Pool: klubja kérésére nem látogat haza a brazil kapus

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.07.26. 11:29
null
Alisson idén nyáron nem utazik el Brazíliába (Fotó: AFP)
Alisson Becker, a Bajnokok Ligája-címvédő és friss angol bajnok Liverpool FC brazil futballkapusa a nyári szünetben klubja kérésére nem tér vissza hazájába.

„Azt javasolták, hogy kerüljem el Brazíliát, mivel az országban sajnos csúcsokat dönt a koronavírus-járvány. Egyébként sem mennék, ha szabad utat kapnék, mivel ez veszélyt jelentene a családomra. Megvárjuk, hogy javuljon a helyzet, majd utána látogatjuk meg a rokonságot és a barátokat” – nyilatkozta a légiós.

Alisson emlékeztetett rá, hogy egyelőre a válogatott miatt sem kell Brazíliába utaznia, mert a dél-amerikai világbajnoki selejtezősorozat csak októberben kezdődik el.

„Nagyon hiányzik a nemzeti csapat, hiszen nagyon igyekszem, hogy a következő világbajnokságon is lehetőséget kapjak” – közölte.

A bajnoki címről Alisson elmondta, amikor 2018-ban Liverpoolba igazolt, a Bajnokok Ligája-győzelem lebegett a szeme előtt legfontosabb célként, ám Angliában csakhamar megértette és átérezte a Premier League fontosságát.

A tavalyi BL-siker kapcsán felidézte, hogy csaknem egymillió ember ünnepelte őket a városban, ami hihetetlen és felejthetetlen volt számára. Bár ilyesmire idén, a bajnokság megnyerését követően nem kerülhetett sor a világjárvány miatt, nagyon bízik benne, hogy eljön az idő, amikor ismét a szurkolóikkal együtt ünnepelhetnek.

„Remélhetőleg az ellenszer megjelenése után javul majd a helyzet, és az élet visszaáll a normális kerékvágásba” – mondta.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik