Tévez 12 perc alatt kivégezte a Wigant

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 23:18
null
A kiállítást érő Caldwell-belépő (Fotó: Reuters)
Minden szempontból Carlos Tévez volt a hétfői Manchester City–Wigan angol élvonalbeli bajnoki kulcsfigurája: a manchesteriek argentin klasszisáról előbb kiállították Gary Caldwellt, majd 12 perc alatt lőtt mesterhármasával csapata begyűjtötte a három pontot.

Az első félidőről elég annyi, hogy jobb elfelejteni – a City nem tudta feltörni a Latics védelmét, a hazaiak részéről Tévez, a vendégektől Scharner hibázott helyzetben, de maradt a döntetlen egy elég gyenge 45 perc után.

Roberto Mancini a szünetben alighanem igyekezett némi tüzet éleszteni játékosaiban, ehhez képest az 55. percben a Wigannek volt ziccere, de Rodallega kapu mellé lőtt, és ezt a vendégek hamarosan megbánták.

Négy perccel később Gary Caldwell csúnya, páros lábbal végrehajtott belépője piros lapot ért Attwell játékvezetőnél – megfogyatkozott a vendégcsapat. A makacskodó Wigan nem volt hajlandó belátni, hogy tíz emberrel meg kellene adnia magát – még helyzetet is sikerült kialakítaniuk a vendégeknek –, de a 72. percben egy óriási kapushiba vezetéshez juttatta a Cityt.

Patrick Vieira passzát Vladimir Sztojkovicsnak simán el kellett volna takarítania, ehhez képest szerencsétlenkedett, Tévez pedig góllal mondott köszönetet (1–0). Három perccel később már 2–0 állt az eredményjelzőn, Tévez Garrido bal oldali beadásából talált be. A harmadik sem váratott magára sokáig: az argentin klasszis eltáncolt Scharner mellett, betört a tizenhatoson belülre, majd okosan elküldte Sztojkovicsot is (3–0). Aztán összeszedett egy sárgát, mert kiugrott ünnepelni a szurkolók közé...

Tévezt felállva, vastapssal búcsúztatta a közönség a 88. percben (rászolgált), a City pedig begyűjtötte a három pontot a hétfő esti meccsen – ezzel két pontra megközelítette a Spurst és megelőzte a Liverpoolt. A manchesteri kékek mindössze másodszor tudták legyőzni a Wigant a Premier League-ben, és továbbra is folytatnak egy jó sorozatot: még mindig nem kaptak ki olyan bajnokin, amelyen Tévez betalált.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 32 23 3 6 76–25 +51  72
2. Chelsea 32 22 5 5 82–29 +53  71
3. Arsenal 32 21 5 6 74–34 +40  68
4. Tottenham 31 17 7 7 57–29 +28  58
5. Manchester City 31 15 11 5 58–39 +19  56
6. Liverpool 32 16 6 10 53–32 +21  54
7. Aston Villa 31 13 12 6 43–32 +11  51
8. Everton 32 13 10 9 50–42 +8  49
9. Birmingham 32 12 9 11 33–37 –4  45
10. Blackburn 32 11 8 13 35–50 –15  41
11. Stoke City 31 9 12 10 30–35 –5  39
12. Fulham 31 10 8 13 33–36 –3  38
13. Sunderland 32 8 11 13 41–50 –9  35
14. Wolverhampton 32 8 8 16 28–50 –22  32
15. Bolton 32 8 8 16 36–60 –24  32
16. Wigan 32 8 7 17 29–62 –33  31
17. West Ham 32 6 9 17 38–55 –17  27
18. Hull City 31 6 9 16 31–64 –33  27
19. Burnley 32 6 6 20 31–65 –34  24
20. Portsmouth 32 6 4 22 28–60 –32  13
* A Portsmouth csapatától 9 pont levonva

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik