PL: a Gerrard-hatás? Így alakult át az Aston Villa játéka egy hónap alatt

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2021.12.11. 11:39
null
Steven Gerrard négy meccsen három győzelemmel kezdett, egyedül a Manchester Cityt nem tudta legyűrni… Utóbbi aligha védhetetlen (Fotó: Getty Images)
Steven Gerrard napra pontosan egy hónapja lett az Aston Villa menedzsere. A 41 esztendős tréner a hónapfordulóra nem is kaphatott volna különlegesebb ellenfelet: egykori klubja, az általa több mint 700 összecsapáson szolgált Liverpool otthonába látogat a birminghamiekkel. Gerrard rajtja a Villával biztatóan alakult, most azt vesszük górcső alá, milyen változtatásokkal sikerült megnyernie hármat is az első négy, PL-edzőként megvívott meccséből.

 

„A »zaj« alapján igazán mások izgatottak a dologtól, ami engem illet, előttem továbbra is egy cél lebeg: minél jobban felkészíteni a csapatomat a lehető legjobb eredmény elérése érdekében. Ha a buszon ülve, úton az M6-oson vissza Birminghambe, nem én leszek a legnépszerűbb figura az Anfielden, hát legyen…”

A fenti mondatok Steven Gerrard, az Aston Villa menedzserének száját hagyták el péntek délután.

Steven Gerrard az Aston Villa menedzsere. Bár már egy hónapja így van, sokunknak még mindig szokatlan a szókapcsolat. Nehéz feledni, hogy Steven Gerrard a Liverpool klublegendája. Steven Gerrard, a középpályás, aki 1998 és 2015 között 710 alkalommal öltötte magára a „vörösök” szerelését, 186 gólt szerzett és 145 gólpasszt osztott ki benne. És úgy fest, Steven Gerrard az, aki talán a leginkább félre tudja tenni, hogy ki is Steven Gerrard – annak érdekében, hogy az Aston Villa eredményes lehessen az Anfield Roadon. Nem is tehet mást – maximalista.

A Rangers FC-től szerződtetett 41 éves szakembert napra pontosan egy hónapja, november 11-én nevezte ki a birminghami klub. Az azóta eltelt időszakban négy meccsen három győzelem és egy vereség a mérlege – csupán a listavezető Manchester City tudta legyűrni a csapatát. Ráadásul a City is megszenvedett a Villa Parkban. Nem csoda, hogy a szűkös, 2–1-es siker után Pep Guardiola rögvest az ellenfél méltatásával kezdte sajtótájékoztatóját, kiemelve, hogy rendkívül szervezett együttessel találta szembe magát, ami bizonyítja, hogy Gerrard nem csak középpályásként tudta kamatoztatni rendkívüli játékintelligenciáját.

A legenda hazatér: Steven Gerrard igazi ikon Liverpoolban, s ezt nem csak az átfestett falak bizonyítják (Fotó: Getty Images)
A legenda hazatér: Steven Gerrard igazi ikon Liverpoolban, s ezt nem csak az átfestett falak bizonyítják (Fotó: Getty Images)

De mi is történt az Aston Villával Gerrard kinevezése óta? Túl azon, hogy egyetlen hónap és négy meccs alatt ugyanannyi győzelmet ért el a csapattal, mint elődje, Dean Smith három hónap és 11 bajnoki alatt…

Gerrard eddigi regnálását a Villa Parkban remekül jellemzi a „kevesebb néha több” szólás.

Az angol sajtó már a kinevezése előtt azt találgatta, vajon az Aston Villánál is kitart-e a Glasgow-ban sikerrel alkalmazott 4–2–3–1/4–3–3-as hibridmodelljéhez, amelyben kulcsszerep jut a két szélső védőnek, akik már-már szárnyvédőket idéző aktivitással lépnek be a játékba, miközben a középpályássor tagjai, köztük a szélsők is inkább a pálya tengelye felé mozognak. A kérdés azért is jött szóba oly gyakran, mert ahhoz, hogy a védők ennyire aktívak lehessenek támadásban nagyfokú labdabiztosságra van szükség – nemcsak részükről, hanem az egész csapat részéről is. A skót élvonalban kevés olyan riválisa akadt a Rangersnek, amely labdatartás vagy az egy egy elleni szituációk terén felvehette volna a versenyt Gerrard csapatával. Az Aston Villa és a Premier League relációjában azonban más a helyzet.

Ahhoz, hogy Gerrard támadásban kitarthasson a glasgow-i elképzelései mellett, első lépésben javítania kellett a birminghamiek labdás játékán. Ennek érdekében több apró módosítással is próbálkozott a csapatjátékban, ezek pedig annak ellenére tűnnek sikeresnek, hogy a mindenki számára elsőnek szemet szúró mutatóban, azaz a százalékos labdabirtoklásban nemhogy nem javult, még romlott is a csapat átlaga! Miről is van szó?

Egy kis múltidézés: Steven Gerrard első nagy liverpooli mentora, Gérard Houllier mellett (Fotó: Getty Images)
Egy kis múltidézés: Steven Gerrard első nagy liverpooli mentora, Gérard Houllier mellett (Fotó: Getty Images)


Egyfelől a The Analyst által közölt adatokból jól kijön, hogy a korábbiaknál jóval rövidebb passzutak jellemzik a Gerrard-érát. A játékosok kevesebb rizikót vállalnak egy-egy átadással, ugyanakkor 90 percre vetítve átlagosan többet passzolnak. A Villa támadásépítési sebessége ebből fakadóan lassult: míg Smithszel a kispadon 11 forduló után 2.1 méter/másodperc volt egy-egy támadásuk alatt a labda átlagos haladása, Gerrarddal 1.7 méter/másodpercen áll ez a mutató. Ebből egyúttal az is kiderül, a kontrajáték lehetőségét keresik, amely a gyors átmenetek miatt – az előző kiírásban talán éppen ez volt az Aston Villa egyik legfőbb erőssége, igaz, még az azóta már a Manchester Cityhez csábított Jack Grealishsel a főszerepben – passzol is a jelenlegi keret főbb adottságaihoz.

Az Aston Villára az idény első felében döbbenetes féloldalúság volt jellemző, akcióik csaknem 50 százaléka a bal szélen futott végig, a jobb oldal meghökkentően passzív volt ilyen szempontból. A balbekk, Matt Targett átlagos helyezkedése nemhogy a felezővonalnál, azon túl, az ellenfelek térfelén volt. Ezzel szemben Matty Cash jóval visszafogottabb szerepkört kapott. Gerrardnál a két szárny hasonlóan aktív, Cash átlagos pozíciója a korábbiakhoz képest méterekkel előrébb van, miközben Targetté ugyanennyivel hátrébb. A Villa – függetlenül attól, hogy az elmúlt négy meccsen kik játszottak a középpályán – jóval kevésbé telíti a pálya bal szélét, ezzel pedig arra készteti ellenfeleit, hogy a korábbiaknál jobban osszák meg figyelmüket.

Gerrard hamar kivívta Pep Guardiola elismerését (Fotó: Getty Images)
Gerrard hamar kivívta Pep Guardiola elismerését (Fotó: Getty Images)

Szintén a labdabiztonság szempontjából fontos húzás, hogy a 41 éves angol szakember irányítása alatt az Aston Villa támadójátékában látványosan kevesebb lett az ad hoc elem. Míg az 1. és a 11. forduló közt átlagosan 14.7 beívelésük volt egy meccsen, Gerrard irányítása mellett a 12. és a 15. forduló közt már csak 9.5. Ugyanakkor a beadások pontossága jelentősen nőtt, a korábbi 18.2 százalékról 27.3 százalékra. Így összességében ugyanannyi beadás jut el a kapu előtt centerpozícióban érkező, helyezkedő társakhoz, mint korábban, de jóval kevesebb labdát szórnak el. Röviden: ha náluk a labda, jobban megbecsülik azt. Mennyiségi helyett minőségi labdabirtoklást megvalósítva.

Hasonló a helyzet, ha megnézzük a Villa lövési mutatóit. Míg Smith idejében 11.8 gólszerzési kísérletük jutott 90 percre, Gerrardnál ez a szám 10.3. Azonban a csapat átlagos xG-je, azaz helyzetminőségi mutatója így is nőtt. A trükk? A csökkenés a távoli, tizenhatoson kívüli lövések elmaradásának köszönhető: míg a 2021–2022-es idény korábbi részében 4.9 átlövéssel próbálkoztak a csapat játékosai, a 11. forduló óta 2.5 ilyen kísérlet jut egy meccsre. Eközben a büntetőterületen belüli lövések/fejesek száma emelkedett: 6.9-ről 7.8-ra. Ezek a próbálkozások pedig nemcsak közelebbről jönnek, de az ellenfél kapujára nézve veszélyesebbek is, a kapusok számára nehezebben védhető helyekre mennek (mindez az xGOT – azaz az expected goals on target – mutatóból derül ki: 1.0-ról 1.3-ra nőtt a 90 percre vetített érték). Gerrard érkezése óta a Villa játékosai nem félnek inkább passzolni még hármat-négyet egy jobb helyzet reményében, semmint egy pontatlan vagy blokkolt átlövési kísérlettel felkínálják a kontra lehetőségét az ellenfeleknek. Emiatt összességében kevesebb, de veszélyesebb helyzet jellemzi az Aston Villa támadójátékát az elmúlt egy hónapban.

A Leicester City ellen is volt mit ünnepelni (Fotó: AFP)
A Leicester City ellen is volt mit ünnepelni (Fotó: AFP)

Azonban a csapat nem törekszik arra, hogy minden áron nála legyen többet a labda. Ez jól kijön, ami a védekezést illeti: Gerrard az eddigiek alapján a presszió helyett a területvédekezés mellett tette le a voksát. Ezzel pedig a jelek szerint nem tett rossz lóra, hiszen 1.8-ról kereken 1-re csökkent a meccsenként kapott góljaik száma. A Villa nemhogy nem kezd magasan letámadásba, az elmúlt hetek alapján már-már a legtöbb zavartalan passzt engedi ellenfeleinek! Az elmúlt négy fordulóban az átlagos PPDA-mutatója – a szám mutatja, hogy egy együttes ellenfele hány passzig jutott a támadásépítésen belül, mielőtt sikerült volna azt egy szereléssel vagy labdaszerzéssel megakasztani – jóval magasabb volt, mint a Smith-éra idényátlaga (14 helyett 17.8 – viszonyításképpen: az idényben eddig a Leedsé a legalacsonyabb, így legjobb mutató – 8.7 – megelőzve a Liverpoolt – 9.7 – és a Brightont – 10.4). Természetszerű, hogy mivel az ellenfél tovább támadhat, arányaiban többet is birtokolja valamivel a labdát a 90 perc során.

Míg a 11. fordulóig a pressziót jelentő védekező mozgások – amikor a labda nélküli játékos kilép a labdás ellenfélre – 23 százaléka esett a Villa szempontjából a pálya támadó harmadába, ez az érték most csupán 14 százalék. Ezzel szemben a saját kapujuk előtt, azaz a védekező harmadba eső presszió aránya 28-ról 40 százalékra nőtt. Ebből is látszik, hogy a birminghamieknek eszük ágában sincs lerohanni az ellenfelet, inkább visszazárnak, szűkítve a területeket, és csupán a kapujuktól 25-40 méterre próbálkoznak szerelésekkel, labdaszerzésekkel.

Gerrard maximalizmusa még néhány játékosát is meglepte, de egyelőre jó hatást váltott ki belőlük (Fotó: Getty Images)
Gerrard maximalizmusa még néhány játékosát is meglepte, de egyelőre jó hatást váltott ki belőlük (Fotó: Getty Images)

A türelem kellő szervezettséggel párosul: nemcsak a meccsenként kapott góljaik száma csökkent, hanem kevesebb lövést is engednek az ellenfeleknek (14.6 helyett 10.8/meccs), a kapujukat eltaláló gólszerzési kísérletek száma is csökken (4.8 helyett 4.3/meccs), és az ellenfelek helyzetminőségi mutatója, vagyis várható gólszáma is jelentősen visszaesett (1.3 helyett 0.8) – ráadásul úgy, hogy már Steven Gerrarddal a kispadon mérkőzött meg a Villa a Manchester Cityvel…

Az ígéretes számok mögött nemcsak meggyőző fegyelmezettség, hanem a Villa öltözőjéből egy ideje már hiányzó maximalista hozzáállás is meghúzódik. Gerrard a kinevezésekor arról beszélt, egy a birminghamihez hasonló patinás klub – hétszeres bajnok, hétszeres FA-kupa-győztes és ötszörös Ligakupa-győztes együttesről van szó (még ha sikereik túlnyomó részét 100 évvel ezelőtt is jegyezték) – nem elégedhet meg azzal, hogy a Premier League és a Championship közt liftező, hol itt, hol ott két-három idényt eltöltő csapat legyen. Szeretné elérni, hogy a klub körül dolgozók számára ne a ritka örömünnepet jelentse, ha csapatuk zsinórban két-három meccset megnyer, hanem fokozatosan az önmagukkal szembeni alapelvárás legyen ugyanez.

„Akkor kerülhetsz a csapatomba, ha képes vagy minden edzésen lenyűgözni a hozzáállásoddal, ha képessé válsz a konzisztens teljesítményre, ha olyan magasra emeled a munkáddal szembeni elvárásaidat és színvonalat, amilyen magasra csak képes vagy” – vallott saját magával és játékosaival szembeni maximalizmusáról Gerrard. Annyi biztos, a Liverpool színeiben nyújtott teljesítményével megvan a kellő hitele az ilyen beszédhez.

Gerrard keze nyoma már látható, azt azonban nehéz eldönteni, csak kezdeti lendületről vagy tartós hatásról van-e szó (Fotó: Getty Images)
Gerrard keze nyoma már látható, azt azonban nehéz eldönteni, csak kezdeti lendületről vagy tartós hatásról van-e szó (Fotó: Getty Images)

Gregg Evans, a The Athletic szerzője szerint „A topmenedzsert az különbözteti meg más edzőktől, hogy a keze nyoma már a legelső naptól meglátszik a csapatán. Gerrardé egyértelműen ott van az Aston Villán.”

Természetesen bőven tud még javulni a Villa játéka: a csapat a Gerrarddal megvívott meccseken átlagban 40 százalék körül birtokolta a labdát. A passzpontossága két százalékot javult, 77-ről valamivel 79 százalék fölé az utóbbi négy bajnokin, de összességében így is csak a 13. „legjobb” a ligában.

Kérdés, hogy mindez elég lesz-e ahhoz, hogy a birminghami klub valóban meglepetést szerezzen a Liverpool vendégeként.

„Nem lesz olyan ember a stadionban, aki ne ismerne annyira, hogy ne tudja, mi minden történt velem az Anfielden. Egy olyan klubhoz térek vissza, amelynél megannyi szép évet töltöttem el – bőven van okom arra, hogy mosollyal az arcomon lépjek be a kapuján. A fő okok közül az egyik, hogy remek a kapcsolatom a klub körül dolgozó megannyi emberrel, fantasztikus dolgokat éltünk át együtt, remek utazásban volt részünk. Helyi srác vagyok, mindig is a Liverpoolnak szurkoltam, így nőttem fel – s ezt tudják rólam. Másfelől azért is mosolyoghatok, mert úgy térek vissza Liverpoolba, hogy egy versenyképes, jó csapatot irányítok, egy olyan csapatot, amelynek megvan az esélye arra, hogy meglepetést szerezzen és nyerjen. Amíg le nem fújják a meccset, ez utóbbira fókuszálok. A szép emlékekről majd beszélhetünk utána” – mondta pénteken Steven Gerrard.

Csak azt tudhatnánk, szombat este – Birmingham felé buszozva – miről fog beszélni!

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ

16.00: Liverpool–Aston Villa (Tv: Digi Sport1)

Steven Gerrard 710 lejátszott meccs után búcsúzott el a Liverpooltól... most az ellenfél edzőjeként tér vissza (Fotó: AFP)
Steven Gerrard 710 lejátszott meccs után búcsúzott el a Liverpooltól... most az ellenfél edzőjeként tér vissza (Fotó: AFP)

 

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 15 11 2 2 32–9 +23 35
2. Liverpool 15 10 4 1 44–12 +32 34
3. Chelsea 15 10 3 2 35–9 +26 33
4. West Ham 15 8 3 4 28–19 +9 27
5. Tottenham 14 8 1 5 16–17 –1 25
6. Manchester United 15 7 3 5 25–24 +1 24
7. Arsenal 15 7 2 6 18–22 –4 23
8. Wolverhampton 15 6 3 6 12–13 –1 21
9. Brentford 16 5 5 6 21–22 –1 20
10. Brighton & Hove Albion 15 4 8 3 14–16 –2 20
11. Aston Villa 15 6 1 8 21–24 –3 19
12. Leicester City 15 5 4 6 23–27 –4 19
13. Everton 15 5 3 7 19–25 –6 18
14. Crystal Palace 15 3 7 5 19–21 –2 16
15. Leeds United 15 3 7 5 15–22 –7 16
16. Southampton 15 3 7 5 14–21 –7 16
17. Watford 16 4 1 11 21–31 –10 13
18. Burnley 14 1 7 6 14–21 –7 10
19. Newcastle 15 1 7 7 17–30 –13 10
20. Norwich City152498–31–2310

A cikk elkészültéhez a The Athletic, a The Analyst, a StatsPerform és a Premier League hivatalos honlapja biztosított adatmuníciót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik