PL: Rodgers szerint a Pool a 0-3 ellenére jobb volt az MU-nál

Vágólapra másolva!
2014.12.15. 11:03
null
De Gea kapuja bevehetetlennek bizonyult vasárnap, a spanyol kapus csúcsformában véd (Fotók: Reuters)
A Manchester United nyerte az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójának rangadóját: 3–0-ra legyőzte a Liverpoolt hazai pályán, ezzel sorozatban hatodik bajnokiját is megnyerte Louis van Gaal csapata. A mérkőzés után az MU játékosai a meccs hősét, David de Geát dicsérték, míg Robin van Persie elismerte, hogy beleért a labdába, mielőtt Juan Mata lesről a kapuba talált. Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere pedig az elhibázott taktikai húzások miatt volt kénytelen magyarázkodni.

„Nagyon örülök, hogy otthon tartottuk a három pontot, remekül játszottunk, és szereztünk három gólt is – mondta David de Gea, a meccs hőse a manutd.com-nak. – Kétszer védeni tudtam Sterling lövését az első félidőben, és néhány Balotelli-kísérletet is hárítottam a második játékrészben. Sok sérültünk van, valamint a védelem is hétről hétre változik, de mindenki kiválóan teljesített. Szeretnénk a tabella élére kerülni, ehhez továbbra is így kell játszanunk.”

„Igaz, hogy háromszor is betaláltunk a Liverpool kapujába, de én De Geát szeretném kiemelni – mondta a gólt és gólpasszt jegyző Juan Mata. – Jelenleg nincs nála jobb kapus a világon, csúcsformában van a szezon eleje óta, és sok pontot szerzett nekünk. Mostanában szerencsére jól jön ki számunkra a lépés, majdnem minden lövésünk a kapuban köt ki. Elképesztő érzés olyan mérkőzésen játszani, amelyet milliók néznek, az első perctől átéreztük a találkozó fontosságát.”

„Hihetetlen, hogy milyen szurkolóink vannak, úgy éreztük magunkat, mintha tizenketten lettünk volna a pályán – mondta Robin van Persie, aki elismerte, belecsúsztatott a labdába mielőtt Juan Mata (így lesről) megszerezte a „vörös ördögök” második találatát. – Őszinte leszek, hozzáértem a labdához, úgyhogy jegyezzék azt fel nekem gólpassznak!”

Rodgers tanácsai nem jöttek be, csapata 3–0-s vereséget szenvedett, bár a menedzser szerint ők voltak a jobbak
Rodgers tanácsai nem jöttek be, csapata 3–0-s vereséget szenvedett, bár a menedzser szerint ők voltak a jobbak

Miközben Van Gaal azt mondta, azért is örül neki, hogy csapata nyert, mert így fiai elkezdenek hinni az általa elvárt filozófiában, Brendan Rodgersnek a taktikai hibák miatt kellett magyarázkodnia. A Liverpool menedzsere a rengeteg kritikát kapó Simon Mignolet helyett Brad Jonesnak szavazott bizalmat kapusposzton, ám ez a húzása nem jött be, ahogy az sem, hogy 3–4–3-as felállásban kezdett, Raheem Sterlinggel csatárposzton.

„Úgy éreztem, váltanom kell, reméltem, hogy ezzel a döntéssel segítek a csapaton – mondta Rodgers. – Megmondtam Simonnak, hogy ez nem végleges döntés, de most szerettem volna lehetőséget adni Bradnek. Furcsa meccs volt, tavaly úgy nyertünk három-nullára, hogy feleennyi helyzetünk sem volt… Öt-hat mérkőzésre is elegendő ziccerünk volt.”

„Sterling remekül játszott, szerettem volna megadni neki a lehetőséget középcsatárként, így bemozoghatott a védők mögé, és ő nagyszerűen meg is oldotta ezt, a lövései is jók voltak, de De Gea emberfeletti teljesítményt nyújtott. Ma megpróbáltunk három–négy–háromban játszani, két gyors szélsővel, hogy a középpályán fölényt tudjunk kialakítani. Szerintem sikerült is, mi voltunk a jobb csapat, mi játszottunk jobban, csak a fontos pillanatokban nem voltunk kellően hatékonyak. Nem volt semmi gond a hozzáállásunkkal, ám most egy olyan szériában vagyunk, amelyből nehéz kijönni” – zárta mondandóját Rodgers.




Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik