Premier League: Mancini könnyű Chelsea-elsőséget jósol

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.09.25. 07:41
Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője úgy véli, hogy csapata hétvégi ellenfele, a Chelsea könnyedén nyeri majd meg az angol labdarúgó-bajnokságot.

Az olasz tréner ezt a szombati összecsapás előtt, a pénteki sajtótájékoztatón nyilatkozta, dicsérve egyúttal korábbi válogatottbeli csapattársát, a londoni alakulat szakmai munkáját irányító Carlo Ancelottit.

„A Chelsea erős együttes, amelynek nagyszerű az edzője, tagjai pedig évek óta együtt játszanak. Valószínűleg könnyedén szerzi majd meg a bajnoki címet" – vélekedett Mancini.

Annak ellenére, hogy a nyári átigazolási időszakban 100 millió fontot költöttek el játékosok vásárlására, a Manchester City öt fordulót követően máris hétpontos hátrányban van az éllovassal szemben.

„Keményen kell dolgoznunk azért, hogy a Chelsea szintjét elérjük. Ehhez egy-két év kell” – tette hozzá Mancini.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik