PL: Nem lesz bajnok a Manchester United - Gary Neville

Vágólapra másolva!
2014.08.12. 11:55
null
Gary Neville szerint a Chelsea és a Manchester City küzd majd a Premier League bajnoki címéért (Fotó: Action Images)
Az angol Premier League-ben szereplő Manchester United labdarúgócsapatának korábbi hátvédje, Gary Neville szerint a „vörös ördögök” nem lesznek bajnokok a 2014–2015-ös idényben.

Az MU új menedzsere, Louis van Gaal egyértelművé tette, hogy célja a bajnoki cím az első szezonjában a manchesteri klub élén. Gary Neville szerint – aki teljes karrierjét a Manchester Unitednél töltötte 1992 és 2011 között – a jelenlegi keret nem elég erős a végső sikerhez.

„Ha nem érkezik két vagy három új játékos a következő hetekben, nem hiszem, hogy reális bajnoki címről beszélni – mondta Neville. – Igaz, az nagy előny a manchesteriek számára, hogy amint a Liverpoolnak tavaly, most nekik lesznek szabad heteik. Van Gaalnak megvan az önbizalma hozzá, hogy azt gondolja, van esély megszerezni a bajnoki trófeát. A Manchester United menedzsereként nem mondhatsz mást, mint hogy ez a cél.”

GARY NEVILLE TIPPJE A TOP 4-RE

1. Chelsea

2. Manchester City

3. Manchester United

4. Arsenal

„Chicharitóval, Rooneyval, Van Persie-vel és Welbeckkel még mindig az MU-nak vannak a legjobb lehetőségei a támadósorban, ezért nem mondom, hogy teljesen esélytelen, különösen ha a középpályásokat elkerülik a sérülések. Carrick már kidőlt két-három hónapra, ezért oda mindenképpen kellene még erősítés.”

„A Liverpoolt sem gondolom esélyesnek, már az is csodával határos volt, amit az előző idényben elért. A Bajnokok Ligájában az egyenes kieséses szakaszra jó lehet, esetleg valamelyik kupát megnyeri, de nincsen a Manchester City vagy a Chelsea szintjén.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik