érkezett: Mathieu Manset (Sanghaj S., kv.). Garath McCleary (Nottingham, i.), Danny Guthrie (Newcastle, i.), Pavel Pogrebnyak (Fulham, i.), Pierce Sweeney (Bray Wanderers), Nicky Shorey (West Bromwich, i.), Chris Gunter (Nottingham, 3.000.000), Adrian Mariappa (Watford, 3.800.000), Charlie Losasso (Salisbury, kv.)
Távozott: Tomasz Cywka (Barnsley, i.), Brian Howard (Portsmouth, i.), Andy Griffin (szl.), Cédric Baseya (szl.), John Goddard (szl.), Simon Locke (szl.), Carl McHugh (szl.), Jack Mills (szl.), Frankie Raymond (szl.), Mathieu Manset (Sion, i.), Joseph Mills (Burnley, k.), Karl Sheppard (Accrington, k., i.), Michael Hector (Shrewsbury, k., i.), Gozie Ugwu (Yeovil, k., i.), Angus MacDonald (Wimbledon, k., i.), Michail Antonio (Sheffield W., 900.000), Mikkel Andersen (Portsmouth, k., i.)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Jay Rodriguez (Burnley, 8.650.000), Steven Davis (Rangers, i.), Lee Holmes (Swindon, kv.), Nathaniel Clyne (Crystal Palace, 3.200.000), Paulo Gazzaniga (Gillingham)
Távozott: Rádi Dzsaidi (vv.), Lee Holmes (Preston, i.), Harlee Dean (Brentford, i.), David Connolly (szl.), Bartosz Bialkowski (Notts County, i.), Aaron Martin (Crystal, k., i.), Jack Dovey (Eastleigh, i.), Jamie White (Winchester City, i.), Ryan Doble (Shrewsbury, i.), Iago Falqué (Tottenham II, kv.), Tommy Forecast (Gillingham, k., i.), Nathaniel Clyne (Crystal), Dan Harding (Nottingham), Lee Barnard (Bournemouth, k., i.), Jonathan Forte (Crawley, k., i.), Aarran Racine (Forest Green, i.)
STOKE CITY
Érkezett: Jamie Ness (Rangers, i.), Diego Arismendi (Huddersfield, kv.), Danny Higginbotham (Nottingham, kv.), Tom Soares (Hibernians, kv.), Geoff Cameron (Houston Dynamo, 2.150.000), Goran Popov (Dinamo Kijev, k.), Michael Kightly (Wolverhampton, 3.500.000)
Távozott: Andrew Davies (Bradford, i.), Ricardo Fuller (szl.), Mamady Sidibé (szl.), Salif Diao (szl.), Carlo Nash (szl.), Matthew Lund (Bristol Rovers, k., i.), Michael Tonge (szl.), Jonathan Woodgate (Middlesbrough, i.), Tom Soares (szl.), Florent Cuvelier (Walsall, k.), Danny Collins (Nottingham Forest, 640.000), Louis Moult (Northampton, k.), Ryan Brunt (Leyton, k., i.)
SUNDERLAND
Érkezett: Carlos Cuéllar (Aston Villa, i.), Cristian Riveros (Kayserispor, kv.), Asamoah Gyan (al-Ain, kv.), Louis Saha (Tottenham, i.)
Távozott: Szotiriosz Kirjakosz (Wolfsburg, kv.), Cristian Riveros (Kayserispor, 300.000), Craig Gordon (szl.), Trevor Carson (Bury, i.), Oumare Tounkara (szl.), Jordan Cook (Charlton, i.), George McCartney (West Ham, i.), Asamoah Gyan (al-Ain, 7.500.000), Nicklas Bendtner (Arsenal, kv.), Wayne Bridge (Manchester City, kv.), Marcos Angeleri (Estudiantes, i.), Michael Liddle (Accrington, i.), Michael Turner (Norwich, 1.900.000), Lewis King (Stockport, i.)
SWANSEA CITY
Érkezett: Jonathan de Guzmán (Villarreal, k.), Chico (Genoa, 2.500.000), Michu (Rayo Vallecano, 2.570.000), Itay Shechter (Kaiserslautern, k.), Kyle Bartley (Arsenal, 1.300.000), Jamie Proctor (Preston, i.)
Távozott: Casey Thomas (szf.), José Moreira (szl.), Ferrie Bodde (szl.), Steven Caulker (Tottenham, kv.), Josh McEachran (Chelsea, kv.), Gylfi Sigurdsson (Hoffenheim, kv.), Joe Walsh (szl.), Joe Allen (Liverpool, 19.000.000), Scott Donnelly (szl.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Gylfi Sigurdsson (Hoffenheim, 10.000.000), Jermaine Jenas (Aston Villa, kv.), Oscar Jansson (Shamrock, kv.), Steven Pienaar (Everton, kv.), Steven Caulker (Tottenham, kv.), Jan Vertonghen (Ajax, 12.500.000)
Távozott: Louis Saha (Sunderland, i.), Ben Alnwick (Barnsley, i.), Niko Kranjcar (Dinamo Kijev, 7.000.000), Ryan Nelsen (QPR, i.), Vedran Corluka (Lokomotiv Moszkva, 7.000.000), Bongani Khumalo (PAOK, k., i.), Emmanuel Adebayor (Manchester City, kv.), Ledley King (vv.), Massimo Luongo (Ipswich, k., i.), Steven Pienaar (Everton, 5.750.000), Ryan Federicks (Brentford, k., i.), Oscar Jansson (Shamrock, i.)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: Ben Foster (Birmingham City, 5.000.000), Lateef Elford-Alliyu (Bury, kv.), Boaz Myhill (Birmingham, kv.), Chris Wood (Bristol, kv.), Yassine El Ghanassy (Gent, k.), Tongo Doumbia (Rennes, 2.500.000), Claudio Yacob (Racing Club, i.), Romelu Lukaku (Chelsea, k., i.), Markus Rosenberg (Werder Bremen, i.)
Távozott: Paul Scharner (Hamburg, i.), Nicky Shorey (Reading, i.), Joe Mattock (Sheffield Wednesday, i.), Somen Tchoyi (szl.), Lateef Elford-Alliyu (Bury, i.), Keith Andrews (Bolton, i.), Fülöp Márton (Aszteras Tripolisz, i.), Simon Cox (Notthingham Forest, 2.500.000), Paul Downing (Walsall, i.)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Mohamed Diamé (Wigan, i.), Stephen Henderson (Portsmouth, 745.000), Jussi Jääskeläinen (Bolton, i.), George McCartney (Sunderland, i.), Pablo Barrera (Real Zaragoza, kv.), Frank Nouble (Barnsley, kv.), Freddie Sears (Colchester, kv.), Modibo Maiga (Sochaux, 6.000.000), Raphael Spiegel (Grasshopper), James Collins (Aston Villa, 3.200.000), Alou Diarra (Marseille, 2.500.000)
Távozott: Brian Montenegro (Maldonaldo, k.), Freddie Sears (Colchester, i.), Marek Stech (Yeovil, i.), Frank Nouble (Wolverhampton, i.), Robert Green (QPR, i.), Oliver Lee (szl.), Papa Bouba Diop (szl.), Abdoulaye Fayé (Hull, i.), John Carew (szl.), Julien Faubert (Elazigspor, i.), Kurucz Péter (szl.), Ruud Boffin (Eskisehirspor, i.), Pablo Barrera (Cruz Azul), Sam Cowler (Barnet), Jordan Brown (Barnet, i.), Raval Morrison (Birmingham, k.), Oliver Lee (Barnet, i.), Brian Montenegro (Deportivo Maldonado, kv.)
WIGAN ATHLETIC
Érkezett: Mauro Boselli (Estudiantes, kv.), Fraser Fyvie (Aberdeen, 635.000), Ivan Ramis (Mallorca, 6.000.000), Mijaicsi Rjo (Arsenal, k., i.), Arouna Koné (Levante, 3.800.000)
Távozott: Chris Kirkland (Sheffield W., i.), Hendry Thomas (szl.), Hugo Rodallega (Fulham, i.), Mohamed Diamé (West Ham, i.), Steve Gohouri (szl.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik