Tottenham: Káoszt okozna, ha elárulnám, mit csinálok – Bale

Vágólapra másolva!
2021.05.24. 12:37
null
Gareth Bale már tudja, mihez kezd a jövőben (Fotó: AFP)
A Real Madrid játékosa, az ebben az idényben kölcsönben a Tottenhamnél szereplő Gareth Bale elárulta, már tudja, mit csinál ősztől, de nem szeretné elárulni az Európa-bajnokság végéig. Állítása szerint nem ok nélkül hallgat.


„Semmit sem mondok az Európa-bajnokság végéig – nyilatkozott a Sky Sportsnak a négyszeres Bajnokok Ligája-győztes támadó. – Tudom, mit csinálok majd, de káoszt okozna, ha elárulnám. Jelenleg nem gondolok semmi másra, csak Walesre” – utalt Bale a közelgő Európa-bajnokságra.

A 31 éves Real Madrid-futballista a teljes idényt korábbi csapatánál, a Tottenhamnél töltötte, összesen 34 meccsen 16 gól és 3 gólpassz jött össze neki. A madridiak labdarúgójaként a négy BL-trófea mellé két bajnoki címet, egy kupagyőzelmet, két spanyol és három európai Szuperkupa-győzelmet, valamint négy klubvilágbajnoki címet szerzett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik