QPR: nem kell Lippi vagy Ranieri, Warnock marad Buzsákyék menedzsere

Vágólapra másolva!
2011.05.09. 10:07
A Buzsáky Ákost is foglalkoztató, a Championship megnyerésével az élvonalba jutást kivívó Queens Park Rangers elnöke, Gianni Paladini cáfolta azokat a pletykákat, miszerint a klub meneszti az együttes menedzserét, Neil Warnockot, és Marcello Lippit vagy Caludio Ranierit nevezi ki a helyére.

„Képtelenség, amiket Warnock jövőjével kapcsolatban pletykálnak. Amíg én itt vagyok, Neil nem megy sehova. Mindegyik tulajdonos meg szeretné tartani. Azt akarom, hogy rögzítsék ezt, és ha mégis mennie kell, akkor nyugodtan nevezhetnek engem hazugnak. Ő a csapat menedzsere, és azt akarjuk, hogy az is maradjon" – mondta Paladini.

„Két évig dolgoztunk azon, hogy Neilt a klubhoz hozzuk. Nem volt könnyű, mivel Simon Jordan, a Crystal Palace tulajdonosa túl sokat követelt érte. De sikerült szerződtetnünk, és fantasztikus munkát végzett itt. Miért engednénk el?" – tette fel a költői kérdést a vezető.

Warnock a pletykák hallatán korábban úgy nyilatkozott: „Nem vagyok benne biztos, hogy ragaszkodnak majd hozzám, de nem akarom elhagyni Londont, és csalódott leszek, ha nem folytathatom. Beszéltem korábban Flavio Briatorével és Bernie Ecclestone-nal, akik minden jót kívántak nekem."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik