PL: tizenkilenc hónap után távozik a liga elnöke

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.17. 20:51
null
Gary Hoffman tizenkilenc hónap után távozik a posztjáról (Fotó: AFP)
Januárban távozik posztjáról Gary Hoffman, az angol labdarúgó-élvonal, a Premier League tavaly áprilisban megválasztott, de hivatalát csak júniustól ellátó elnöke – közölte az MTI.

 

A liga szerdán erősítette meg a Hoffman távozásáról szóló korábbi sajtóhíreket.

Közleményében az elnök kiemelte: kiváltság volt számára, hogy vezethette a PL-t, de úgy döntött, itt az ideje, hogy félreálljon, és a következő izgalmas időszakban már egy új vezetés irányítsa a ligát.

Az angol sajtó szerint az elnök a PL-klubok többségének nyomására távozik, melyek ellenezték, hogy a Newcastle United egy szaúd-arábiai hátterű konzorcium tulajdonába kerüljön, amely mögött döntően a 430 milliárd dolláros szaúdi állami befektetési alap (PIF) áll.

A PL húsz klubja közül 18 támogatta azt az indítványt – csak a Newcastle United és a Manchester City maradt ki –, hogy ideiglenesen állítsák le az egész projektet. A liga akkor azt közölte: megfelelő garanciákat és jogi biztosítékokat kapott arra, hogy a szaúdi állam nem szól bele a klub irányításába.

A PL-klubok többsége attól is tart, hogy a világ egyik legnézettebb bajnokságának megítélése sokat romolhat az üzlet miatt. Korábban ugyanis még az Amnesty International jogvédő szervezet is sürgette a PL vezetését, hogy az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban vizsgálja meg a tulajdonosokat és a vezetőket.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik