Pool: Lehet, hogy senkit sem szerződtetünk a télen - Rodgers

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.31. 14:23
Brendan Rodgers, az angol Premier League-ben szereplő Liverpool menedzsere elmondta, nem biztos, hogy érkezik új labdarúgó a télen.

Nem szerepel túl jól ebben a szezonban a Liverpool, a nyolcadik helyen áll a tabellán – 18 ponttal a listavezető Chelsea mögött –, miután már hét meccset is elveszített. A nyári igazolások nem igazán váltak be, különösen Mario Balotelli okozott csalódást, ennek ellenére a „vörösök” menedzsere nem tervezi átalakítani a keretét. Mario Balotelli okozott csalódást, ennek ellenére a „vörösök” menedzsere nem tervezi átalakítani a keretét.

„Nem leszünk túl aktívak az átigazolási időszakban, sőt, az is előfordulhat, hogy senkit sem szerződtetünk – mondta Rodgers. – Nem hiszem, hogy januárban kellene költekeznünk. Elégedett vagyok azzal, ahogy a csapatom dolgozik azok után, hogy nehezen indult a bajnokság.”

„Ha úgy érzem, van olyan lehetőség, amely a csapat hasznára válhat, azonnal beszélek a tulajdonosokkal.”

Egy játékossal azonban hamarosan mindenképp erősödik a Liverpool, Daniel Sturridge ugyanis január végén visszatérhet az együttesbe.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik