PL: lekéste a vonatot, váratlan segítséget kapott a játékos – kép

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.04. 21:20
Váratlan eset történt az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Middlesbrough játékosával, Marten de Roonnal. A holland támadó doppingtesztje jócskán elhúzódott a West Ham United elleni mérkőzés után, emiatt pedig lekéste a csapatot szállító vonatot és Londonban ragadt.

„A doppingteszt következtében lekéstem a vonatot a tegnapi meccs után. Ezek a derék a szurkolók azonban hazavittek. Köszönöm, fiúk!” – írta a Twitteren De Roon, aki egy nevető szmájlit is mellékelt üzenetéhez.

Mielőtt azonban kétségbe esett volna, a csapatot Londonba elkísérő szurkolók egy csoportja meglátta őt és felajánlották neki, hogy hazaviszik, mivel úgy is mikrobusszal vannak. De Roon természetesen nem győzött hálálkodni, elvégre jó néhány órát kellett volna várakoznia, majd utána mintegy 350 kilométert utaznia.

„Egyáltalán nem volt beképzelt. Mondtam a sofőrünknek, hogy vigyük haza. Amikor megérkeztünk, akkor mielőtt beszállt volna az autójába, adott hatvan fontot nekünk és megkérdezte, készítünk-e egy fotót a telefonjával. Nagyon hálás volt” – mondta Lloyd Cooper, az egyik utas.

Marten de Roon (balról a harmadik) sokat köszönhet ezeknek a szurkolóknak (Forrás: Twitter)
Marten de Roon (balról a harmadik) sokat köszönhet ezeknek a szurkolóknak (Forrás: Twitter)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik