PL: Öt gólt is szerezhettem volna – Haaland a duplája után

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.12.29. 11:04
null
Haaland továbbra is megállíthatatlan (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Manchester City 3–1-re legyőzte idegenben a Leeds Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának szerdai mérkőzésén. A találkozó után Pep Guardiola méltatta a két gólt szerző, és így a bajnokságban 14 meccsen már 20 találatnál járó Erling Haalandot.

 

„Még most is tartom, hogy még nem nyerte vissza a csúcsformáját” – jelentette ki Pep Guardiola, aki szerint játékosa az idény elején nagyon jó formában volt, de a Dortmund ellen összeszedett sérülése egy kicsit visszavetette őt. Elárulta, hogy támadója a világbajnokság alatt nem is tudott mindig együtt edzeni a csapattal, ám csak idő kérdése, hogy mikor nyeri vissza a csúcsformáját.

„Ennek ellenére azt érzem, hogy állandó fenyegetést jelent a kapura. És hihetetlen számokat produkál” – mondta Guardiola. Erling Haaland a Leeds elleni duplájával immár 20 találatnál jár a Premier League-ben. Ilyen gyorsan ennyi gólt még senki sem tudott szerezni.

„Mivel édesapám és édesanyám is itt volt, különleges mérkőzést jelentett ez számomra” – idézte a 22 éves norvég klasszist a Manchester City honlapja. Haaland megjegyezte, sohasem gondolta volna, hogy egy nap a City mezében eredményes lesz a Leeds ellen (utóbbi városban született, és édesapja épp e két klubban légióskodott Angliában a Nottingham után – a szerk.). Ugyanakkor a lefújás után nem volt maradéktalanul elégedett a teljesítményével.

„Azt mondogattam magamnak, hogy öt gólt is szerezhettem volna. De a legfontosabb, hogy nyerni tudtunk, és így tovább vadászunk az Arsenalra!”

„Boldog vagyok. Többet is lőhettem volna, de ilyen az élet. Többet kell edzenem.” Haaland beismerte, bosszantotta, hogy nem lehetett ott a világbajnokságon Norvégiával, de legalább így volt ideje feltöltődni.

„Látni, hogy mások gólt szereznek a vébén, egyszerre motivált és ingerültté tett. Éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
17. FORDULÓ

SZERDÁN JÁTSZOTTÁK
Leeds United–Manchester City 1–3
(Struijk 73., ill. Rodri 45+2., Haaland 51., 64.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Chelsea–Bournemouth 2–0 (Havertz 16., Mount 24.)
Manchester United–Nottingham Forest 3–0 (Rashford 19., Martial 22., Fred 87.)

HÉTFŐN JÁTSZOTTÁK
Arsenal–West Ham United 3–1 (Saka 53., Martinelli 58., Nketiah 69., ill. Benrahma 27. – 11-esből)
Aston Villa–Liverpool 1–3 (Watkins 59., ill. Szalah 5., Van Dijk 37., Bajcetic 81.)
Brentford–Tottenham Hotspur 2–2 (Janelt 15., Toney 54., ill. Kane 65., Höjbjerg 71.)
Crystal Palace–Fulham 0–3 (Reid 31., Ream 71., A. Mitrovics 81.)
Everton–Wolverhampton 1–2 (Y. Mina 7., ill. Podence 22., Ait-Nouri 90+5.)
Leicester City–Newcastle United 0–3 (Wood 3. – 11-esből, Almirón 7., Joelinton 32.)
Southampton–Brighton 1–3 (Ward-Prowse 77., ill. Lallana 14., Perraud 35. – öngól, March 56.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 15 13 1 1 36–12 +24 40
2. Manchester City 15 11 2 2 43–15 +28 35
3. Newcastle 16 9 6 1 32–11 +21 33
4. Tottenham 16 9 3 4 33–23 +10 30
5. Manchester United 15 9 2 4 23–20 +3 29
6. Liverpool 15 7 4 4 31–18 +13 25
7. Brighton & Hove Albion 15 7 3 5 26–20 +6 24
8. Chelsea 15 7 3 5 19–17 +2 24
9. Fulham 16 6 4 6 27–26 +1 22
10. Brentford 16 4 8 4 25–27 –2 20
11. Crystal Palace 15 5 4 6 15–21 –6 19
12. Aston Villa 16 5 3 8 17–25 –8 18
13. Leicester City 16 5 2 9 25–28 –3 17
14. Bournemouth 16 4 4 8 18–34 –16 16
15. Leeds United 15 4 3 8 23–29 –6 15
16. West Ham 16 4 2 10 13–20 –7 14
17. Everton 16 3 5 8 12–19 –7 14
18. Wolverhampton 16 3 4 9 10–25 –15 13
19. Nottingham Forest 16 3 4 9 11–33 –22 13
20. Southampton 16 3 3 10 14–30 –16 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik