Spurs: a Benficától érkezett Mourinho első igazolása – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.01.15. 10:08
null
Gedson Fernandes a Benficától a Tottenhamhez kerül kölcsönbe (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli Tottenham Hotspur labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy 18 hónapra kölcsönvette Gedson Fernandest a Benficától.

 

A Benfica a Sky Sports információi szerint a West Hammel és a Tottenhammel is megegyezett Gedson Fernandes kölcsönadásáról (sőt, a Chelsea is képben volt sokáig), ám a játékos a Spurst választotta, amelynél együtt dolgozhat honfitársával, José Mourinhóval. A portugál klub 130 millió eurós kivásárlási árat foglalt a 21 éves középpályás szerződésébe, de realizálta, hogy ennyiért nem fogja tudni értékesíteni, ezért a kölcsönadás mellett döntött.

A VOLT VIDI-CSATÁR LEHET A KÖVETKEZŐ
A Récord nevű portugál napilap szerint a korábban Székesfehérváron is futballozó Zé Luís lehet a Tottenham következő igazolása. A csatárt Jorge Mendes ügynöksége képviseli, és a hírek szerint már fel is vette a kapcsolatot a Spursszel. Azonban a transzfer nehézségekbe ütközött: a zöld-foki-szigeteki támadónak nincs portugál útlevele, így a munkavállalási engedély kiváltása hosszabb folyamat számára Nagy-Britanniában. Ha ez megoldódik, Gedson Fernandeshez hasonlóan kölcsönbe érkezhet José Mourinho csapatához.

A Sky Sports és a BBC is úgy tudja, a Tottenham fizet a kölcsönvételért, majd 2021 nyarán opciós joggal végleg kivásárolhatja szerződéséből Gedson Fernandest – aki egyébként konfliktusba keveredett Bruno Lagével, a Benfica vezetőedzőjével – 50 millió euróért.

Gedson Fernandes a Benfica saját nevelésű futballistája, a 2018–2019-es idényben mutatkozott be az első csapatban. Az elmúlt másfél évben 53 tétmérkőzésen lépett pályára a Benficában, három gólt szerzett. A portugál korosztályos válogatottakat is végigjárta, a felnőttválogatottban kétszer játszott eddig.

A 21 éves játékos a középpálya közepén érzi otthonosan magát, védekezőként és támadóként is bevethető. A Benficánál az elmúlt idényben robbant be remek szereléseivel és technikás játékával, ugyanakkor fizikailag van némi lemaradása a Premier League-hez képest. A jelenlegi idényben mindössze két bajnokin volt kezdő a portugál csapatnál.

A Tottenhamnek szüksége is van a középpálya megerősítésére, hiszen Moussa Sissoko térdműtét miatt három hónapra kidőlt, míg a csatár Harry Kane szintén sérüléssel bajlódik.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik