PSG: Neymar érkezésével az Arsenalhoz távozhat a támadó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.08. 18:50
null
Lucas Moura nem zárja ki a távozás lehetőségét (Fotó: AFP)
Az UOL Sport értesülése szerint a Paris Saint-Germain elutasította az Arsenal 30 millió eurós ajánlatát Lucas Mouráért.

 

A brazil válogatott, támadóként és szélsőként egyaránt kiváló teljesítményre képes játékost már nem először hozták szóba angol csapattal, korábban a Liverpool és a Manchester United neve is szóba került a PSG futballistájával kapcsolatban.

Ezúttal az Arsenalt hozták szóba Lucasszal, sőt, a londoniak állítólag már tettek is egy hivatalos, 30 millió eurós ajánlatot, amit a PSG elutasított. Bár korábban úgy tűnt, hogy az „ágyúsok” inkább a Monaco fiatalját, Thomas Lemar-t szerződtetnék, a francia bajnok az angolok több próbálkozását is elutasította, így fordult Arsene Wenger figyelme Lucas felé.

Az Arsenal malmára hajthatja a vizet, hogy Neymar érkezésével az eddig is bombaerős PSG-támadósorból valakinek nagy valószínűséggel távoznia kell: Julian Draxler, Ángel Di María, Goncalo Guedes, Edinson Cavani, Hatem Ben Arfa, sőt, a kölcsönből visszatérő Jesé Rodríguez is a kezdőcsapatbeli tagságra pályázik, és bár Lucas az előző szezonban még alapembernek számított, a következő idényben könnyen a kispadra szorulhatna – pláne, ha még Kylian Mbappét is megszerezné a PSG…

Az angol együttes elvileg hajlandó lenne emelni a 30 milliós ajánlatán, kérdés, hogy a párizsiak mennyiért engednék el a 2013-ban 40 millió euróért szerződtetett szélsőt.

„Minden átigazolási időszakban vannak spekulációk, de még nem kaptam ajánlatot, az ügynököm nem mondott nekem semmit. Brazíliába semmiféleképpen nem szeretnék visszatérni, Európában vannak céljaim. A PSG-től való távozás is egy lehetőség, de jelenleg szerződésem van, és mint említettem, nem kaptam ajánlatot. Amennyiben ez változik, megvitatjuk, hogy mi a legjobb a klubnak és nekem” – mondta Lucas korábban, még az Arsenal állítólagos (?) ajánlata előtt.

A 25. életévét augusztus 13-án betöltő Lucas 53 tétmérkőzésen 19 gólt szerzett és 11 gólpasszt jegyzett a PSG színeiben az előző szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik