Sunderland: Advocaat nem akar többé klubcsapatot irányítani

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.05. 20:29
Az angol élvonalbeli Sunderland labdarúgócsapatának kispadjáról vasárnap távozó holland Dick Advocaat kijelentette, soha többé nem akar klubcsapatnál dolgozni.


A 68 éves szakember szerint a Sunderland nyolc forduló után azért áll nyeretlenül a Premier League tabellájának utolsó előtti helyén, mert a nyári szünetben nem sikerült megerősíteni a játékoskeretet.
A 68 éves szakember szerint a Sunderland nyolc forduló után azért áll nyeretlenül a Premier League tabellájának utolsó előtti helyén, mert a nyári szünetben nem sikerült megerősíteni a játékoskeretet.

„Ha egy klub – mint a Sunderland – jóval kevesebb pénzt költ, mint a riválisok többsége, akkor elkerülhetetlen, hogy az történjen, ami most. Nekem nincs kedvem ehhez asszisztálni” – mondta Advocaat a holland NOS televíziónak, hétfőn.

A tapasztalt tréner – állítása szerint – még soha nem mondott le önként, de miután nyolc meccs után csak három pontjuk van, az volt az érzése, hogy nem ő a megfelelő ember a csapat irányítására. „Soha nem voltam még ilyen helyzetben, de nem nagyon látok más megoldást. Nem kértem és nem kaptam lelépési pénzt, és száz százalékig biztos vagyok benne, hogy egyetlen klubcsapat edzője sem leszek többé. Most egy olyan válogatottat lenne kedvem irányítani, amelyet hozzásegíthetnék, hogy kijusson a jövő évi Európa-bajnokságra. Szívesen dolgoznék szövetségi kapitányként a franciaországi tornán” – magyarázta Advocaat.

A holland – az uruguayi Gustavo Poyet utódjaként – idén márciusban vette át a Sunderland menedzseri posztját, és már a szezon végén távozni akart, de a bennmaradás kiharcolása után meggondolta magát.

„Egyáltalán nem bántam meg, hogy meghosszabbítottam a szerződésemet. Megfordultam már Skóciában, de Angliában sokkal jobb a bajnokság, ezért mindig is szerettem volna a Premier League-ben dolgozni” – tette hozzá a Glasgow Rangers egykori menedzsere.

Advocaat korábban Hollandia, az Egyesült Arab Emirségek, Dél-Korea, Belgium, Oroszország és Szerbia válogatottját is irányította, illetve a német Borussia Mönchengladbach, az orosz Zenit, illetve a holland az AZ Alkmaar és PSV Eindhoven vezetőedzője is volt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik