PL: Mourinho Tottenhamje ezúttal sem tudott győzni

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 20:22
null
Dele Alli gólt szerzett, de ez is csak egy pontra volt elég a Tottenhamnek (Fotó: AFP)
A Tottenham Hotspur 1–1-es döntetlent játszott a Burnleyvel az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 29. fordulójában.

A Burnley nagy elánnal kezdte a mérkőzést, s tíz perc alatt több helyzetig is eljutott, a 12. percben ráadásul Chris Wood már nem hibázott – a támadó kihasználta, hogy Hugo Lloris középre ütötte ki a labdát egy távoli lövés után, és négy méterről, estében a jobb alsóba lőtt.


José Mourinho alakulata a második félidőben sem teljesített meggyőzően, de az ötvenedik percben ennek ellenére is egyenlített, miután a hazaiak a saját tizenhatosukon belül szabálytalankodtak Erik Lamelával szemben, az ezért megítélt büntetőt pedig Dele Alli gólra váltotta.


A folytatásban mindkét együttesnek akadtak lehetőségei, gólt viszont már nem sikerült szerezni – a Tottenham 1–1-es döntetlent játszott a Burnleyvel. A Spurs ezzel sorozatban az ötödik mérkőzésén maradt nyeretlen.

ANGOL PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Burnley–Tottenham Hotspur 1–1
(Ch. Wood 13., ill. Alli 50. – 11-esből)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Arsenal–West Ham United 1–0 (Lacazette (78.)
Crystal Palace–Watford 1–0 (J. Ayew 28.)
Sheffield United–Norwich City 1–0 (Sharp 37.)
Southampton–Newcastle United 0–1 (Saint-Maximin 79.)
Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion 0–0
Liverpool–Bournemouth 2–1 (Szalah 25., Mané 33., ill. C. Wilson 9.)BŐVEBBEN ITT!

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.00: Chelsea–Everton (Tv: Spíler1)
17.00: Manchester United–Manchester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 29 27 1 1 66–21 +45 82
2. Manchester City 27 18 3 6 68–29 +39 57
3. Leicester City 28 15 5 8 54–28 +26 50
4. Chelsea 28 13 6 9 47–39 +8 45
5. Wolverhampton 29 10 13 6 41–34 +7 43
6. Sheffield United 28 11 10 7 30–26 +4 43
7. Manchester United 28 11 9 8 42–30 +12 42
8. Tottenham 29 11 8 10 47–40 +7 41
9. Arsenal 28 9 13 6 40–36 +4 40
10. Burnley 29 11 6 12 35–40 –5 39
11. Crystal Palace 29 10 9 10 26–32 –6 39
12. Everton 28 10 7 11 37–42 –5 37
13. Newcastle 29 9 8 12 25–41 –16 35
14. Southampton 29 10 4 15 35–52 –17 34
15. Brighton & Hove Albion 29 6 11 12 32–40 –8 29
16. West Ham 29 7 6 16 35–50 –15 27
17. Watford 29 6 9 14 27–44 –17 27
18. Bournemouth 29 7 6 16 29–47 –18 27
19. Aston Villa 27 7 4 16 34–52 –18 25
20. Norwich City 29 5 6 18 25–52 –27 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik