PL: Vége, a Manchester City lesz a bajnok - Rodgers

Vágólapra másolva!
2014.05.06. 07:37
null
Suárez kétségbeesése: a Liverpool bajnoki álmai úgy látszik, az idén sem teljesülnek be (Fotó: Reuters)
Az angol bajnoki címre hajtó Liverpool labdarúgócsapata látványos összeomlást mutatott be a Crystal Palace elleni idegenbeli mérkőzés hajrájában – a Pool a 78. percben még 3–0-ra vezetett, ám a végeredmény 3–3 lett. Brendan Rodgers menedzser mérkőzés utáni nyilatkozatában lemondott a bajnoki címről.

„Nincs kétségem afelől, hogy a Manchester City lesz a bajnok. Úgy gondolom, megnyeri a hátralevő két mérkőzését, és ezzel megszerzi az elsőséget. Győznünk kellett volna, hogy nyomás alatt tartsuk őket az utolsó meccs előtt, de ez nem sikerült” – mondta Brendan Rodgers a mérkőzés után.

„Rendkívül csalódottak vagyunk. Kiválóan játszottunk hetvennyolc percig, háromszor betaláltunk, és úgy tűnt, szerezhetünk még gólokat – ehhez képest kaptunk hármat, és ez rettentő csalódást okoz. Három-nullánál nem tudtuk kézben tartani a mérkőzést, rossz döntéseket hoztunk, és megfizettünk ezért. Egy kis esélyt adtunk nekik, és jó játékosaik vannak, akik képesek megbüntetni a hibákért. Feltétlenül javulnunk kell ebben a következő szezon során. Nagyon büszke vagyok erre az idényre, és amikor a nyáron visszatekintünk, láthatjuk, hogy kiváló szezon volt ez a Liverpool számára. Ám ez a mostani fájdalmunkat nem enyhíti – de ettől kezdve arra koncentrálunk, mely területeken tudnánk fejleszteni a csapatot. Azért vagyok itt, hogy trófeákért harcoljak, ugyanakkor valami fenntarthatót igyekszünk építeni. Ez a szezon megmutatta, hogy képesek leszünk ezeket a célokat egyszerre teljesíteni. Remélem, jövőre megint ott leszünk a versenyben” – folytatta a Pool menedzsere.

A BAJNOKESÉLYESEK MECCSEI
Liverpool (81 pont): Newcastle (otthon, május 11.)
Manchester City (80 pont): Aston Villa (o, május 7.), West Ham (o, május 11.)
Chelsea (79 pont): Cardiff (i, május 11.)

„A Liverpool szinte mindig abban a hitben játszik, hogy képes több gólt szerezni, mint ellenfele – nagyon nyíltan futballozik, és ezért tudtuk, hogy lesz sanszunk nekünk is betalálni. A liverpooliak sok meccsen kaptak két vagy három gólt. Az első félidőben nagyon rosszul sáfárkodtunk a lehetőségeinkkel, és tálcán kínáltuk fel nekik a győzelmi esélyt. Ez a meccs jól összefoglalta a szezonunkat: a játékosaim eltökéltségét és erőfeszítését megsokszorozta a szurkolótábor eltökéltsége és támogatása” – nyilatkozta a Crystal Palace menedzsere, a szinte reménytelen helyzetben átvett csapat benntartásával kisebb csodát végrehajtó Tony Pulis. Pulis a napokban ül le tárgyalni a klub vezetőségével a folytatásról – remek menedzseri teljesítménye alighanem több másik klub érdeklődését is felkeltette.

A 37 mérkőzést játszó Liverpool 81 ponttal még vezeti a bajnokságot, ám a 80 pontos Manchester City egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A harmadik helyezett Chelsea-nek 79 pontja van. A Manchester City mindenképpen bajnok, ha megnyeri az Aston Villa (május 7.) és a West Ham (május 11.) elleni hazai mérkőzését, és jelentősen jobb gólkülönbsége miatt valószínűleg bajnok, ha négy pontot szerez a két meccsen. A Liverpoolnak akkor van esélye, ha a City elbukja az egyik hazai találkozóját – de ekkor is kötelező három pontot szereznie a Newcastle ellen az utolsó fordulóban. Papíron a Chelsea-nek is van még esélye, ám csak akkor, ha a Liverpool elveszíti utolsó mérkőzését, a City pedig nem szerez egynél több pontot két meccsén.

ANGOL PREMIER LEAGUE
37. FORDULÓ
Crystal Palace–Liverpool 3–3
(Delaney 79., Gayle 81., 88., ill. Allen 18., Sturridge 53., Suárez 55.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 37 25 6 6 99–49 +50 81
2. Manchester City 36 25 5 6 96–37 +59 80
3. Chelsea 37 24 7 6 69–26 +43 79
4. Arsenal 37 23 7 7 66–41 +25 76
5. Everton 37 20 9 8 59–39 +20 69
6. Tottenham 37 20 6 11 52–51 +1 66
7. Manchester United 36 18 6 12 60–41 +19 60
8. Southampton 37 15 10 12 53–45 +8 55
9. Newcastle 37 15 4 18 42–57 –15 49
10. Stoke City 37 12 11 14 43–51 –8 47
11. Crystal Palace 37 13 5 19 31–46 –15 44
12. West Ham United
37 11 7 19 40–49 –9 40
13. Swansea 37 10 9 18 51–53 –2 39
14. Aston Villa 36 10 8 18 39–54 –15 38
15. Hull City 36 10 7 19 37–48 –11 37
16. West Bromwich Albion 36 7 15 14 42–55 –13 36
17. Sunderland 36 9 8 19 38–57 –19 35
18. Norwich City 37
8 9 20 28–60 –32 33
19. Fulham 37 9 4 24 38–83 –45 31
20. Cardiff 37 7 9 21 31–72 –41 30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik